Wagner-tematika és világsztárok az Opera jövő évadában

Az Andrássy úti Ybl-palota korszerűsítése miatt az Erkel Színházban kezdi meg 2017/18-as évadát a Magyar Állami Operaház. A Ring gyűrűi címet viselő évadban a Wagner ihlette tematika mellett ősbemutatókat és világsztárokat is láthat a közönség.

    Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója az évadról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Opera produkciókban és látnivalókban bővelkedő évadot kínál 2017/2018-ra.
    A Wagner-tematika mellett 28 opera- és balettpremier, köztük több ősbemutató és Magyarországon először látható előadás is szerepel az összesen mintegy 60 különböző színpadi produkció között.
    A színpadtechnika és a gépészet régóta esedékes, kilenc hónapon át tartó felújítása miatt zár be az Operaház. A szeptember 9-i Évadnyitány keretei közt ismét láthatók lesznek a népszerű commedia dell'arte-kamaraoperák a Szfinx-teraszokon, de az évadnyitó premiert, a Bánk bán ritkán hallható baritonváltozatát Vidnyánszky Attila rendezésében már az Erkel Színházból közvetíti az intézmény az Andrássy úton felállított kivetítőre.
    A korszerűsítést követően 2018. május 24-én, A kékszakállú herceg vára bemutatójának centenáriumán Bartók egyfelvonásosának szentelt minifesztivállal várja vissza közönségét a 21. századi technikával felszerelt Operaház. A Kékszakállú100 minifesztiválon négy egymást követő nap négy különböző verzióban lehet majd megtekinteni a művet. A Kékszakállú-előadások Madarász Iván, Vajda Gergely és Eötvös Péter egyfelvonásosaival párba állítva szerepelnek műsoron.
    Az Erkel színházbeli évad programjában Bach, Gluck és Weber, Schubert és Spontini, Lortzing, Marschner és D'Albert, Humperdinck, Wolf és Korngold, valamint Richard Strauss, Hindemith és Orff színpadi művei szerepelnek.
    Az istenek alkonya júniusi premierjével válik teljessé az M. Tóth Géza-rendezte Ring-tetralógia, amelyet a tervek szerint 2018 novemberétől évente, ciklusformában játszik majd az Opera. A Ring Estély sztárvendége Roberto Alagna tenor és felesége, Aleksandra Kurzak lengyel szopránénekes lesz.
    Az évad kínálatában több olyan előadás szerepel, amelyet Magyarországon vagy az Opera színpadán még nem láthattak az érdeklődők. Először találkozhat a budapesti közönség Rossini Olasz nő Algírban című vígoperájával és Offenbach A rajnai sellők című nagyoperájával.
    Mozart-ősbemutatóval avatja fel az intézmény új játszóhelyét 2018. március 10-én: az Eiffel Műhelyház Bánffy Kisszínházában kerül színre A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című darab, ott lesz látható először Tóth Péter Tóték című egyfelvonásos darabja, valamint a májusi RingFeszt idején Köteles Géza és Szálinger Balázs Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége című ősbemutatója.
    A GermanLateNight-sorozat ugyancsak a Műhelyházban Hindemith három egyfelvonásosát fogja össze: a Sancta Susanna magyarországi premier, A hosszú karácsonyi ebéd először jelenik meg a dalszínház repertoárján, az Oda és vissza című mű pedig 80 esztendeje volt utoljára műsoron.
    Verdi Az álarcosbál című művét Fabio Ceresa olasz rendező viszi színre, a Humperdinck-féle Jancsi és Juliska meseoperát Rafael R. Villalobos állítja színpadra. Az Opera hosszú évtizedek után Gershwin klasszikusát, a Porgy és Besst is visszailleszti a repertoárba Almási-Tóth András rendezésében.
    A reformáció 500. évfordulója alkalmából Meyerbeer A hugenották, Verdi Stiffeliójának koncertszerű előadása és Verdi Requiemje várja a közönséget.
    A Magyar Nemzeti Balett Téma és variációk címmel Balanchine-koreográfiát készül bemutatni Csajkovszkij zenéjére, valamint a CAFé Budapesttel közösen tervezik színpadra állítani Hans von Manen három kortárs kompozícióját. Felújított formában tér vissza A bahcsiszeráji szökőkút és újra látható lesz a Karamazov testvérek és A rosszul őrzött lány.
    Az új operabemutatókban, repertoárdarabokban és dalesteken az Opera több mint 120 magyar művésze mellett külföldi sztárok is közreműködnek. Plácido Domingo 77. születésnapja alkalmából Simon Boccanegrát formálja meg két alkalommal, mellette Anna Netrebko, Roberto Alagna, Ramón Vargas, Aleksandrs Antonenko, Arturo Chacón-Cruz, Stuart Neill, Leo Nucci, Johan Reuter, Rafael Rojas, Gerhard Siegel, Juszif Ejvazov, Tómas Tómasson és Alexandra Kurzak is az intézmény vendége lesz.
    Május végétől egy hónapon át a BestOfFeszt rendezvény többek között Az árnyék nélküli asszony és A hattyúk tava előadásait, a Nagy Iván Nemzetközi Balettgálát és a Csillagóra Évadzáró Gálát gyűjti csokorba.
    Jubileumi esteken emlékezik az Opera Richter Jánosra, Seregi Lászlóra és Ybl Miklósra, valamint pályafutásának 30. évfordulóján köszönti Lukács Gyöngyit. Folytatódnak a népszerű sorozatok, beavató előadások, a karácsonyi Diótörő-fesztivál, az Énekkari Művészek Minifesztiválja, hatodik alkalommal érkeznek vendégegyüttesek új produkcióikkal a Primavera, a Pas de Quatre és a TáncTrend fesztiválra.