Zalán Tibor: Egy dramaturg nyári töprengései

(szombat, 2010. július 10.)

A Lúdas Matyi színpadra átírásán dolgozom a saját színházamnak, Békéscsabára. Gond: Fazekas eredeti műve, a maga formájában és nyelvezetében, természetesen, alkalmatlan színpadi megvalósításra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a műből már 1838-ban énekes tündérbohózatot készített Balogh István Szerdahelyi József zenéjével, s mivel a szerző anonim kiadásban volt csak hajlandó a munkáját megjelentetni, még Batsányi is azt hitte, hogy a darabot is maga Szerdahelyi írta.

Ha már itt tartunk, meg kell álljunk egy érdekes, akár filológiainak is tetszhető, kitérőre. Noha a neve megjelentetése nélkül volt csak hajlandó Fazekas a Lúdas Matyi nyomtatását és terjesztését engedélyezni, nagyon is odafigyelt erre a neveletlen „gyermekére”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mikor tudomására jutott, hogy Kerekes Ferenc a még kéziratban terjedő munkáját első szövegezésben kiadta (a szerző engedélye nélkül 1815-ben – ZT.), kérdőre vonta őt ezért: „Matyi az én szülöttem – írja. Született 18o4-ben, betsűlletet tanulni ment Kazintzi Ferentz Úrhoz, ki még akkor nőtelen, és Magyar volt; onnan jó tanátsokkal és intésekkel jött vissza 18o5-ben. . . Egy különös környülállás 1814-ben eszembe juttatta, hogy még egy neveletlen fijam van, a’ Matyi. Ötét tehát akkor, tsak azért, hogy ha életben talál maradni, holtom után bestelenségemre ne legyen, a’ mint tudtam körül nyalogattam. Már most képzelheti az Úr, mint hűlhettem el belé, midőn őtet Bétsből, a’ hová tudja a’ kurvannya hogy barangolt, egy néhány bába kéz szennyével hozzám, mint egy nyeletlen furkot bevetődni látnom kellett, még pedig azon lutskoson, mint 18o4-ben  a’ világra ki pottyant… Ha tudta az Úr, hogy ő az én Szülöttem, meg botsáthatatlanúl bántott meg, hogy szándékát velem nem közlötte: de ha nem tudta, még úgy jó Komáji lehetünk egymásnak e’ feltételek alatt, 1-ör fel küldöm őtet a’ mint újjá Szültem a’ ránk jövő Vizkereszti Vásárkor, ha addig válasszát nyerhetem az Úrnak, és botsássa ki őtet másodszor, ‘s ha hasznát látja, többször is, de nagyobb betűkkel. 2-or A’ nevemről semmi emlékezetet benne ne tegyen, mivel nemzetünknek erántunk való érzéketlensége engem is azzá tett minden betsüllet eránt, melly a’ nyomtatás útján nyerődhetne. De az Úr engemet azért ne szánjon, mert Hypocondriacus nem vagyok, hanem tsak Magyar. (Az idézetet Kozocsa Sándor A Ludas Matyi-kiadások története című tanulmányából emeltem át. Csak megjegyzem, odafigyelő szem megakad Kazinczy minősítésénél, illetve a magyar író és a magyar nemzet viszonyának felvillantásánál, és különös párhuzamok megvonását kockáztathatja meg mai irodalmi állapotjainkkal…)

Gond: Hernyák György rendező, aki az Aska és a farkas című darab színpadra állításával az elmúlt évad egyik zajos sikerét aratta Békéscsabán, nem tartotta az utóbbi időben színpadokon használt Schwajda-feldolgozást alkalmasnak a rendezői koncepciójához. Új átdolgozás kell, döntött. S döntöttek, dolgoznom kell. És minél többször olvasom el Fazekast, annál több ponton gyűlik meg a bajom a szöveggel, a színház felől, a színháziasítással.

Csak egyetlen dilemmát osztok meg most önökkel – amely azonban generális kérdése a darab színpadra emelhetőségének.

