Világvége szerelem Debrecenben

Újabb ősbemutatóra készül a Csokonai Színház: „zenés kortárs keserédes” születik március elején, Debrecen legendás rock-együttesének dalaiból, Vidnyánszky Attila rendezésében. A 25 éves jubileumát az idén, ezzel a színházi előadással ünnepli a PG Csoport.A dalokat olyan nagyszerű színészek tolmácsolják többek között, mint Oláh Zsuzsa, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Bakota Árpád, Kristán Attila, Tóth László, vendégként csatlakozott hozzájuk Bakos-Kiss Gábor, Katkó Ferenc. Az előadás különlegessége, hogy élőben zenél a PG Csoport.

Szubjektív kordokumentum

Vidnyánszky Attila: –A PG csoport dalai az elmúlt húsz évnek, a rendszerváltozás időszakának szubjektív, ugyanakkor nagyon pontos, karakteres dokumentumai. Az egész korszakot átívelik, remekül érzékelhetőek bennük azok a hangulatok, történelmi helyzetek, melyekből születtek. Rá lehet ismerni konkrét eseményekre is, de ennél fontosabb, hogy az egésznek a lényegét ragadják meg, a történések magját, gyújtópontját. Nem aktuálpolitikai leképezések, hiszen a szerző már akkor, amikor írta a dalokat, kicsit eltávolodott az eseményektől, és azokat a vágyakat, hiteket vagy éppen frusztrációkat kapta el, melyek meghatározták ezt a korszakot. Talán ezért van az, hogy e szövegek félelmetesen megszólalnak a mában is, mintegy demonstrálva, hogy a leglényegesebb kérdések szempontjából semmi nem változik. Ezért is tanulságos végigmenni általuk ezen az időszakon.

Jantyik Zsolt úgy ír Debrecenről, hogy közben az egész országról ír. Sőt, nem annyira az országról, hanem sokkal inkább a magyarságról, ily módon rólunk is, akik a határon túl éltük meg ezt az időszakot. A remény, a rendszerváltásba vetett hit, a túlzott naiv lelkesedéseink, a szárnyra kapásunk, ahogyan a csalódásaink is mindenütt hasonlóak voltak – határon innen és túl. Lehet, hogy nem esnek évek szerint egybe, de az egésznek a koreográfiája sajnos itt is, ott is ugyanaz volt. Jantyik dalaiban a magyarságot próbálja megfogalmazni, veszteségeinkkel, fájdalmainkkal – melyek ugyanazok Balassinál, Mikesnél, Petőfinél, József Attilánál, Nagy Lászlónál, Juhász Ferencnél… – közben egyfajta diagnózist ad a korról, de végül mégis a reményt, a hitet építi az emberekben.

Előadásunkban nincs konkrét sztori, történetfoszlányokat, felismerhető élethelyzeteket mutatunk meg, és ebből kerekedik ki valami. A dalok atmoszférájából, a színészek személyiségéből, élettapasztalataiból jönnek a szituációk. Ez feladat, de egyben lehetőség is, hiszen a magunk figuráira tudjuk alakítani az egészet. Nyilván figyelembe vettem a színészeim habitusát, amikor a dalszövegeket szétosztottam közöttük. A mindenkori lázadásból indulunk, és egy megtisztuláson keresztül valamiféle rezignált nyugalomig, bölcs, szeretetből táplálkozó hitig jutunk el. Azt az utat járjuk be, amit a szerző, akinek első dalai még nagyon lázadóak, de ahogyan érik, egyre inkább az elfogadás szólal meg soraiból, épp így az előadásunk is fokozatosan szelídül. Elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen, azzal hogy azért teszünk-veszünk, próbáljuk a saját energiáinkat világunk jobbítása felé terelni, de már tudjuk, hogy egész életünk kevés arra, hogy lényegeset fordítsunk a dolgok menetén.

Cs. M. M.

 

A teljes cikket megtalálja a márciusi Magyar Teátrumban