A rockzene és a filozófia témakörét érintő cikk alapján kell drámát írnia szombat reggelre Kiss Judit Ágnesnek, Háy Jánosnak és Podmaniczky Szilárdnak, a XVIII. Magyar Drámaíró Versenyen három résztvevőjének....
Bivaly-szuflé címmel mutatnak be előadást a Szkéné Színházban, a Nézőművészeti Kft. produkcióját szerdán láthatja először a budapesti közönség. A Szkéné Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti...
A debreceni Csokonai Színház, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a zentai Magyar Kamaraszínház is fellép a Teátrumi színözön elnevezésű fesztiválon március 24-28. között Sopronban – hangzott el a beharangozó...
Gobbi Hilda-emlékévet tart az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) 2013-ban; az eseménysorozat keretében kiállítások, beszélgetések, vetélkedő és kirándulás is várja az érdeklődőket. (Bővebben: terasz.hu) Ács Piroska, az OSZMI...
Befogadószínházi profilját erősíti a kézdivásárhelyi Városi Színház, amely anyagi okok miatt kényszerül a profilváltásra, és “jegeli” az állandó társulat építésére vonatkozó terveit – adta hírül csütörtökön a Krónika című...
A péntek este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Balett. A Pas de Trois13 sorozatban a...
A nagy Romulus és a Jelenetek egy kivégzésből című előadásával Budapestre érkezik a nagyváradi Szigligeti Színház; a teátrum hétfőn és kedden a József Attila Színházban mutatkozik be a közönségnek....
Több mint 700 millió forintból korszerűsítheti a működtető Szabadtér Színház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot. A munkálatok egy részének június 14-ig, az ünnepi évad kezdetéig kell elkészülnie – mondta el...
Bíró Lajos a 20. századi dzsentri Magyarországon játszódó, Sárga liliom című színművét mutatta be a szolnoki Szigligeti Színház Balázs Péter, a teátrum igazgatója rendezésében. A darab most bérleten kívüli...
Újabb öt évre Gyüdi Sándort választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójává a csongrádi megyeszékhely közgyűlése pénteken. A karnagy kinevezését 28 képviselő támogatta, a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba nem vett...
Lezajlottak az első beszélgetések a Nemzeti Színház leendő vezetője és a színészek között; Vidnyánszky Attila a társulat mintegy negyedével nem kíván együtt dolgozni, hogy ki marad a jövő évadban...
Cseke Pétert további öt évre megválasztották a kecskeméti Katona József Színház igazgatójává a város közgyűlésének csütörtöki ülésén. Zombor Gábor polgármester a napirendi pont tárgyalásakor hangsúlyozta: az önkormányzat által felkért...
Február 12-én mutatja be a kecskeméti Katona József Színház kamaraszínháza az 1934-ben bemutatott Meseautó című nagysikerű film Benedek Miklós és fia, Benedek Albert által átdolgozott színpadi változatát. Át kellett...
Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál – közölték a művészhez közel álló források az MTI-vel. Az...
Napra pontosan 25 évvel a Madách Színház bemutatója után, február 5-én lesz a díszelőadása Kecskeméten Tolcsvay László-Müller Péter-Bródy János művének, a Doctor Herz című musicalnek. Cseke Péter, a kecskeméti...
Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye színpadi változatának bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház. A ma is aktuális mondanivalót közvetítő regény nagyszínházi bemutatóját február 15-én láthatja a közönség....
Két gyerekelőadást mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely előbb a Ludas Matyi Szatmárban című nagyszínpadi előadást, majd a Majolenka hercegkisasszony című bábelőadást viszi színre –...
Február végéig a Nemzeti Színház összes művészével találkozik a leendő igazgató, Vidnyánszky Attila, aki a Népszava online kiadásában olvasható interjúban arról is beszélt, hogy Debrecenből több színészt is elhív...
Ókovács Szilvesztert nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójává Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn. A kinevezés 2013. január 28-ától öt évre szól – közölte az Emberi Erőforrások...
Cserhalmi György kapta idén a Páger Antal Színészdíjat. A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A díjat minden esztendőben az...