Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja

Visszapillantó

Két évvel ezelőtt, 2015 őszén azzal a gondolattal fogtam hozzá a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának összeállításához, hogy a bevezetésre javasolt újításaim előremutatóak legyenek: tegyük emlékezetessé eleven, megifjodott dzsemborival a 2018-ban esedékes 30. jubileumot. Elsőre minifesztivált rendeztünk határon inneni és túli színinövendékeknek, diákzsűrivel, jelképes díjakkal, ezt követően pedig workshopot hirdettünk, Sardar Tagirovsky vezetésével. A hagyományok idézését sem akartuk csak az évfordulós fesztiválba belesűríteni. A kezdeti korszak jelesei közül 2016-ban Tompa Gábor és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2017-ben Vidnyánszky Attila és a társulata volt, míg 2017-ben Bocsárdi László lesz a díszvendég.

 

sszgy170620-81 másolata.jpg

Liliom – Sepsiszentgyörgy – a fődíjas előadás


Munkámat megnehezítette, hogy a rekonstrukciót megelőző régészeti feltárás miatt, a Várszínházra játékhelyként nem számíthattam. Ennek helyettesítésére Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója ajánlotta fel azt a sátorral fedett porondszínházat, amelyet korábbi álláshelyén, a Békéscsabai Jókai Színház számára tervezett és építtetett. Erre a helyszínre 5 versenyen kívüli és 3 versenyelőadást terveztem. A versenyen kívüli előadások közönségbarát produkciók voltak; a megfogalmazásom szerint a közszolgálati művészszínház kategóriájába tartozók. A színházi formanyelv ötvözése az akrobatikával törekvésének jegyében, itt mutatkozhatott be egy Romeo & Julia-kísérlettel a Baross Imre Artistaképző Intézet, s ide képzeltem el 3 zenés versenyelőadást is. Ezek közül a Magyar, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciója, amely a szakmai zsűritől díjat is kapott. Elmaradt viszont, a közönségbarát versenyelőadásként a sátor alá tervezett Maya. A Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője (rendező), Novák Eszter nem bocsátotta a porondszínházi körülmények közé a nagyoperettet. Döntése helyességét kevésbé az indoklása, inkább az ellenpróba igazolta: az újvidékiek lejátszották a Csókos asszonyt tisztességgel, a térszűke azonban nem engedte érvényre jutni azokat a mozzanatokat, amelyek alapján szinte a díjesélyesek között tartottam számon az előadást. Alkalmasság és alkalmazkodás. Utóbbinak megvan a természetes határa: nem követelhet művészi megalkuvást.

 

ilo170617-8 másolata.jpg

Anyegin Gyrgyószentmiklósról – szakmai beszélgetés a debreceni színészklubban


A versenyelőadások tekintetében, a Művészetek Háza menedzsmentje mindent elkövetett annak érdekében, hogy az alkotói igények érvényesüljenek. A komáromi Bányavakság és a sepsiszentgyörgyi Liliom c. stúdióelőadások bemutatásához, az eredeti színpadmérethez illeszkedő nézőtér épült a színházteremben. A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Anyegin-előadása semmiképpen sem volt beilleszthető egyetlen kisvárdai térbe sem, ugyanakkor hibának tartottam volna, hogy lemondjunk egy ígéretes pályakezdő, Nagy Botond költői látomásokkal teljes, impresszionista-szürrealista víziójának élményéről. Kihelyezett bemutatót tartottunk a Fesztivál 0. napján, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. Teltházas előadás volt, hosszú vastapssal. Egy fiatalembert meg tudtunk erősíteni a hivatásválasztásába vetett hitében. E rendhagyó megoldásaink visszaigazolódtak a szakmai zsűri döntéseiben: az Anyegin rendezőjének a tehetségét ismerték el díjjal, a Bányavakság 3 színészi díjat kapott, a Liliom pedig fődíjasként, „mindent vitt”. Utóbbi – miként tavaly a marosvásárhelyi Nyugalom – elkerülte a POSzT-válogatók figyelmét, holott az országos fesztiválon is fődíj-esélyes lett volna.

