Négyes kritika – RAIN – Esőcirkusz, A O Show, My Land, IMA
Négy világcsúcs cirkuszművészeti produkció látható egyszerre 2022 tavaszán Budapesten: a Fővárosi Nagycirkusz RAIN – Esőcirkusz című nyári műsora, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében a vietnámi A O Show, a Recirquel Társulat által bemutatott My Land és az IMA, amelyek mind teltházzal robognak. Csak kapkodom a fejem, hogy Budapest ismét mennyire elkényeztet unikális cirkuszművészeti programokkal.
Egyik előadásról rohanok a másikra és közben megfogalmazódik bennem, hogy Budapest a cirkuszművészet európai fővárosa. Egy olyan hely, ahová a külföldi szakemberek is örömmel jönnek, ha különleges és világszínvonalú előadásokat szeretnének látni, tudományos eszmecserét folytatnának, vagy éppen tanulnának egymástól és új ötletekkel felszerelkezve térnének haza saját országukba. Ilyen hely Magyarország fővárosa, ahol nemcsak a színház, a zene, az opera és a képzőművészetek virágoznak, hanem a cirkuszművészet is, amely kultúránk szerves részét képezi, nemzeti kincsünk.
A cirkusz és a hozzá kapcsolódó társművészetek – zene, tánc, mozgásművészet, pantomim, jelmez-és kelléktervezés – közérthetően, elképesztően sokszínű eszköztárát felhasználva mindenkit képes megszólítani. A cirkuszművészet gondolatokat és érzéseket, sőt katarzist kiváló művészeti ág, ami folyamatosan fejlődik. A Fővárosi Nagycirkusz RAIN – Esőcirkusz műsora egy hamisítatlan klasszikus cirkuszi előadás elképesztő artistaszámokkal, élő zenével és énekesnővel, lenyűgöző audiovizuális elemekkel, látványos szökőkúttal és lézer show-val. A cirkusz követi a közönség igényeit, ezért a legmodernebb technikával dobja fel az évszázadok alatt kialakult és a generációk alatt egyre tökéletesedő produkciókat. Emellett a Fekete Péter által rendezett előadás fontos üzeneteket is közvetít: a békéről és a békéért szól – mely az elmúlt évtizedekben nem volt aktuálisabb, mint amennyire ma az. A cirkuszban nem számít a nemi-, faji-, vallási-, nemzeti hovatartozás vagy a politikai ideológiák. A cirkusz teljes világot átfedő ernyője alatt mindenki egyforma. Ezért az előadásban ukrán, orosz, fehérorosz és magyar artistaművészek lépnek porondra. A közös alkotás és az egymástól való tanulás üzenet mindenkinek, nemcsak a cirkuszi, hanem az egész világ számára.
Május 5. és 8. között egy teljesen más stílusú előadással örvendeztetik meg a MITEM és a Fővárosi Nagycirkusz szervezői a közönséget az Állatkert Biodóm mellett felállított cirkuszi sátorban. A vietnámi A O Show a bambusz cirkusz, az akrobatika, a kortárstánc, a zene, a kortársművészet és a színházi látványművészet egy olyan elképesztő hangulattal és humorral bíró összművészeti szinergiája, amely hitelesen mutatja be Vietnám kultúráját. Rendhagyó, mesés keleti utazás, amely az életet ünnepli.
A nemzetközi hírű Recirquel Társulatnak köszönhetően egy harmadik „utazást” is tettem egészen az emberiség ősi gyökereihez. A Harangozó Gyula-díjas Vági Bence által rendezett előadás egy új előadó-művészeti műfaj, a cirque danse kiteljesedése, amelyben a társulat eddigi előadásaitól eltérően kizárólag ukrán művészek szerepelnek. A hét kimagasló tehetségű előadó az ember és anyaföld közötti kapcsolatot, valamint az egyén életének legfőbb mozgatórugóit helyezi fókuszba. A My Land 2018 óta fut nagy sikerrel a külföldi és hazai színpadokon, viszont az ukrán művészek mondanivalója jelenleg még szomorúbb és aktuálisabb, mint valaha.
A Recirquel legújabb darabja április 1-jén debütált IMA címmel, szintén a cirque danse műfajában. Vági Bence rendező, koreográfus öt művész segítségével ezúttal a My Land-dal ellentétben elrugaszkodik a földtől és egy különleges, transzcendentális, belső utazásra invitálja a közönséget. Az előadásban a lélek kiszabadul a test és az ego börtönéből, hogy az univerzumban lebegve elinduljon a saját útján és megtalálja tiszta önmagát és létezésének értelmét.
Négy lenyűgöző, teljesen különböző előadás látható tavasszal Budapesten, amelyeket a cirkuszművészet, az emberi akarattal létrehozható csoda művészete köt össze egymással. Az alkotóktól olyan élményeket kaptam, amelyeknek még mindig a hatása alatt állok. Belém ivódtak, hozzám tettek valamit; a lelkemhez, a gondolkodásomhoz, az önmagamhoz és a világhoz való hozzáállásomhoz. Budapest valóban az európai cirkuszművészet fővárosa, melynek színes tavaiban érdemes megmártózni.
Szekáry Zsuzsanna