Előadóművészeti produkciók finanszírozására hirdetett videópályázatot a StageHive

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek, intézmények, projektek támogatására hirdetett 800 ezer forint összdíjazású videópályázatot a StageHive előadóművészeti közösségi platform.

A jelentkezők rövid, kreatív videókban mutathatják be tervezett alkotásukat projektjüket. A StageHive olyan magyar nyelvű, magyarországi vagy határon túli produkciók bemutatkozó videóit várja, melyek a 2020/2021-es évadban valósulnak meg – közölték az MTI-vel a szervezők.

Színházi, zenei, tánc- és cirkuszi műfajokban egyaránt lehet pályázni, a nevezés feltétele azonban, hogy a készülő előadásban résztvevő alkotók, szakemberek mindegyike aktív profillal rendelkezzen a StageHive platformon.

A beküldött anyagok közül a közönség választja ki az 500 ezer forinttal jutalmazandó fődíjast, a szakmai zsűri pedig – melynek tagjai Fullajtár Andrea színművész, Novák Péter énekes, zeneszerző, műsorvezető és Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója – a 300 ezer forintos szakmai díjat ítéli oda.

A közönségszavazás május 20-án kezdődik, de a videók közzétételére a pályázat teljes ideje alatt lesz lehetőség. A nézők egészen június 3-ig tudnak majd voksolni, a nyertes pályázatokat másnap hirdetik ki.


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/magyarteatrum/public_html/wp-includes/functions.php on line 4344