 

kom170621-40 másolata.jpg

Vasvári Emese és Tóth Tibor a Bányavakság legtöbb színészdíjat nyert előadásában


A színpadtechnikai körülmények tekintetében, az alkotók megnövekedett elvárásainak nehéz megfelelni. Erdélyben, a gazda-ország korábbi diktatúrájának kirakat-diplomáciája, illetve a kulturális identitásteremtés szándéka okán, a színjátszás tradicionális sikerágazat. A hagyomány aranytyúk, a tojásai azok a színpadberendezések, amelyekkel az erdélyi elit színházakat felszerelték. Folytatva a metaforát, baj következhetne, ha az aranytojásokból nem aranycsibék – nemzetközi rangú előadások – kelnének ki. Az önkifejezés vágyával párhuzamos bizonyítási kényszer alatt alkotó színházvezetők inkább a nagyvilágot jelentő fesztiválok (Berlin, Párizs, London, New York) iránti elrugaszkodás dobbantódeszkáiként tekintenek a magyarországi városokra, mintsem az összetartozás élményét kínáló fesztiválhelyszínekre. Köztes sikerállomásuk nem Kisvárda, hanem a romániai UNITER Gála és a budapesti MITEM, vagy a szerbiai BITEF. A vajdaságiak estében valamelyest fordított lehet a felhajtóerő. Gazda országuk, a valahai Jugoszlávia és a jelenlegi Szerbia két nemzetközi fesztivált is a magáénak tudhat (BITEF, Sterija Játékok), amelyekre van esélyük bekerülni, ha igazodnak témaválasztásukban a szelektor koncepciójához. Büszkék, ha meghívják őket, sérelemként viszont azt élik meg, amikor az anyaországi fesztiválok válogatói nem figyelnek fel rájuk. A felvidékiek alighanem azért érzik természetesnek a jelenlétet, mert Komárom és Kassa határ közeli fekvése, schengeni nyitottsága miatt Kisvárdát a lehetséges fellépési helyek egyikének tekintik, ahol mintegy kuriózumképpen, díjakat is osztanak a sikeres szereplésért. A válogatónak az ízlése szerint való óhaja, és a kiválasztott hajlandósága, tehát nem minden esetben találkozik.

 

arka161107-36.jpg

Tündéri – Éder Enikő, Tege Antal és Harsányi Attila


Vannak azonban a programválogatásnak egyéb befolyásoló tényezői is. A befutott színházak (és a feltörekvők is) egyek abban, hogy a szélesebb közönségréteg bevonása, illetve a jobb nemzetközi fesztiváli érvényesülés érdekében igyekeznek a színház világnyelvét használni. Megnövekszik játékukban a mozgás, a zene szerepe, divatját éli a jelnyelv-beszéd, a halandzsa, az angol szavak/dialógusok beépítése, vagy alkalmas dramaturgiai környezetben az anyanyelv és a gazdanyelv keverése. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Magyar c. előadása például annyira a határán mozgott a színjátéknak és az identitási emóciórevünek, hogy a POSzT programválogatói nem találták azt egyezőnek a versenyszabályzattal. Ugyanakkor, a határon túli fesztiválon azért lehetett helye e munkával Urbán András társulatának, mert egyrészt az alkotók magyar művészek, másrészt az identitásprobléma az itteni közegben elevenebben hat, mint az anyaországi kultúra által uralt eseményen. A milyennek látszunk az idegenek szemében; a mit tartalmaz a gazdáink idegenképe velünk kapcsolatban kérdése Kisvárdán izgalmas, és megérthető.


Az alkotók által színházművészeti csúcsminőségnek tartott előadásokat azonban nem fogadja feltétlen lelkesedéssel a nagyközönség, de a hagyományos dramaturgiához szokott színházbarátok tábora sem. Nyugat-Európában, ahová előadásaival a színházaink sokasága törekszik, a 19. századvégi avantgarde politikai irányzatainak körülbelül négy évtizede volt az utolsó reneszánsza. Napjainkban a nagy díszletű, bonyolult szcenikájú és népes személyzetű vállalkozások fogadására ritkán mutatkozik hajlandóság. Kisvárdán arra látok lehetőséget, hogy azokból a művészszínházi stúdió-előadásokból, amelyek megalkuvás nélkül színre tehetők az ottani játszóhelyeken, szervezzünk jövőre (a nagyfesztivál keretében) egy showcase jellegű, promóciós külön-fesztivált, külföldi kritikusok és fesztiválmenedzserek meghívásával. A jelentkezést nem kötnénk bemutatódátumhoz, amiként a 29. Fesztiválon is jelen lehetett, s díjat kaphatott a Tündéri, Tapasztó Ernő rendezésében, az Aradi Kamaraszínház egy korábbi produkciója, s amiként látható lesz esetleg a 30-kon a most játékhely híján kimaradt Amadeus, Újvidékről. A showcase elmúltával, viszont kapjanak teret azok a gondolat- és ízlésáramlatok is, amelyek most árnyékban maradtak. Hiába voltak itt ebből a körből értékes előadások – például a Gardénia a Spektrum Színházból, Marosvásárhelyről, a Roberto Zucco Székelyudvarhelyről, a Fehér szarvas a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházból vagy a Május van, Tisztelt úr a Zentai Magyar Kamaraszínházból –, díj egyedül ez utóbbinak jutott. Nem lehetett eléggé szélesen nyitott ízlésű zsűrit összeállítani, a totális versenyláz miatt.

