Kőhalmi Zoltán szerint a legjobb poénok sokszor nem a legviccesebb helyzetekből születnek. A humorista a Dumaszínházban látható önálló estjét, az Én, Kőhalmi Zoltánt nemrég a Thália Színház humorfesztiválján a legjobb stand up produkcióért járó díjjal jutalmazták.

– A díj átadásakor úgy méltattak: szinte tudományos alapossággal vizsgáltad magadat. Mennyit segít ez a díj a további önvizsgálatban?

– Próbálok nem elbizakodott lenni, bár mindenképpen jól esnek a díjak, megtisztelő visszajelzések. Másfelől kétely, mérce hogy az ember megfelel-e mindig annak, amit gondolnak róla. Alapvetően küszködő, kétkedő alkat vagyok. Nyilván a díj a hétköznapokban, amikor leülök a papír fölé, hogy poénokat írjak, már nem tud segíteni.

– Hogyan születnek nálad a poénok? Az életből lesel el a helyzeteket?

– Igen, állandóan szolgálatban lévő humoristának érzem magam. Arról beszélek, ami nap, mint nap történik velem. Ha kocsit tanulok vezetni, arról, ha külföldön járok, arról írok poént. Ha valaki végighallgatná az elmúlt 8-10 év rádiós és televíziós felvételeimet, nagy részben rekonstruálni tudná az életemet.  A mostani műsor 100 százalékban, szinte már túlzottan rólam szól. Komoly kutatómunkával fogtam az összeállításához: szándékosan alámerültem az emlékeimben. Gyűjtögető típus vagyok, nem dobok ki semmit, az utolsó vonatjegyig, cetliig megőrzök mindent. Kinyitottam otthon a szekrényeket, elővettem a dobozokat. Előkerült például édesanyám levele, amit az első táborozáskor írt nekem. Ez körülbelül 20 éve került utoljára a kezembe.

– Előfordult veled az a humoristákkal szokásos, kellemetlen helyzet, hogy megállítottak az utcán azzal, hogy mondj egy poént.

– Igen előfordult, bár nagyon nem szeretem az ilyen helyzetet, amit el lehet ütni azzal, hogy most épp nem dolgozom. A nézőnek alapvető, hogy a humorista mindig viccel. A humoristának ez egyáltalán nem az. Sőt! Ugyanúgy, ugyanazokkal a helyzetekkel éljük az életünket, mint bárki más.

– A humorista viszont megmutatja az élet dolgainak a fonákját is.

– Előbb-utóbb viccet csinálunk a megélt helyzetekből. De nem abban a pillanatban. Az élet nem csak vidám helyzetekből áll. Nem minden poén jókedvből, sokszor keserű élményekből születik. A közönség azért nevet, mert magukra ismernek. A legviccesebb mindig önmagunk felismerése.

Kép, szöveg:Csicsely Zoltán

Kőhalmi Zoltán szerint a legjobb poénok sokszor nem a legviccesebb helyzetekből születnek. A humorista a Dumaszínházban látható önálló estjét, az Én, Kőhalmi Zoltánt nemrég a Thália Színház humorfesztiválján a legjobb stand up produkcióért járó díjjal jutalmazták.

– A díj átadásakor úgy méltattak: szinte tudományos alapossággal vizsgáltad magadat. Mennyit segít ez a díj a további önvizsgálatban?

– Próbálok nem elbizakodott lenni, bár mindenképpen jól esnek a díjak, megtisztelő visszajelzések. Másfelől kétely, mérce hogy az ember megfelel-e mindig annak, amit gondolnak róla. Alapvetően küszködő, kétkedő alkat vagyok. Nyilván a díj a hétköznapokban, amikor leülök a papír fölé, hogy poénokat írjak, már nem tud segíteni.

– Hogyan születnek nálad a poénok? Az életből lesel el a helyzeteket?

– Igen, állandóan szolgálatban lévő humoristának érzem magam. Arról beszélek, ami nap, mint nap történik velem. Ha kocsit tanulok vezetni, arról, ha külföldön járok, arról írok poént. Ha valaki végighallgatná az elmúlt 8-10 év rádiós és televíziós felvételeimet, nagy részben rekonstruálni tudná az életemet.  A mostani műsor 100 százalékban, szinte már túlzottan rólam szól. Komoly kutatómunkával fogtam az összeállításához: szándékosan alámerültem az emlékeimben. Gyűjtögető típus vagyok, nem dobok ki semmit, az utolsó vonatjegyig, cetliig megőrzök mindent. Kinyitottam otthon a szekrényeket, elővettem a dobozokat. Előkerült például édesanyám levele, amit az első táborozáskor írt nekem. Ez körülbelül 20 éve került utoljára a kezembe.

– Előfordult veled az a humoristákkal szokásos, kellemetlen helyzet, hogy megállítottak az utcán azzal, hogy mondj egy poént.

– Igen előfordult, bár nagyon nem szeretem az ilyen helyzetet, amit el lehet ütni azzal, hogy most épp nem dolgozom. A nézőnek alapvető, hogy a humorista mindig viccel. A humoristának ez egyáltalán nem az. Sőt! Ugyanúgy, ugyanazokkal a helyzetekkel éljük az életünket, mint bárki más.

– A humorista viszont megmutatja az élet dolgainak a fonákját is.

– Előbb-utóbb viccet csinálunk a megélt helyzetekből. De nem abban a pillanatban. Az élet nem csak vidám helyzetekből áll. Nem minden poén jókedvből, sokszor keserű élményekből születik. A közönség azért nevet, mert magukra ismernek. A legviccesebb mindig önmagunk felismerése.

Csicsely Zoltán