Csala Sándor, a láthatatlan ember

A Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház tartópillére

A kedves, halk szavú, intelligens fiatalember színházi pályafutását a Turay Ida színházban kezdte 2010-ben. Szinte látatlanul volt ott az előadásokon, észrevétlenül végezte a munkáját, és mégis minden a helyén volt. Feltűnt a színészeknek is ez az ifjú ember, aki udvariasan, szeretettel és figyelemmel „szolgálja” az előadások sikerét. Amikor autóbaleset érte, mindenki aggódott az egészségért. Megszerették Csala Sándort és hiányzott, amikor nem volt velük. Sankó azóta három puszit kap a találkozáskor. Kettőt az arcára és egyet az azóta is látható fejsebére. Életben maradt, hogy kreativitásával és tehetségével a színházat szolgálja.

– Ki keresztelt el Sankónak ?
– Gyerekkori barátom, Horváth Gábor hívott így először, és rajtam ragadt. Egyébként hívnak Samkónak is.
– Színházi pályádat a Turay Ida Színházban kezdted. Hogyan?
– Az akkori műszaki vezetőnek, Nemes Richárdnak szüksége volt még egy emberre, aki segít a díszlet felállításában. A Lili bárónőt játszották Kazincbarcikán. Úgynevezett beugró voltam a műszaki állományban. Néhány hónapon keresztül csak akkor hívtak, amikor nem volt elég emberük. Aztán megüresedett az egyik díszítői állás, így végleg a Turay színházhoz szerződtem.
– Előtte hol dolgoztál?
– Egy építőipari cégnél voltam anyagbeszerző. Nem volt unalmas az akkori munkám, de itt sokkal kreatívabb feladatokat kaptam. Nagyon megszerettem a színház világát. Soha nincs két egyforma helyszín, a körülmények is eltérőek, talpraesetteknek kell lennünk a megoldásokban. A múltkor például Gyulán, természetesen a helyiek engedélyével, szét kellett vágnunk a vasajtó behegesztett részeit, mert nem fért be a Balfácánt vacsorára című előadás díszlete. Egy idő után a kellékezést is vállaltam, mert kreatív feladat. Az említett vígjátékhoz például modern „szobrokat” gyártottam, amiket azóta is tréfásan Alexander Kszala „híres művész” alkotásainak hívnak a színészek. Faipari szakközépiskolába jártam, amit ott tanultam, azt a színházban tudom kamatoztatni.

– 2011. februárjától a Turay Ida Színház kelléktár vezetője vagy, most pedig már a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház műszaki vezetőjeként irányítod az előadásokat.
– Sokszor a gyerekelőadások díszletéhez is van ötletem, amit a rendezővel egyeztetek. Többször előfordul, hogy a gyártásból is kiveszem a részemet. Maximalista vagyok, a kapott feladatot szeretem a legtökéletesebben elvégezni. Az első munkám a Hófehérke volt, majd azt követte A hattyúk tava. Kreatív, fantáziadús, színes és változatos munka a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színháznak dolgozni. Elfogadják az ötleteimet és bíznak bennem.
– Amikor felmegy a függöny, a gyerekek sokszor megtapsolják a látványt, pedig a színészek még nem is léptek színpadra. Neked ez milyen érzés?
– Jó érzés, hogy nem csak a színházam ismeri el a munkámat, hanem a gyerekek is, hiszen őértük történik minden.
– Soha nem voltak színészi ambícióid?
– Soha. Ennek ellenére kisebb szerepekben már színpadra léptem. Ilyenkor jön a gyomorgörcs is.
– Magánélet?
– Köszönöm, megvagyunk. Többet dolgozom, mint nem. Ráadásul a gyerekelőadásokhoz éjjel indulunk vidékre és este érünk haza. A raktárban felpakoljuk a díszletet, kellékeket, jelmezeket, este pedig visszapakoljuk.
– Honnan tudod, hogy mit kell vinnetek?
– Mindent lefotózok, albumba rendezem, listát írok, ládát csinálok a kellékeknek, feliratozom. Hála Istennek, egyre több előadásunk van, így ha nem vagyok ott, az album alapján a kollégák is elboldogulnak.
– Mi a legutóbbi munkád?
– Topolcsányi Laura írt egy nagyon szép mesét, A szeméthegyen túl címmel. Ennek a díszletén dolgozom.
– Miről szól a mese?
– Az Illa berek, ahol a mese játszódik, valaha csodálatos virágmező volt, fákkal, bokrokkal, most azonban a káros hulladékokat és a szemetet hordják oda a városból az emberek. Az állatok pedig megpróbálják megtisztítani környezetüket.
A szeméthegyen túl című mesét legközelebb február 13-án 10 órakor és 14 óra 30 perckor az Óbudai Kulturális Központban (San Marco u. 81.), majd február 26-án 10 és 14 órakor, február 27-én 14 óra 30 perckor és március 24-én 10 óra 30 perckor – családi vasárnap keretében – a Ferencvárosi Művelődési Központban (Haller u. 27) láthatják.
Szabó Anikó