A drezdai színházzal közös bemutatót tart a kolozsvári magyar színház


A Drezdai Állami Színházzal közösen mutatja be Bertolt Brecht és Paul Dessau Kurázsi mama és gyermekei című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A bemutatót pénteken kolozsvári sajtótájékoztatón hirdették meg az alkotók.

Armin Petras rendező elmondta: szeptemberben tartották az előadás drezdai bemutatóját. A rendező nagy kihívásnak tartotta ugyanazt a darabot, ugyanazt a rendezői koncepciót német és romániai magyar színészekkel is színre vinni. Számára a két előadás megrendezése a kultúrák találkozásáról szól. Mint megjegyezte, ezt az interkulturális jelleget hivatott jelezni az a tény is, hogy a kolozsvári előadás zenei betétei is német nyelvűek lesznek.

Amint Armin Petras felvázolta: az előadás tárgya a háború, az a mód, ahogy az emberek a háborút érzékelik, ahogy erről vélekednek.

Hozzátette: a drezdai és a kolozsvári előadásban is a háborús feszültséget egy-egy húsztagú színészcsoport teremti meg, akik masíroznak, rohangálnak a színpadon. Közöttük bontakozik ki Kurázsi mama és gyermekei története.

A drezdai és a kolozsvári előadás egyedüli közös szereplője a Kattrint, Kurázsi mama néma lányát játszó Maria Tomoiaga román színésznő. Mint elmondta: már a drezdai előadáson óriási kihívás volt számára, hogy úgy kell két órán keresztül a színpadon lennie, hogy közben nem szólal meg. A kolozsvári előadáson újabb kihívás, hogy ott még az előadás magyar nyelvét sem érti.

A Kurázsi mamát játszó Laczó Júlia elmondta: olyan nőt jelenít meg a színpadon, aki soha nem tudja kimutatni a szeretetét, aki kevélységével nemcsak magának, hanem a gyermekeinek is árt.

A háborús nélkülözés hangulatát – amint Cinzia Fossati, az előadás jelmeztervezője elmondta – többek között azzal akarták megteremteni, hogy a színészek némelyikének hiányzik a nadrágja, az inge. A különböző korok katonaegyenruháinak a felhasználásával pedig kortalanná próbálták tenni a történetet.

A Kurázsi mama és gyermekei kedden, november 19-én tartandó kolozsvári bemutatója egyben az Európai Színházi Unió (UTE) kolozsvári fesztiváljának a nyitóelőadása lesz.