A színpad vonz a leginkább

Április 2-án ünnepelte hetvenedik születésnapját Körtvélyessy Zsolt. A kerek évforduló alkalmából április első hétvégéjén a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter és a társulat tagjai köszöntötték a Jászai Mari-díjas színművészt. Egy ehhez hasonló, szép jubileum mindig alkalmat ad a számvetésre, ezért az ünnepeltet pályájáról, szerepeiről, és új feladatairól kérdeztük.

– Szép kerek szám a hetvenes. Hogy telt a születésnap?

– József Atilla szavait idézve: Hetven éves lettem én, meglepetés e költemény, csecse-becse…. Szeretem is, meg nem is a kerek évfordulókhoz kötődő ünnepeket. Van ebben sok jó, hogy megértem ezt a kort, de egy pici fájdalom is, mert kevesebb van hátra. Mindesetre nagyon sokan felköszöntöttek, köszöntenek a mai napig, és ez jól esik.

– Hosszú ideje, negyven éve van a színészi pályán. Milyen emlékeket idéznek fel Önben a kezdetek?

– 1961-ben jelentkeztem a Nemzeti Színházba – még a Blaha Lujza téribe – segédszínésznek. Már akkor csodálatos, hatalmas színész egyéniségekkel találkoztam. Elvégeztem a filmszínészképzőt, azután felvételiztem a színművészeti főiskolára, ahová harmadszorra vettek fel, mert akkoriban nagyon nehéz volt bejutni. Végül is Szinetár Miklós osztályába kerültem, többek közt Balázsovits Lajos, Benkő Péter, Gór Nagy Mari, Monori Lilike, Benedek Miklós, Vallai Péter, Pálos Zsuzsa voltak az osztálytársaim, meg szegény Jobba Gabi és Sütz Ila, akik már nincsenek közöttünk. Nekem szerencsésen indult a pályám, mert a főiskola harmadik osztályától több mint tíz televíziós játékfilmben játszottam főszerepet. Majd 1969-ben, miután végeztem, a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződtem, itt töltöttem egy szép évadot Radó Vili igazgatása idején. Nagyszerű előadásokban játszottam, A Főügyész feleségére emlékszem, amit Galgóczi Erzsébet írt, és a Kaukázusi krétakörre. Utána elcsábítottak Békéscsabára, ahol Sándor János rendezésében egy nagyszerű Shakespeare-ciklust játszottunk. A Szegedi Nemzeti Színházban és Szolnokon három-három évig voltam. Szegeden tizennégy fantasztikus főszerepem volt, többek között az Ifjúság édes madarában és a Popfesztiválban. Szolnok meghatározó állomás volt a színészi pályámon, egy nagyszerű társulatban játszhattam, itt találkoztam Székely Gáborral, Pál Istivel, a Major Tamással való közös munka pedig egy újabb „egyetem” volt. 1979 és 1988 között Miskolcon voltam társulati tag. Ebben az időszakban nősültem meg – feleségem Egerszegi Judit színésznő – és itt született meg a lányom, Kinga. Itt kaptam meg a Déryné-, és a Jászai Mari-díjakat, valamint a Színházi Találkozó legjobb színészi alakításáért járó elismerést. Ezekben az években még nem vágytam fővárosi színházakba, mert számomra fontos volt, hogy értékes és jó színpadi szerepeket osszanak rám. Amikor Csiszár Imre a Nemzetibe került, engem is hívott magával, így Budapesten folytattam pályám. Játszottam a Karinthy Színházban, a Pesti Magyar Színházban és a Kamarában, ez utóbbi teátrumnak a mai napig tagja vagyok.

– Már főiskolásként is filmezett, és később is végigkísérte a pályáján a kamera. Melyik az a filmje, ami különösen közel áll a szívéhez?

– Valóban, már a vidéki színházi karrierem alatt is kegyeltje voltam a filmgyárnak. Több mint száz filmszerepet eljátszottam, ezért nagyon nehéz kiemelni néhányat közülük. Én játszottam talán a legtöbb nemzetközi film főszerepét, amikor nagy nyugati filmrendezők jöttek ide, dolgoztam például Christian Jaques-kal, aki Gérard Philipe-et rendezte, valamint Jean Delannoy-al. A magyar rendezők közül többször Szinetárral filmeztem, Jancsó Miklósnak pedig legalább tíz filmjében szerepeltem. Az első magyar színes tévéfilmben, az Ifigénia Auliszban című görög dráma feldolgozásában szintén az egyik főbb szerepet alakítottam, Bessenyei Ferenc, Psota Irén és Jobba Gabi társaságában. Játszottam Az ember tragédiájában, a Nyolcvan huszárban, a Rózsa Sándor és az Erdély aranykora című sorozatokban. 1998-ban aztán bekerültem a Barátok közt sorozatba, ami hihetetlen népszerűséget hozott. Nehezen tudtam összeegyeztetni a színházi munkával, és nem akartam sorozatsztár lenni, ezért hagytam abba öt év után. Mindig vágytam a színházra, mert a színház az a műfaj, ami a színészt igazából lázban tartja, legalább is engem biztosan.

– Színházi szerepei közül melyiket emelné ki?

– Önostorozó alkat vagyok, magammal és másokkal szemben is igényes és szigorú. A negyven éves színészi pályafutásom alatt eljátszottam legalább százötven szerepet, ezek közül talán tíz olyan van, amiben úgy érzem, igazán jó voltam. Ehhez sok mindennek kell egyszerre teljesülnie: egy kiváló alakításhoz kell egy jó darab, egy jó rendező, aki kihozza a színészből a maximumot, számít az életkor, a színész akkori formája is. Szegeden a Golgota című darab főszerepében éreztem ezt. A romantikus művek közül pedig A királyasszony lovagjában, Ruiy Blas szerepében. Talán az Adáshibában, a Várkonyi-féle rendezésben. A legnagyobb küzdelem az életemben Az őrült naplója volt, amit még a Nemzetiben mutattam be, és 19 éve, a mai napig játszom.

– Kecskeméten harmadik éve láthatjuk. Hogy érzi itt magát?

– Cseke Péter hívott meg, és szívesen jöttem vissza abba a színházba, ahol annak idején elkezdtem. Az itteni szerepeimet is nagyon szeretem, különösen a Pillantás a hídról című előadásban az ügyvédet. Mindig nagy hatással van rám az általam nagyon tisztelt II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabja, amiben ugyan kis szerepem van, de gyönyörű a szöveg, és nagyon jó egy nagyszerű ember csodálatos gondolatait előadásról-előadásra megosztani a közönséggel. A Caligula helytartójában Agrippát, a királyt játszom. Várom a további munkákat Kecskeméten is. A pesti és a kecskeméti színházi szerepek mellett – november óta – egy új feladatom is van: kineveztek a Honvéd Kulturális Központ színházért és előadó-művészetért felelős művészeti vezetőjének. Most hozunk létre egy kis kamaraszínházat, és azt tervezzük, csak olyan előadásokat hívünk meg, amelyek művészi értékeket hordoznak. Nem könnyű feladat, hiszen minket is sújt a recesszió. De ugyanúgy, mint számos színházigazgató, igyekszünk jól működtetni a központot.