Maradjunk kapcsolatban!

Röviden

Zalán János marad a Pesti Magyar Színház igazgatója

Készült

on

Ismét őt nevezte ki a teátrum élére az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós a szakmai bizottság javaslatának figyelembevételével február 1-jétől 2024. január 31-ig terjedő időtartamra nevezte ki Zalán Jánost a Pesti Magyar Színház igazgatójának – olvasható a www.kormany.hu oldalon pénteken megjelent közleményben.

Mint írják, a pályázatot a szakmai bizottság – nyolc tag részvétele mellett – egyhangúlag támogatta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. július 10-én írt ki pályázatot a színház igazgatói feladatkörének betöltésére.
Zalán János színművész, producer, kommunikációs szakember négy éve vezeti a Pesti Magyar Színházat. Színész diplomáját 1991-ben szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007-ben diplomázott a Kodolányi János Főiskola televízió és reklám szakán. A színház honlapja szerint több, filmművészettel kapcsolatos cég ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, közreműködője, média és kommunikáció témaköri egyetemi megbízott előadó. 2013 és 2015 decembere között Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészeti Kollégiumának vezetője volt. 2018. augusztus 30-tól az emberierőforrás-miniszter színházügyi szakmai tanácsadó testületének, a Színházművészeti Bizottságnak az elnöke.

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű