Szórványjárók
A Zördög, Dufla pofon, Lélekvándorlás. Három pajzán egyfelvonásos összegyúrva, Móricz Zsigmondtól tollából. Tizenhat éven felülieknek hirdetik, de Óteleken, ahol szerencsém volt utolérni a szórványjáró aradi produkciót, hamar kiderült, hogy a tizenkét évesek érettebben tudnak a pajzánságért rajongani, mint a nagyszüleik. Értő, széles vigyorba révedt a falusi ifjúság.
A Kamaraszínházat vezető Tapasztó Ernő és közvetlen munkatársa, Fekete Réka tősgyökeres aradi. Teremtő részesei a város kulturális életének: némi malíciával mondhatnánk úgy is: a város művelődés- és művészettörténetének eleven tanúhegyei. Éppen egy saját színházterem kialakításán fáradoznak, ám tudják pontosan; hiába építenének nagy nézőteret, az magyar közönséggel csak nagyon kevés előadásra telne meg. A színházba járásra bírható értelmiség derékhada rég elvándorolt, s a távozottak utódainak hazatérése sem várható. Törvényszerű a felismerés: nyomába kell eredni a fellelhető közönségnek. Másfél évvel ezelőtt indították útjára a Szórvány Kulturális Karavánt, hogy a színháztól messze élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz ritkán hozzáférő emberekhez eljuttassák az anyanyelvi kultúrát. Választásuk Móricz Zsigmond egyfelvonásosaira esett.
„A magyar színpadnak még ma sincs igazi színműirodalma, s így a magyarság élete a színpad világában ma sincs eléggé képviselve” – írta Móricz A magyar színpad tradíciói című cikkében s társadalomvizslató elszántsággal látott munkához. Vallotta, hogy a sajátosan magyar nemzeti drámának különböznie kell a nyugati drámától, a magyar életben kell gyökereznie. A kommersz színműminták azonban kísértették. E tekintetben az egyfelvonásosai a drámatörténetünk külön lapjai lehetnének. Csaknem negyvenet írt, nagyrészt az első világháború előtt. A Nagy Endre kísérleti műhelynek számító kabaréjában kerültek színre, konvencióktól mentes, természetes előadásban.
A posztmodern is olyan gyűjtőirányzat, mint a manierizmus, az eklektika vagy az avantgarde: közti természeténél fogva lehet alkotói szintézis, vagy kodifikált kontárság. Móricz beleártotta magát a folklorisztikába (néprajz, antropológia), és kifejlesztette a maga érzékletes írói tájnyelvét. Ezen szólal meg A Zördög című előadás is. Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal: négy önjáró színész összmunkája. (Önjárón azt értem, hogy a jelenethez kapcsolódó ötleteik özönéből a bensőjükben szűrődik ki a salak, s marad fenn az előadásba felkínálható néhány ideális, amelyek közül a rendező tiszte kiválasztani az optimálisat.) Elbirtokolják Móricztól a szöveget, beleépítik a szókincsükbe, s azon keresztül, a saját színész-énjükkel dúsítják fel a darabot, avval teszik sziporkázóvá az előadást.
A különböző jeleneteket egy lakodalom karneváli paródiája foglalja egybe. A szabadkai Juhász Zenekar élő zenével, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes pedig tánccal kíséri a színjátékot, amely három, különböző életkorú pár szexualitáshoz való viszonyát mutatja be. A Dufla pofon egy nászéjszakáról szól. A Zördög kérdése: vajon a szép, vagy a csúnya asszony csalfább-e. A Lélekvándorlás pedig egy idősebb házaspár hiedelmekkel teli, szomszédokkal kacérkodó életébe enged belelátnunk. A szituációk sorozata kirajzolja egy izolált kisközösség szerelemvilágát. Ismeretek a test dolgairól. Erotikus jelképek a folklórban. Mit jelent a szerelem a paraszti közösségben? Az ismerkedés, udvarlás, párválasztás szokásai. Házasság előtti nemi élet, A nyilvános ház, a megesett lányok, a házasságon kívül született gyermekek. A nemi élet kultúrája: a házastársi hűség és az erotikus képzeletvilág, a szexuális devianciák. Mindez meztelenkedés, videózás és mikrofonba kommentálás nélkül.
Nagynemzeti-gondolati drámáink – a természetük szerint – statisztériával körített monodrámák. Érződik a lírai én burkolt jelenléte, az elbeszélő lappangó dominanciája a párbeszéd-szövésben: ez jellegzetesen magyar színműírói betegség. Móricz kisnemzeti darabjai viszont, már sokszólamú igazságkoncertek. Az ilyenekből összegyúrt nagykoncert élménye – Tapasztó Ernő rendezésében, néhány felsőfokon képzett, nagy intellektusú és intelligenciájú művész közreműködésével, akik a tehetségüket az egymáséi szorzatává emelik – a fergeteges, szerelemigényt és életvágyat ébresztő népi abszurd, az organikus blöff.
Képek: Molnár Géza és Pálfi Kinga
Önnek ajánljuk