 

ilo170623-81 másolata.jpg

Workshop 


A versenyláz alternatívája. A jubileumi évadra készülve, a közösségi eszme új szereplőkkel, új tartalmakkal kezdett telítődni. A Sardar Tagirovsky vezette workshop Kollektív szerepépítés (Arlequin) címen futott, s ez arra utalhat – fogalmazott az egyik részvevő –, hogy az életben is – az egymással való viszonyrendszereinkben – szerepeket játszunk, s azokból formálódik a karakterünk. 25 idegen ember találkozásai 5 nap alatt: a résztvevők a tréning alatt hogyan válnak egymás számára tükörré, hogyan találhatják meg egymásban a közöset. Ehhez nyújtottak segítséget – eszközt, csatornát, fórumot – az elővett művek (Elektra, Hamlet, Sirály). Ezen egyetemes érvényű darabok által is szembesülni lehet azzal, hogy a múltban is hasonló gondolatok, problémák, élethelyzetek merültek fel, mint ma, s vélhetően a jövőben is. Tehát a jelent a múlt és a jövő megfogalmazásával tudjuk megfogalmazni. Az emberek ugyanolyanok voltak/lesznek – archetípusok –, s a kollektív olvasat, a közös feldolgozás segíthet a majdani szerepépítések során.


Szerepépítés – fesztiválépítés. A művészeti tanácsadó összeállítja a versenyprogramot, a zsűrit, a fesztiválújság stábját. Szakaszos, de meredek nemzedékváltás indult a fesztivál személyiségkörében. Értékfelmutatás és vitaizgalom jellemezte a Szakmai Klub beszélgetéseit, színesedett a Kisvárdai Lapok „szókincse”, visszatértek azok a fesztiválvendégek, akik kezdtek elmaradozni az utóbbi években. Tetszhalott ideákat igen, holt embereket azonban nem tudunk feltámasztani. Fizikai valójukban nem lehetnek jelen a mennybéli társulat tagjai, s azok sem igazán, akik számára már megterhelő az utazás. A nem-versengőknek azonban meg kellene találniuk újra a helyüket Kisvárdán: törekedjünk arra, hogy ismét a határon túli magyar színészek találkozóhelyévé válhasson a város. Talán lesznek már ehhez színvonalas szálláshelyek. A 30. évforduló kínálja a pillanatot ahhoz, hogy az emlékeinkből merítve, a workshop filozófiáját magunkévá téve, megpróbálkozzunk egy dúsabb gondolatvilágú, sokrétűbb világszemléletet tükröző, stílusváltozatokban bővelkedő fesztiválfolyamot indítani. A BITEF tematikus szervezettsége mintájára, esetleg hirdessen a menedzsment előadás-megvalósítási pályázatot magyarországi színházak és a határon túli partnerszínházuk (koprodukció) számára, körvonalazott témákban. A pályázat terjedjen ki a létrehozott előadás forgalmazására, utaztatására a keletkezési országban, az anyaországban, illetve a magyarlakta területeken, a szomszédságban és távolabb. Ez adhatna a kisvárdai fesztiválnak új, egyedi arcot, és küldetést.
 

 

Hirdetés

Évadmustra

Arat a Charley nénje Szatmáron is

Egy príma Don

Minden feltörekvő nemzedék alanyi joga, hogy a színházi formanyelv megújításában saját zsákutcája legyen. Vége csak a végtelennek nincs. Ha a zsákutcákat nem korosztályoknak nyitnák, nem lenne a színház egyetemes fejlődése folytonos. A formabontásból való kibontakozás egyik lehetősége a vakmerő visszatekintés, a brutális retró. A Charley nénje ilyen.

