Maradjunk kapcsolatban!

Premier

Az álarcosbállal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programja

Az álarcosbállal kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja, a Verdi-operában pénteken és szombaton este Katarina Witt kétszeres olimpiai bajnok német műkorcsolyázó alakítja a bálkirálynő szerepét.

A produkcióról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Katarina Witt elmondta: elbűvölte a Dóm tér és a díszlet látványa, s nagyon bátor ötletnek tartja, hogy a darabban jégpályát varázsolnak a színpadra.

Ebben a báli képben – amely az opera eredeti változatában egy balettjelenet – tizenkét jégtáncos korcsolyázik majd együtt Katarina Witt-tel.

Az olimpiai bajnok közölte, nagyon élvezte a produkció előkészületeit, és reméli, hogy az előadás elnyeri a közönség tetszését.

Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója kifejtette, fontosnak tartja, hogy szerepeljen opera a fesztivál műsorán. Verdi-művet tíz éve játszottak a Dóm téren, s Az álarcosbál eredeti, svéd verzióját hazánkban Szegeden mutatták be először.

Béres Attila rendező úgy fogalmazott, az opera ma nem a legkönnyebben eladható műfaj. Verdi idejében a péklegény is a komponista dallamait füttyörészte az utcán és alig várták, hogy egy újabb mű kikerüljön a mester kezei alól. Ez ma már nincs így, ezért a Dóm térre rendszeresen visszatérő rendező hatalmas vállalkozásnak tartja, hogy két estén nyolcezer néző előtt operát játszanak a fesztiválon.

A rendezői koncepció lényege az volt, hogy közelebb hozza a művet a közönséghez, megkönnyítve a befogadás élményét. Ugyanakkor igyekeztek értelmezni is a történet politikától túlfűtött világát – mondta Béres Attila.

Tihanyi Ildi jelmez- és díszlettervező elárulta, a cselekményt a jelenbe helyezték, Svédországba. A színpadon sikerült olyan teret létrehozni, amely működhet parlamenti ülésteremként, átváltozhat bálteremmé vagy panelrengeteggé.

A bálkirálynő ruháját tervező Náray Tamás közölte, Katarina Witt jelmezét a jég inspirálta. A világosabb és sötétebb kék, ezüst és óarany anyagokból összeállított ruhát háromezer kristály díszíti, amely összesen több mint három és fél kilót nyom.

Hirdetés

Premier

A Háború és békét mutatja be a Vígszínház

December 16-án, szombaton mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeit Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge alakítja, a produkció rendezője Alekszandr Bargman.

(tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Tennessee Williams-darabot mutat be a Radnóti Színház

Magyarországon ritkán látható darabot mutat be új fordításban a Radnóti Színház: Tennessee Williams Üvegfigurák című négyszereplős színdarabját Valló Péter állítja színpadra, a premiert december 16-án, szombaton tartják.

(tovább…)

Tovább olvasom

Kitekintő

Ausztriai bemutató Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát mutatják be Ausztriában, a bécsi Theater Brett színpadán csütörtökön az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából a bécsi Collegium Hungaricum szervezésében.

(tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű