Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban szeptemberben

Szeptember 6. és 13. között ismét megrendezi a Vidéki Színházak Fesztiválját a budapesti Thália Színház: a közönség nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadást láthat, amelyeket több kategóriában öttagú zsűri fog értékelni.

A színházi produkciók mellett a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a rendezvény ideje alatt fotókiállítással és szabadtéri programokkal is várják az érdeklődőket – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztiválnyitó nagyszínpadi előadás szeptember 6-án, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című produkciója lesz Horváth Csaba rendezésében, amelyet Móricz Zsigmond regényéből Gyökössy Zsolt írt színpadra. Az Arizona Stúdióban ugyanezen a napon a kecskeméti Katona József Színház Hosszú út az éjszakába című előadását láthatja a közönség. Eugene O’Neill darabját Zsótér Sándor állította színpadra.

Szeptember 7-én a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, a sikeres amerikai film, A király beszéde színpadi adaptációja lesz látható Funtek Frigyes rendezésében. Ezt a produkciót szeptember 8-án, Choderlos de Laclos XVIII. századi regényéből írt színdarab a Veszedelmes viszonyok előadása követi a Veszprémi Petőfi Színház előadásában. A Guelmino Sándor rendezte szerelmi bonyodalom főszereplői Oberfrank Pál és Csarnóy Zsuzsa.

Szintén nyolcadikán az Új Stúdióban a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a Május! című előadásával mutatkozik be; a Szép Ernő két egyfelvonásosából készült produkciót Szikszai Rémusz állította színpadra. Az Arizona Stúdióban ezen a napon a Szolnoki Szigligeti Színház Kiss József A boldog című darabját tekintheti meg a közönség.

A nagyszínpadi előadások sora szeptember 9-én a tatabányai Jászai Mari Színház produkciójával, Móricz Zsigmond Rokonok című művével folytatódik, amelyet Hargitai Iván rendezett, majd ezt követi Szabó Magda műve, a Régimódi történet, Csíkos Sándor rendezésében, Kubik Annával a főszerepben, a Csokonai Nemzeti Színház előadásában.
Szeptember 11-én a Soproni Petőfi Színház Az üvegcipőt mutatja be a nagyszínpadon, Molnár Ferenc darabját Pataki András állította színpadra. Szeptember 12-én a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor A tanítónő című darabját játssza, Rusznyák Gábor rendezésében.
A fesztivált szeptember 13-án a Pécsi Nemzeti Színház Georges Feydeau Bolha a fülbe című előadása zárja, amelyet Méhes László állított színpadra.

Június közepétől a Thália Színház jegypénztárában és közönségszolgálatán – két hónapon keresztül kedvezményekkel – vásárolhatók meg a fesztiváljegyek és bérletek.