Besenczi Árpád a zalaegerszegi színidirektor

Közönség- és nívódíjak, majd a Jászai-díj jelzi a publikum és a szakma elismerését.

– Mi indít egy sikeres „pesti színészt”, hogy megpályázza az elmúlt időszakban sok vihart megért zalaegerszegi színház igazgatói posztját?

– Elsősorban kihívás. Negyvennégy évesen tulajdonképpen eljutottam a csúcsra a József Attila Színházban. Pécsett is hasonló helyzetben voltam. Amikor Pestre szerződtem, azt gondoltam, hogy az emberben van még bizonyítási vágy. Ez már egy olyan szint, amit érdemes meglépni. Másrészt soha nem leszek budapesti, tehát a vidékhez kötődöm, főleg Dunántúlhoz, leginkább Pécshez, de a rokonságom egy része Zalában illetve Veszprém megyében él. Vidéki vagyok. Kötődöm a Dunántúlhoz.

– Ingázik majd, vagy költözik?

– Az elején mindenképpen ingázom. Nem tudom ez a hadművelet meddig fog tartani, mert nem akarom és nem is akarják, hogy feladjam a színészi karrieremet. Megtartom a szerepeimet a József Attilában, de már újat nem fogok vállalni. Aztán előbb-utóbb az időm nagy részét Zalaegerszegen szeretném tölteni, de azért az elszakadás nem olyan könnyű a fővárosi léttől sem. Ennek majd a módját meg kell találni.

– Kikkel pályázott?

– A művészeti tanácsadóm Sztankay István, vezető rendező Sztarenki Pál, gazdasági tanácsadó dr. Venczel Sándor.

– Mennyire viselték meg a választást kísérő viharok?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól esett. Nem esett jól. Igazán nem tudtam a dologgal mit kezdeni, hiszen olyasmiért támadták meg a pályázatunkat, aminek pont az ellenkezőjét mondtam el, mind a társulatnak, mind a Bizottság és a Közgyűlés előtt is. Meg hát az elég furcsa, hogy akkor támadják az embert, amikor még nem csinált semmit. Prejudikációs zavar, ami a jogban is egy elég érdekes fogalom, de ezzel nem foglalkozom, az elkövetkezendő évadra koncentrálok. Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Én nem bántottam se társulatot, sem színházat, sőt… Én csak a legnagyobb elismeréssel beszéltem a színházról.

– Beszélnek gazdasági, kulturális és morális válságról. Mik lehetnek ezekre a színház válaszai?

– A színház mindig egy templom volt, egy közösségi hely, ahova az emberek azért mennek, hogy a hétköznapok gondjaiból kiszakadva, akár megtisztuljanak, akár megkönnyebbüljenek, és folytatni tudják a napi gürcölést. A színház feladatai: a szépet mutatni, a jót mutatni (ha kell akár a rútat is), az igazat mutatni, a hazafiast mutatni. Mutatni azokat a magasztos eszméket, amelyek manapság már nem divatosak. Megpróbálni lépést tartani a korral illetve más médiumokkal, ami nagyon nehéz, és azt gondolom, ahhoz, hogy a lelkekben egy kicsit tisztaság legyen, abban a színháznak is nagy szerepe lehet. Olyan előadásokat kell létrehozni, ahonnan az emberek feltöltődve, jó közérzettel mennek haza.