Az operett ekézése ősi foglalkozás. Művelői többnyire merő irigységből szántják fel a harmóniavágyó publikum lelkét. Hatalmas területet kellene megművelniük, eleddig nem is boldogultak vele. Az irigységet az ekefajtáinak sokfélesége jellemzi. Lehet azt hirdetni például, hogy az osztrák-magyar operett Kálmán Imrével született, virágzott és porladt el. Kivesztek a nagy dramaturgiai gépezet működtetésére alkalmas, leleményes librettisták, de nincsenek már olyan zeneszerzők sem, akik egy szerteágazó cselekményű történetet fel tudnának slágerekkel tölteni. Aztán előkerül ugyanarról a Zeneakadémiáról, amelyen Bartók, Kodály és Kálmán tanult, egy Aldobolyi Nagy György nevű klarinétos. Operett színpadra alkalmazza Brandon Thomas háromfelvonásos énekes bohózatát, komponál áriákat, duetteket, tercetteket, kvintetteket, írat hozzájuk dalszövegeket Szenes Ivánnal, s hódító útjára indít egy kacagtató-könnyeztető, örökzöldmezős ekézni valót.

A lányok ugrálnak majd…,  Charley nénje…,  Charley nénje – finálé, Csá-csá-csá-csá-Charley…, Egyenesen észvesztő!,  Ha nincsen autó…, Maga nekem úgy kell, mint a levegő…, Most mi három lányok… és az Orchideák. Szatmárnémetiben hat zenész összmunkája elegendő ahhoz, hogy az első taktusok működésbe hozzák a közönség szövegemlékezetét, feltöltsék a könnyzacskókat, s a refrénekhez szinte már ne is kelljenek a színpadi szereplők. A nyolc sláger slágervolta a szereposztás alapja. Manfrédi Annamária zenei vezetőként és karmesterként ügyeli a hangzásvilágot. Jótét közreműködésével, a Harag György Társulat színészei a nehéz pillanatokban sem ismerik a kiénekelhetetlent: hol a dallam hajlik a hangalkatukhoz, hol dallamkövetően rábeszélik a szöveget a zenére. Alapjaiban azonban mindenki biztosan, szeretnivalóan énekel. Ahhoz, hogy ez így lehessen, a produkció menedzsmentje bátran, és helyeselhetően, lemondott a szerepek életkorhű kiosztásáról, a diákok és felmenőik között nincs meg az emberöltőnyi korkülönbség. Az élethosszig tanulás csak nálunk újdonság. Oxfordban lehetett valaki véndiák már a bohózat megszületése idején is, most pedig éppen, hogy igen. Különösen akkor, ha a színész temperamentumos, szerelmesen pulzáló és akrobatikus. Mert miről is szól a darab?

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

A szerelemvalló expozíciós tételekre az első elágazási jel akkor következik, amikor színre lép Nagy Orbán mint Brasett, az arisztokratikus szolga, leheletfinom iróniával fogadva gazdái urizálását. Különös figyelemmel van a csöppet sem úrias, közönségesen pezsgőt tolvajló, Lord Frank Babberley, oxfordi diák iránt, akinek hamarosan – mintegy vezeklésképpen a tettéért – női ruhákat kell öltenie, hogy eljátssza az első vizitvacsorán Charley nénje szerepét. Nagy Csongor Zsolt masszív bariton özvegy; Brazíliában, a majmok hazájában bizonyára ilyenné özvegyülnek az Európából oda férjesedő nők, főképpen a szigetországiak. Az előző század elején, a Magyar Színházban Csortos Gyula volt a címszereplő. Szoknyát, fűzőt, kékszalagos női bugyogót viselt. „A merész s egyben eredeti ötletet a szerző ízlésesen, épp annyi elmésséggel, mint tudással viszi diadalra” – jegyezte fel a kor jeles színi krónikása, Kosztolányi Dezső. Bessenyei István, a szatmári vaudeville rendezője sem kevésbé mértékletes a humor és az érzelmek adagolásában, ám az adott szituáció kínálkozó komikumforrásai közül egy másikat választ: színpadán az ál-néni minden kecses mozdulata árulkodóan tramplinak van mutatva: a csaló diáktársak kétségbeesetten igyekeznek leplezni a mámi kitüremkedő férfiasságát, teljesen fölöslegesen: Spittigue hozományreménye és a lányok szerelmes vágyakozása álomba ringat minden gyanút: az epekedőknek a vakság elemi érdekük.

A színrevitel másik erénye, hogy tartózkodik, és távol tart minden színészt az elhamarkodottságtól. Aldobolyi professzionális zenedramaturg. Az első jelenetekben Péter Attila Zsolt (Jack Topplebee, oxfordi diák) és Gaál Gyula (Charley Wykeham, oxfordi diák) ingatag lelkű szerelmesként téblábolnak a színpadon: lenn van az előadás, amiként a hősök is, maguk alatt. Fordulat a haditerv végrehajtására szövetkezés tercettje, roppant erős mozgáskísérettel. A koreográfusok, Bordás Attila és Gabriela Tănase kihasználják a színészek összes tánc- és akrobatikus képességét, precízen beosztják energiájukat, s megadják az énekes tánchoz elengedhetetlen légzésszüneteket. Ami közben fergeteges az iram a szerep szerinti ifjak számára, azonközben dallamhoz igazodóan lágyak a mozdulatok ott, ahol nincs helye a vehemenciának.

