A budapesti Thália színházban kezdődik az Armel operafesztivál

Szerda este kezdődik Rufus Wainwright Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával a 10. Armel Opera Festival a budapesti Thália Színházban.

Az Armel úgy terjeszti és ápolja a magyar operakultúrát, hogy egyben nemzetközi minőséget is létrehoz – mondta el Eötvös Péter zeneszerző-karmester a fesztivál budapesti megnyitóján szerdán. A fesztiválon idén is öt bemutatót tartanak, de újdonság, hogy ezeknek két város, Budapest és Bécs ad otthont.

A kortárs opera tekintetében kiemelkedően fontos a bemutatók minősége, mert ettől függ a továbbjátszás lehetősége. Az Armel ezen a területen végzi a leghasznosabb munkát, hiszen a fiatal, még ismeretlen énekesek számára teremt bemutatkozási lehetőséget, és kooperációs partnereivel együtt gondosan készíti elő az új produkciókat – fogalmazott Eötvös Péter.

Kiemelte: az Armelnek köszönhetően "a magyar operaéneklés és operajátszás Közép-Európában lakik, és a nagyvilágban él".

A július 4-ig tartó fesztivál nyitó és záró előadása a Thália színházban, a többi produkció pedig Bécsben, a MuTh színházban lesz látható.

Rufus Wainwright művét New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Torontóban mutatták be eddig, a magyar közönség pedig Alföldi Róbert rendezésében ismerheti meg Budapesten. A rendező a múlt évben választotta ki az Armel Opera Versenyre jelentkezők közül Je Ni Kim énekesnőt, aki a szolgálólány szerepében lép színpadra a bemutatón. Az előadásban a Pannon Filharmonikusok működnek közre Vajda Gergely vezényletével. A zenekar produkciós partnere is a fesztiválnak, hiszen ők a Prima Donna színpadra állítói Magyarországon. A bemutatón jelen lesz a szerző is.

Rufus Wainwright amerikai énekes-zeneszerző a jubileumi programsorozat nyitó eseményén elmondta, hogy a művet 10 évvel ezelőtt kezdte el komponálni. Az operát nehéz és csodás műfajnak jellemezte, amelyet csak szenvedéllyel lehet művelni.

Alföldi Róbert rendező szerint az Armel lényege, hogy közelebb hozza az operát a közönséghez, azt célozza meg, hogy trend legyen operát nézni, amely összművészetileg képes képviselni a színházat.

Vajda Gergely, a fesztivál művészeti vezetője az Armelt jellemző egységet és komplexitást emelte ki, amelyhez még verseny is társul, valamint felhívta a figyelmet azokra a partnerekre, akik nem félnek kiválasztani egy-egy fiatal énekest a produkciókra.

Havas Ágnes, az operafesztivál igazgatója emlékeztetett arra, hogy a fesztivál Szegeden indult, azóta Berlinben, Bécsben, Avignonban, Londonban és New Yorkban is ismertté vált. Kiemelte, hogy az Armel előadásait az ARTE Concert élőben közvetíti és további hat hónapon át elérhetővé teszi az érdeklődők számára. Kiemelte azt is, hogy az Armel Opera Festival immár két alkalommal érdemelte ki az Európai Fesztiválszövetség (EFA) kiváló minősítését.

A budapesti nyitóeladás után június 30-án már Bécsben, a MuTh színházban folytatódik a fesztivál, ahol négy bemutató lesz. A MuTh programjában szerepel Udo Zimmermann Die weisse Rose című műve a Biel Solothurn Zenekar és Színház előadásában, Anna Drescher rendezésében. A Szegedi Nemzeti Színház július 1-jén Gaetano Donizetti Il giovedi grasso o Il nuovo Pourceaugnac című darabját mutatja be Toronykőy Attila rendezésében, a Szegedi Szimfonikus Zenekart Gyüdi Sándor vezényli. Michal Dobrzynsky Operetkáját a Varsói Kamaraopera Szimfonietta adja elő Jerzy Lach rendezésében, Martyna Kosecka Klothó (A mesefonál) című operáját pedig a Horvát Nemzeti Színház viszi színre Krzysztof Cichenski rendezésében.

A bécsi előadásokra a belépővel rendelkező nézők ingyenes, különjáratú autóbusszal juthatnak el, amely a Hősök teréről indul és oda is érkezik vissza.

A budapesti Thália színházban rendezendő jubileumi díjátadó gála házigazdája Alföldi Róbert lesz, az esten közreműködnek a Pannon Filharmonikusok Vajda Gergely dirigálásával.