Zserbótangó szerepcserével

Könnyed, bulváros szórakoztatásra számítottam, helyette komoly, érzelemgazdag, elgondolkodtató előadást láttam a Békéscsabai Jókai Színházban. Kulcsár Lajos Fodor Zsóka ötlete alapján írta a Zserbótangó című kétrészes tragikomédiát, amelyet Seregi Zoltán rendezett, az ősbemutatót pénteken tartották a Vigadóban.

Sok színész ír, még több rendez, különböző színvonalú olvasmányok születnek, de a világot jelentő deszkákon szerzett tapasztalat mindenképp jót tesz a szerzőknek. S persze a műveknek, a tartalomnak is. Az életrajzi ihletésű, a híres emberek magánszférájába, titkaiba bepillantást engedő regények, naplók, színdarabok minden korban nagy népszerűségnek örvendtek; így van ez ma is, legfeljebb az irodalomnak és a színháznak óriási konkurense a bulvár sajtó és a rengeteg közösségi portál.

Zserbótangó: már a cím remek, jól hangzik, izgalmas, figyelemfelkeltő. Dallamos, sejtelmes, amilyen a tánc, a zene, ízes, selymes, mint a sütemény. Aztán az előadás fejleményeit követve hamar kiderül, hogy még igaz is. Egyetlen összetett szó, és mindkét főszereplő lényegére tapint, mert egyik hősnőnk sütemény-, a másik inkább férfifaló. Fellegi Klári tragika imádja a finomságokat, Szentmártoni Kamilla sem veti meg, de inkább Antonióról és a tangóról álmodik egészen élete végéig… Két már nem fiatal színésznő, akik valószínűleg nem szívesen írják hivatásuk elé, hogy nyugdíjas. Meg tudom érteni. Nagyon is élénkek, pörögnek, nőiesek, attraktívak. Közös albérletbe kényszerülnek átmenetileg, várják a határozatot, hogy beköltözhessenek a színészotthonba, addig egy szerény pesti lakásban kell meghúzniuk magukat.

Már az előadás elején elgondolkodom: ismert, népszerű művészek, akik hosszú évek során annyi embert, több generációt megörvendeztettek játékukkal, vajon miért kerülnek ilyen méltatlan körülmények közé? Miért nincs családjuk, szép, gazdagon berendezett otthonuk? Tragika és komika, két különböző műfaj, de ismerhették egymást, talán konkurensek is lehettek a pályán, a férfiak szemében, s most úgy élnek, mint két diák egy kollégiumi szobában. Méltatlan és megalázó helyzet. De remek írói fogás, hogy a karaktereket ütköztesse, életüket, munkásságukat felidézze, párbeszédeikből, monológjaikból megismerjük őket, megtudjuk, hogyan jutottak ide, megkapjuk a válaszokat a kérdéseinkre.

Először jópofa, vicces pillanatoknak, nosztalgikus visszaemlékezéseknek, vitáknak, kisebb veszekedéseknek lehetünk tanúi, utána egyre komolyabbra fordul a dolog, és tragikus a befejezés. Az első rész – talán az írásból következik, vagy a rendezés is tehet róla – kicsit hosszúra, olykor vontatottra sikerült, egészen addig, amíg kezd kirajzolódni, hogy Kamilla titkol valamit, valószínűvé válik, hogy nem meghallgatásra, castingra jár, hanem kórházba. Innen izgalmasabbak a beszélgetések, nő a feszültéség. Miközben Klári tényleg munka után jár, hogy több pénzt keressen, Kamilla egyre inkább hazugságokba bonyolódik betegsége miatt. Azok a jelenetek igazán erősek, amikor a két színésznő vitába keveredik, összekap, utána megbánja, rájön, csak a másikra számíthat. Szép ívet ad a történetnek, hogy az egykori sikeres komika játssza a tragikus figurát, a drámai színésznőnek jut a vidámabb szerep, mert neki megadatik a kései szerelem (kapcsolat), vagy ha úgy dönt, az otthonba költözhet.

Együtt lakva ismerszik meg az ember – tartja a mondás, ami erre a darabra is nagyon igaz. Az összezártság ugyanakkor komoly kihívás, hiszen a két nő sokat tanul, felelős lesz egymásért, a szomorú fordulat Kamilla életében próbára teszi mindkettőjük erejét, türelmét, barátságát, szeretetét. Drámai pillanatokat élünk át Kamillával, amikor naplót ír, a nagyira emlékezik, életről, halálról mondja el véleményét. S közös keresztrejtvényfejtés nagyszerű jelenet (a válaszok a betegségre utalnak), mintha elbeszélnének egymás mellett, pedig már nincsenek titkaik.

Fodor Zsóka és Medgyesi Mária (Jászai-díjas) mélyen átélt, hiteles, példaértékű alakítással tette emlékezetessé ezt az előadást. A két fantasztikus főszerep közül Fodor Zsókáé a nagyobb drámaisággal, ívvel megrajzolt, összetettebb figura, hiszen Szentmártoni Kamilláról szól a történet; ő érkezik előbb, hívja lakótársnak Fellegi Klárit, róla tudunk meg többet, ő betegszik meg és távozik, mielőtt beköltözhetnének az otthonba. Két jobb sorsra érdemes idős hölgy életét ábrázolja a darab, de tulajdonképpen három nővel ismerkedünk meg. A színésznők mellett megjelenő szigorú, katonás főbérlőről kiderül, hogy ő is színésznek készült, de csak a börtönőrig vitte, állatorvos özvegye, aki kevés pénzét kénytelen a szoba bérbeadásával pótolni. Nem szőrös szívű, de hát a piacról él. Kocsis Etelka szerepében Nagy Erika a lelkizés, érzelemkavarás jó ellensúlya.

A Vigadóban elég nagy szobát rendeztek be a két albérlőnek, a teret a fürdő és a konyha felé átjárás tovább növeli. Úgy tűnt, ez a tágasság szándékos kontraszt az összezártsággal szemben. A pesti szobabelsőt a brit Howard Lloyd tervezte. Vesztergombi Anikó nagyon ízléses, összeillő, elegáns színvilágba öltöztette a két művésznőt, bármelyik exkluzív divatlapba beférnének. A főbérlőnek természetesen a katonás kosztüm dukált.

A színház, ha jó, alkalmas arra, hogy az élet legfontosabb dolgairól – születésről, szerelemről, szeretetről, halálról, hivatásról mondjon véleményt, ítéletet, és mindezekről elgondolkodtassa a nézőt. S a színház, ha jó, értékes, színvonalas, példákat mutathat életvitelre, az idősebb évek tartalmassá tételére, együttérzésre, szolidaritásra, összefogásra.Azóta is sokszor eszembe jut, vajon hány ismert művész vagy akár „civil” ember kerül hatvan, hetven felett egész életéhez, munkájához méltatlan sorsra. Hányan lehetnek idősebb korban magányosak, küzdenek egészségi, anyagi gondokkal, és nincs, akivel mindezt megtárgyalják egy süti mellett? A Zserbótangó alighanem elgondolkodtatja a nézőket, akik aztán talán több figyelemmel, megértéssel fordulnak embertársaik felé, akiknek ez jólesik, és megérdemlik.

Niedzielsky Katalin
Fotó: ATEAM, Nyári A.