A legnagyobb, lelkiismereti kérdéssé növő megoldatlanságom épp a leghíresebb mondat beváltásának ábrázolásával van: Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza – ígéri sajgó fenekét vakargatva Matyi Döbröginek, és ezt meg is teszi. Nos, a dolog addig rendben van, amíg olvassuk, hogy teszi. Na, de a színpadon hogy teszi? Annyi bizonyos, a verések sem morális, sem (nem szívesen használom  a szót színpadról beszélve, de nem kerülhetem ki) pedagógiai megfontolásokból nem maradhatnak el. Az is biztos, a verések a színpadon nem jelenhetnek meg a maguk életszerűségükben. Na mármost, ha stilizálva butaság, komolyra véve drasztikus, szadista és a gyerekekre nézve káros a színpadon fölmutatott igazi verés, akkor milyen legyen és hogy legyen?

Példa. Láttam egy olyan feldolgozást, ráadásul fesztiválon, ahol Lúdas Matyi háromszor igaziból elveri egy husánggal a színpadon a Döbrögit játszó színészt, csattog a párnával kitömött hatalmas fenék, ráadásul, mindhárom verés előtt felszólítja a nézőtéren ülő gyerekeket, hogy számoljanak vele együtt. És a több száz gyerek ordítva, felállva számol, és élvezi, ahogy a husáng lecsap ötödször, tizennegyedszer, huszönötödször. Élvezi a szadizást, röhög és boldog. Az igazságszolgáltatásnak (látszólag és láthatóan) be kell következnie. De a színpadon verésnek, igazi verésnek, különösképp gyerekdarabban, nincs helye, és nem lehet tere, mert a gyermeknézőben fals következtetéseket válthat ki az erőszak alkalmazásának jogosságáról. Néhány ilyen előadás, és felnövesztettük azt a nemzedéket, amelyik követelni fogja a nyilvános kivégzések visszaállítását, a guillotinok és akasztófák visszaépítését a közterekre, és élvezni fogja a vért, a fuldoklás és kiforduló lila nyelv látványát.

Ráadásul, ha veréshez nem járul komikum – ennek kiváltását szolgálta a közös számolás abban a rettentő előadásban, gondolom –, akkor együtt kell érezzek gyönge lelkű gyermekként a megvert emberrel, még ha az gonosz vagy igazságtalan is volt előzőleg, és az előadás, az arisztotelészi elveket beigazolva, vígjátékból átfordul tragédiába, a megvert ember tragikus pillanatait kell átélje a nézőtér az igazságszolgáltatás által elért bűnös meglakolásának komikuma helyett.

Na, de akkor mi legyen? Úgy verje meg, hogy ne verje meg? Olyan színpadon nincs. Ha könyvben veri, akkor sem veri, csak a képzeletünkben, és ott a fájdalom nem látható, mi több, nem hallható a fájó ember ordítása… Legfeljebb, virtuálisan…

Bezony, Fazekas úr, fel tetszett adni a leckét ezzel a fene nagy igazságérzettel, ami a Matyi gyerekben tombol.

Itt tartok. Nem előbb. Már csak másik huszonöt dolgot kell még kitalálnom és megoldanom, s hozzá is láthatok a darab megíráshoz. Július van, kánikula. Jó strandolást az olvasónak…

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy azóta a színdarab megíródott, próbálják, sőt ősbemutató is lesz: november 27–én, a Békés Megyei Jókai Színházban. Az előadás Hernyák György rendezi, a koreográfus: Kerekes Judit, a zenét ifj. Kucsera Géza szerezte, a díszletet és a jelmezeket: Kalácska Gábor e.h. tervezte, a konzulens tervező: Csík György. A főbb szerepeket Szabó Lajos, Nagy Erika, Hodu József, Perei Zsuzsanna szh., Ács Tibor, Csomós Lajos, Gulyás Attila, Fehér Tímea, Árdeleán László, Csende Gábor, Burány Árpád, Verbó Ákos és Kovács Nemes Andor játszák.