Vágyainkról újszerűen

Felülről az ibolyát – a Stereo Akt előadása a POSzT-on

Boross Martin mély és fontos téma boncolgatását tűzte ki célul: az emberi szív mélyére kívánt hatni, megnézni, majd tüzetesen megvizsgálni, mit talál ott. Az előadás azt a gondolatot erősíti, hogy egy darabnak a néző fejében kell megszületnie.

Dolgoztak vágyakkal, ösztönökkel, két rendkívül tehetséges színésszel, valamint az előadás legfontosabb résztvevőjével, a közönséggel is. Számomra a darab legjobban működő eleme éppen az experimentális tulajdonságában rejtőzött. Nem korlátozták a játszóteret a színpad pár négyzetméteres területére, bevontak minket, a lelkünket és a céljainkat. Ennélfogva, az idő előre haladtával egyre személyesebbé vált a játék. Bár vágyakról folyt a szó, az életet éppen ezért a halál oldaláról közelítették meg. Mi történik, ha öt másodperc múlva vége mindennek? Te mit tennél, ha pár pillanat, vagy nap múlva eltűnnél? Min változtatnál?

Hogy Boross érdemben próbált beszélni a témáról, az a rendezés elgondolásában tükröződött. Szándéka volt, hogy interaktívvá, nyitottá tegye a néző számára az alkotást, és így nagyobb esélye nyíljon arra, hogy a magáévá tehesse. Ez az esetek többségében működőképes volt, ám előfordult, hogy a lendület alábbhagyott, némely szimbólum pedig nehezen értelmezhető volt. A kivetített filmes epizódok és közvélemény kutatások önmagukban hatásosnak és érdekesnek bizonyultak, ám a színpadi „életre” sok esetben rossz hatással volt, kibillentett a cselekményből.

A rendezés óriási mértékben támaszkodott a két főszereplő színművészre, Vadas Zsófia Tamarára és Vass Imrére. De talán ez esetben nem is színészként kellene aposztrofálnom őket: saját jellemükkel töltötték meg a színpadi teret, a mondanivalójukat saját vágyaik, valamint improvizációs képességeik fűtötték. Ez mind emberként, mind előadóművészként hitelesebbé tette és közelebb hozta alakításukat.

A Stereo Akt előadása megkerülhetetlen, nagyon is aktuális kérdéseket tesz föl, és igyekszik ezeket a közönség aktív bevonásával megválaszolni. Sokszínűségét emeli ki az is, hogy a darab üzenetét megannyi „nyelvre”, gondolatiságra fordíthatjuk le. A lényeg azon nyugszik, mennyire életképes a tapsrend után az a gondolat, amit a színészek átadni kívántak nekünk. Valójában formabontó tulajdonságában, üzenetének mélységében meghatározó ez a darab. Számomra ezért bizonyul kihagyhatatlannak.

Alpern Bernadett és Schiller Kata fotói