„Vizeshármas” – bábokkal

A víz világnapja adta a témáját a Bábos Drámaíró Versenynek, amit március 23-a és 26-a között rendezett meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, ebben az évben a pécsi Bóbita Bábszínházzal közösen. A drámaíró versenyek mintájára, idén már negyedik alkalommal mérettették meg magukat bábos darabok megalkotásában az írók, és színrevitelükben a bábszínházi csapatok. 


Mindössze fél nap, vagyis egészen pontosan 12 óra leforgása alatt kellett létrehoznia darabját a három vállalkozó kedvű írónak, Sebők Borinak, Tóth Réka Ágnesnek és Pozsgai Zsoltnak. A szerzői triászból Tóth Réka Ágnesnek van talán a legtöbb bábos tapasztalata, hiszen a doktori képzésében éppen bábszínházzal foglalkozik – igaz, azon belül felnőtteknek szólóval. A drámaíróként legrutinosabb Pozsgai Zsolt is hendikeppel indult a versenyen, hiszen bábos megmérettetésen még csak most szerepelt először. Sebők Bori legalább az idő tekintetében erősen reménykedhetett, hiszen tévé-forgatókönyvíróként már hozzászokott a szűk határidős feladatokhoz.

img_9373.jpg

Az „egyéjszakás” darabokkal két és félnapnyi tervezés és próba után álltak a nézők elé a vegyes összeállítású csapatok. A három alkalmi társulatban a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház és Békéscsabai Jókai Színház művészei működtek közre. A rendezők a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói közül kerültek ki: ebben az évben Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter állították színpadra az elkészült műveket.

img_9349.jpg

Vasárnap délutánra megszülettek az előadások, melyeket a Sík Ferenc Kamaraszínház színpadán láthatott a közönség. A díjakat a szakmai zsűri és a nézők ítélték oda a legjobbaknak. A szakmai testületet Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka főszerkesztője; Zalán Tibor József Attila díjas magyar költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár; Jászay Tamás kritikus; Gimesi Dóra a Budapest Bábszínház dramaturgja, valamint Gabril Cadariu a marosváráshelyi Ariel Bábszínház igazgatója alkotta.

A legjobb dráma díját Tóth Réka Ágnes nyerte Oázis című darabjával, a legjobb rendező Szilágyi Bálint lett, aki Sebők Bori Csatornajárás című művét vitte színre. A legjobb színésznek Kalocsányi Gábor bizonyult a pécsi Bóbita Bábszínházból, a legjobb színésznő, Fekete Gréta pedig a debreceni Vojtina Bábszínházból került ki. A legváltozatosabb karakter díját Balázs Csongor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művésze kapta.

img_9415.jpg

A legjobb előadás Szenteczki Zita rendezésében, Pozsgai Zsolt: A víz elrablása, avagy Lina és a Nagyhatalmú Karbantartó esete című darabja lett, amit a Czumbil Örs (Napsugár Bábszínház), Baditz Dávid (Vojtina Bábszínház), Fekete Gréta (Vojtina Bábszínház), Vadon Judit (Bóbita Bábszínház), Barkó Réka (Vojtina Bábszínház) összeállítású csapat vitt színre. Az előadás tarolt, hiszen a közönség elismerését is ők söpörték be.

img_9437.jpg

A bábos drámaíróverseny alkalmat adott szakmai találkozásra is, mivel az ország több pontjáról, sőt, a határon túlról is érkeztek bábszínházigazgatók Békéscsabára. A „hazai” színek mellett a pécsi, kecskeméti, debreceni és a marosvásárhelyi intézményvezetők is jelen voltak a bemutatókon. Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója többször is hangsúlyozta, a versennyel magára a műfajra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a bábszínházra ne csak úgy tekintsenek az írók, a nézők, vagy a szakmát képviselők, mint a színház „kistestvérére”, hanem mint egy önálló, nyitott, sok lehetőséget rejtő művészeti ágra.

Ungvári Judit