Városiasodó megyei színházak

A megyei önkormányzatok feladatainak átalakulása miatt intézményeik január elsejétől jórészt a megyei kormányhivatalok fenntartásába kerültek. Kivétel ez alól az ország tizenegy előadó-művészeti szervezete – köztük színházak is –, amelyek fenntartását a székhelyük szerinti megyei jogú városok önkormányzatai veszik át. Ezen színházak közé tartozik többek között a Békés Megyei Jókai Színház, a Gárdonyi Géza Színház Eger, a Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza, a Veszprémi Petőfi Színház, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Eger.

Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere Fekete Pétert, a Jókai Színház igazgatóját – mint a színházművészeti bizottság tagját – bízta meg azzal, hogy a 11 szervezet működési feltételeinek biztosítása érdekében a megyei és a települési önkormányzatok közötti átadás-átvétel során lássa el a tárca képviseletét. Fekete Péter december végi állapotfelmérő jelentése szerint az átadás-átvétel szinte minden szervezet esetében zökkenőmentesen zajlik, lapunk megjelenésekor, több helyen már le is zajlott, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a megyék intézményfenntartó szerepének megszűnte miatt a rendszerből kieső összeg több mint 900 millió forint, melynek pótlása nélkül az intézmények 2012. évi szakmai működésének feltételrendszere, finanszírozási háttere nem biztosított.