Vidámság, még a tikkasztó melegben is

A szabadtéri színpadon fellépők az egykori harcok, és országunk sorsát eldöntő gyűlések színhelyére, a szerencsi vár udvarára most valami könnyedebbet, de ízig-vérig magyart varázsoltak. Ezt a műfajt szerte a nagyvilágban úgy hívják, hogy operett.

Hol lehet kellemesebben eltölteni a tikkasztó nyári nap utáni estét, mint egy ódon vár jóleső hűvöset árasztó falai között. De ezen a pénteken nem csak a kánikula tikkasztó melegét kipihenni jöttek a vár udvarára Szerencs kisváros lakói. A felüdülést egy könnyed operett-est tette teljessé.

A társulat, melynek vezetője és „arca” Tihanyi Tóth Csaba, a legismertebb, de soha meg nem unható örökzöldeket idézte fel nekünk. A kolléganő (és persze nem mellesleg feleség) Bognár Rita, és emellett a barátok és pályatársak Subi Zoltán, Turpinszky Béla, Iván Gál Judit teremtettek olyan hangulatot, melyet bizonyára régen éltek át emberek a négyszögletes várudvaron.

A magyar fülnek oly kedves Kálmán Imre dalok mellett, felhangzottak Lehár Ferenc és Richard Strauss csodálatos szerzeményei. Grófnők és nemes ifjak daloltak a színpadon, s ami talán a valóságban soha nem fordult elő, ezen az estén a várban egy királynő is megjelent, az alattvalói között felülmúlhatatlanul népszerű Csárdáskirálynő személyében.

Az elhangzott dalok mondanivalója nem volt filozofikus mélységű, de a nagy melegben nem is arra volt szüksége senkinek. Jobban örült a közönség, hogy találkozhatott az operett slágerben megidézett Hajmási Péterrel és Hajmási Pállal. Rájöhetett, nem érdemes búsulnia, mert az „egy garast sem ér,” inkább bízni kell benne, hogy „lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.” S amikor már a hangulat a tetőfokára hágott, arra is rádöbbentünk, amit a valóságban nap, mint nap átélünk, hogy az életünkhöz, – ehhez a sokszor bizony „rongyos élethez,”- annyira ragaszkodunk, hogy leszokni nem tudunk róla, bár csak ritkán mutatja a mézédes oldalát.

Mindenki azt kapta, amire vágyott. Gondűző könnyed nyáresti szórakozást, fülbemászó dallamokat, vidámságot, jókedvet, és teljes kikapcsolódást. Persze voltak hárman, akik az élményeken kívül még mással is hazatérhettek. Reméljük, nekik még sokszor szerez kellemes perceket, a Fortuna jóvoltából elnyert, az előadók által kisorsolt zenei cd.


Tölgyesi Tibor