Ilyenek az egymástól elsodródott szerelmesek találkozásai. Ellenpontosan szimmetrikus szerkezetű a cselekmény. Négyen helyben szerelmesek, négyük számára az emlékeket megszépítő messzeség válik igaz-gyönyörű valósággá. Az előzőeket a közelgő elutazás rémíti, majd sarkallja tettre, az utóbbiak a messzi Indiából és Brazíliából térnek vissza a szigetországi révbe. A képletet követi le a koreográfia, s a rendezői instrukció. Rappert-Vencz Gábor (Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes), akinek van szerencséje kikosaraztatni az ál-néni által, majd még nagyobb szerencséje, előtalálni a régmúltból a valaha volt legigazibb szerelmét – a vaudeville legösszetettebb, szinte drámai szerepét játssza. Ugyanez mondható el Bogár Barbara munkájáról, akinek lépésről-lépésre, apró jelenként kell felismernie a női maskarába öltözött férfiban a szíve vágyottját, párhuzamosan rezegtetve a kétség és a reménykedés húrjait. László Zita Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje. Övé a leghálásabb feladat: szerelmi beteljesüléseket és gazdagságot hoz a történet szerint, személyesen pedig olyan szerepet játszhat el fiatalon, amelyet szinte mindnyájan a szép korú Tolnay Klári alakjához kötünk. Ellenpontja, illetve Brasett, szolga párja Diószegi Attila (Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd): pökhendi, pénzsóvár, esetleg pedofil – egy mámorfürdős darabban nem egykönnyű boldogságot osztani neki is.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata beírt egy új lapot a Charley nénje Aldobolyi-korszakának diadalkódexébe.

Képek: Czinzel László

Tovább olvasom

Évadmustra

Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Zeck&Hrabal Színmanufaktúra

Téri Sándor rendezése a Csokonai Színházban

Mi kavaroghatott a hitvesem menyasszonyfejében rólam, a legénybúcsúm sújtotta lakást takarítva, a reménybeli esküvőnk napján? – kérdezhette írógépét költőien Bohumil Hrabal, majd belepötyögte a Házimurik c. kisregényébe, amit a témáról évtizedeken át a leghitelesebb forrásból, az asszonya emlékeiből meríthetett, vagy amit onnan sem. (tovább…)

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Pilinszky Egyenes labirintusa a Fővárosi Nagycirkusz stúdióterében

Cirkoratórium

„Abszurd rendezetlenség és mérnökien tudatos szerkesztés egysége: a véletlen uralma, mely vaskövetkezetkezetességű törvények parancsát juttatja érvényre” – fogalmazott Pilinszky Négysorosáról egy méltatlanul kevésszer idézett irodalomprofesszor, Tamás Attila. Ha élne, jelen lett volna a Hegymegi Máté rendezte Egyenes labirintus-bemutatón, s alighanem az önmagát idéző szavakkal tiszteleg.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

A Tóték Egerben

Bartalaposi capriccio

TÓTÉK PRODUKCIÓ – a történelem cirkuszának artistái lépnek színre Egerben. Vadonatúj világszámokról nem beszélhetünk, hiszen az emlékezetes filmszatírát – Fábri Zoltán rendezésében, Latinovits Zoltánnal Az őrnagy szerepében – 1969-ben kezdték vetíteni a mozik, sőt Örkény Istvánnak, a kisregényéből maga írta tragikomédiáját már 1967-ben bemutatta a Thália Színház, s az óta levehetetlen darabja a színházi repertoároknak országszerte. Szerepbravúrok sorát kínálja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Alice – bölcseleti koncertszínház Sepsiszentgyörgyön

A fekvőkút királynőt álmodik

Királykék kötényrátétes türkiz pendelykosztümben, tintakék térdvédővel és alsóneműben, tavaszkék sportcipővel a lábán, tapod üvegbura-gyerekkora törmelékén egy kamaszlány, majd nővé éretten átfogja maga lőtte, őz-férfitársa derekát, és faképnél hagyja az álmait. Korodi Janka főszereplésével, a sZempöl Offchestra zenéjére Bocsárdi László rendezett maszkos koncert-mesedrámát a Tamási Áron Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: