Elhallgatott történetek

Bognár Gyöngyvér formabontó, izgalmas előadások főszerepében

Színházban ritkán látható témákkal foglalkozik a kecskeméti Katona József Színház két kisszínpadi bemutatója. Réczei Tamás darabja, a Szabadság kórus a Rákosi-rendszer legsötétebb éveiben játszódik, amikor egyetlen rendelettel be lehetett tiltani a magyarországi szerzetes- és apácarendek működését. A másik előadás, a nőNyugat egy olyan világot mutat be, amelyben a nők bálványai írók és költők voltak, egy új vers megjelenése pedig eseményszámba ment. A két formabontó, izgalmas előadásról a mindkettőben főszerepet játszó Bognár Gyöngyvért kérdeztük.

–A Szabadság kórus központi alakja, Fényes Ágnes, egy feloszlatott apácarend tagja. Az eseményeket elszenvedő, sodródó figura, vagy döntéseivel képes befolyásolni sorsát?

– Fényes Ágnes zsidó lány, akit a háború alatt apácák bújtattak. A veszély elmúlik, és Ágnes úgy dönt, hogy a rend tagja lesz. Aztán eljön 1950, és sorstársaihoz hasonlóan őt is begyűjtik, megalázzák, megpróbálják megfosztani mindattól, ami számára fontos. Megpróbálják – de ő nem hagyja. Soha nem tagadja meg hitét. Inkább vállalja a börtönt és az újabb megalázásokat. Aztán amikor eljön a rendszerváltás, az apácarendek ismét működni kezdenek, Fényes Ágnesből apátnő lehetne. Lemond róla, mert nem tud megbocsátani.

–Valós karakter?

-Igen. Réczei Tamás személyesen ismeri. Neki mesélte el élettörténetét, ami alapján Réczei Tamás megírta a Szabadság kórust.

–Melyik jelenet mutatja be a legélesebben azt a kegyetlenséget, amellyel ez a korszak az egyházi emberekkel bánt?

-Talán a vetkőztetés. Ez Zircen történt, az apátságban. A begyűjtött apácákkal és szerzetesekkel jó pár nap fogva tartás után közölték, hogy elmehetnek. De a ruhájukat ott kell hagyni, mert ezekben a maskarákban nem mehetnek ki az utcára. És ők ott álltak, mindentől megfosztva. Ugyanez megtörtént a nagynénémmel. Apáca volt, őt is begyűjtötték annak idején. Gyerekkoromban soha nem láttam őt kendő nélkül, mert a rendi ruhában megszokta, hogy a fehér habitus körbeöleli a nyakát, és akármilyen meleg volt, úgy érezte, fázik a nyaka. Nem csak lelkileg volt nehéz megválni a rendben megszokott életüktől. A ruha tartást, védelmet, biztonságot adott. A ruhájukkal együtt ezektől is megfosztották őket.

–A nagynénjét is bebörtönözték?

-Nem, a nagybátyámat viszont sokszor bevitték a fekete autóval. Ferences szerzetes volt, tanított a szentendrei Ferences Gimnáziumban… Gyermekkorom fontos alakjai. Hihetetlenül nagy élmény olyan darabban játszani, amely az életüket meghatározó eseményeket mutatja be.

–Gyerekkorában sokszor beszélgettek erről az időszakról?

-Sőt! Nagybátyám életéről sok mindent csak halála után tudtunk meg tanítványaitól, rendtársaitól. Például, hogy mennyire nem féltette az életét. Amikor tűzzel-vassal irtottak mindent, ami a vallással kapcsolatos volt, ő akkor is bejárt a kórházba feladni a haldoklóknak az utolsó kenetet. Orvosi köpenyben, sztetoszkóppal a nyakában. Az életével fizethetett volna érte, ha kiderül, de ez soha nem tartotta vissza.

–Elképesztő történetek… Amelyekből nem készültek filmek, regények, és a Szabadság kórustól eltekintve, színdarabok sem. Miért?

-Még nem készültek, de remélhetőleg fognak. Hiszen nagyon izgalmas és fontos téma, amelyből nagyon-nagyon jó művek születhetnének.

 

–A nőNyugatra áttérve, ott is erős nőket játszik.

-Kaffka Margitot és Török Sophiet.

-Rendhagyó irodalomóra lesz a nyugatos szerzők szerelmeiről, múzsáiról?

-A szöveg a nyugatos írók, költők saját szövegeiből állt össze Bíró Kriszta szerkesztésében. Hallatlanul izgalmas darab, mindenekelőtt azért, mert valóságos emberek valóságos gondolatai, érzelmei, szenvedélyei jelennek meg, mégpedig olyan módon, ami lehetővé, sőt elkerülhetetlenné teszi, hogy szembenézzünk saját sorsunkkal, kapcsolatainkkal.

–Az előadáson öt nő jelenik meg a színpadon, ráadásul a rendező, Galgóczy Judit is nő. Hogyan megy a munka férfiak nélkül?

-Egyelőre remekül! Nagyon élvezem a próbákat. Fantasztikus beszélgetések alakulnak ki. Rácsodálkozunk egymásra, egymás gondolataira.

–Zseniális alkotók és a velük, mellettük élő tehetséges nők – a saját életével, házasságával összeveti ezeket a vallomásokat?

-Persze! És folyton arra jutok, hogy nincs új a nap alatt… Olvasom a szöveget, és azt érzem, mintha én írtam volna… Kivételes helyzet, hogy két olyan előadásban játszhatok, amely ennyire közelről érint.