Egressy Zoltán Halál Hotel című darabjának ősbemutatóját láthatja a közönség szerdán az Óbudai Társaskörben; az abszurd humorral átszőtt darabot Őze Áron rendezésében tűzik műsorra. Az előadás különlegessége, hogy a...
A stand-up műfaj legnagyobbjaival találkozhat a közönség a pénteken kezdődő Dumafüred Fesztiválon, a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ színpadán. A szervezők közlése szerint a tíz napon át tartó...
A cirkuszművészet legújabb kihívásainak is megfelel majd a Fővárosi Nagycirkusz új épülete – mondta el az MTI-nek Fekete Péter miniszteri biztos annak kapcsán, hogy a kormány nemrég döntött az...
Schlanger András szerint a 2015/16-os évadban az eddiginél is közönségbarátabb lesz a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, melynek repertoárján klasszikus és kortárs, szórakoztató és gondolatébresztő, változatos és érzelemgazdag előadásokat láthat...
Ötvenkét éves korában hétfőn este elhunyt Haás Vander Péter Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész – tudatta a család a Facebookon. Mint írják, a művész temetéséről később adnak tájékoztatást. A halálhírt...
Mintegy 3500-an látták a vasárnap véget ért XI. Shakespeare Fesztivál programjait. A legnagyobb sikert a Kínai Nemzeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata és a brit The Flanagan...
Mohácsi János rendezésével, a Hair című musicallel indul pénteken a nyári színházi programsorozat Szentendrén – tájékoztatta Kiss Zsuzsa, a Szentendrei Kulturális Központ sajtóreferense csütörtökön az MTI-t. A programok hagyományos...
Új szabadtéri színpadot adtak át csütörtökön a mohorai Tolnay Klári Emlékház udvarán. Felújították a régi pajtát is, amelyben művészöltözőket és a színpadi kellékek tárolására szolgáló raktárhelyiségeket alakítottak ki. A...
Bérletértékesítési csúcsot döntött a Magyar Állami Operaház: a most zárult idényhez képest a 2015/2016-os évadban négyezerrel nőtt az eladott bérletek száma – közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn. A...
Az álarcosbállal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja, a Verdi-operában pénteken és szombaton este Katarina Witt kétszeres olimpiai bajnok német műkorcsolyázó alakítja a bálkirálynő szerepét. A produkcióról tartott...
Elhunyt csütörtökön Kállai István, a Budapesti Operettszínház örökös tagja, József Attila-díjas dramaturg, író, humorista – tájékoztatta a színház az MTI-t. A magyar zenés színház kiemelkedő alakját 86 éves korában...
Sümegi Eszter, Komlósi Ildikó és Kovácsházi István operaénekeseket kamaraénekesi, Balogh Endre csellistát kamaraművészi díjjal, Felméry Lili balerinát pedig a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címmel tüntették ki hétfő este az...
A látogatószámot megduplázva kiemelkedő sikerrel zárult a harmadik váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó – számolt be az MTI-nek a fesztivált szervező Váci Dunakanyar Színház igazgatója. Kis Domonkos Márk...
A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át a Mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért. A minisztérium díjazta a...
Idei előadásával egy kicsit “visszatér a hagyományokhoz” a délvidéki Tanyaszínház, a Vajdaság egyetlen vándortársulata – mondta Magyar Attila főkoordinátor az MTI-nek. A vándortársulat ezúttal Gárdonyi Géza A bor című...
Ingyenesen a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) tulajdonába adná a szekszárdi német színház épületét a Tolna Megyei Önkormányzat, de a közgyűlés pénteki határozata szerint kikötötték az ingyenes visszavétel lehetőségét...
A rossz idő miatt az idei nyári színházi esték programjaiból még nem sikerült egyetlen darabot sem bemutatni a debreceni nagyerdei szabadtéri színpadon – közölte a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft....
A magyar kultúra, a magyar művelődés ügyét szolgálja a ma megnyitott Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a színházban péntek este tartott ünnepi hangverseny előtt....
Három játszóhelyén csaknem ötvenezer néző előtt játszott, bevételét négy millió forinttal növelte a Kolibri Színház, amely jövőre öt bemutatót tervez. A közlemény Novák János igazgatót idézi, aki a színház...
Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig....