Utazás az éjszakába

Katartikus siker Veszprémben

Eugene O’Neill: Utazásaz éjszakába című tragédiáját mutatta be katartikus sikerrel a Veszprémi Petőfi Színház. A rendező Dömölky János Balázs Béla-díjas, Kiváló- és Érdemes művész.

Székhez szögező, igazi színházi élményt nyújt a veszprémi teátrum márciusi bemutatója a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A nézők elismerése mellett a helyi kritikusok is meghajtották elismerésük zászlóját az előadás és a bravúros színészteljesítmények előtt. Szikra Ágnes a vehir.hu kritikusa így fogalmazott:

„A színészek mindannyian magas szinten teljesítenek. Az első részt Bajcsay Mária viszi a hátán, felejthetetlenül, szuggesztíven – azon gondolkodtam közben, hogy néha szokták alakításokra mondani, hogy „ilyenekre adják az Oscart”, hát igen, éppen az ilyenekre… A második részben a fiúk brillíroznak. Fazekas Istvánnál kimagaslóan jónak a feleségével való viszonyának ábrázolását találtam, és azt, ahogyan megnyílik fiainak, és elmeséli életének tragédiáit. Gere Dénes Ákos nagyon hiteles például az utolsó felvonásban, mint részeg józan, a férfilélek legmélyébe enged őszinte bepillantást nyerni. Horváth Zoltán pedig helyesen teszi, hogy a tüdőbajos fiú szerepét nem méla melankóliával, hanem humorral és iróniával ábrázolja játékában, Edmund sokszínű személyisége nyilvánulhat meg ekképp. Dömölky János rendezésében nagyon jónak tartom mindezek mellett, hogy mer vicceket gyártani a súlyos dráma közben, hiszen az emberi természet így működik, nem lehet „all night long” sírni és a mellünket verni.

Nagy koncentrációt igényel az előadás a játszóktól, és ők magas hőfokon égnek el a közel 4 óra alatt, amennyit velük töltünk. Fél óra elteltével bevonódunk a Tyrone család életébe, és együtt boncoljuk, fedjük fel ezt a freudi katyvaszt, kianalizáljuk a szereplőket egytől-egyig, míg már mindannyiunknak hányingere nem támad az emberi természet sötét oldalától. Mindeközben természetesen együtt érzünk a szereplőkkel, mert ők is sorstársaink, és szeretet vezérli alapvetően a cselekedeteiket, csak nem tudnak „jól szeretni”. Emiatt boldogok sem lehetnek soha. (De ez már inkább O’Neill személyes tragédiája, akit ez az óriási élet-teher formált íróvá.)

Az utazás az éjszakába előadása maradandó élmény, gondolatokat szül, szembenézésre késztet másokkal, önmagunkkal, hosszan ható méreg, napok múlva is cipeljük a terhet. Ezen az estén feszült figyelem nyilvánul meg a nézőtéren, senki sem köhög, prüszköl, csend honol a széksorok között. Elszoktunk az ilyen előadásoktól Veszprémben. Csak remélni merem, hogy egyre több ilyen produkció készül majd a Játékszínben, és láttatni engedi társulatunk tagjainak igazi tehetségét, valódi arcát leplezetlenül.”

 

Megint a Bajcsay

 

Azt hittem, már ismerem, s nem tud meglepni. A Régimódi történetben három éve úgy játszotta el Rickl Mária szerepét a Veszprémi Petőfi Színházban, hogy azért minden túlzás nélkül Kossuth-díjat érdemelt volna. Bajcsay Mária nagy színésznő. Nehéz ember, maximalista, önmagát sem kímélve dolgozik. Így érdemes ezen a pályán is létezni. A nehézsúlyú emberek képesek a nehéz súlyú futamokra. Csak az ilyen életeket érdemes folytatni. Ezekben van az erő és a minőség. Bajcsay ilyen. Megbízható, lehet rá számítani. Hátán tudja vinni az előadásokat. Egy mozdulattal, egy tekintettel, a jelenlét erejével, a szavak energiájával. Most megint nagyot játszott. Kicsit talán miatta is tűzte műsorára a veszprémi teátrum most az Utazás az éjszakába című darabot. Az előadás női főszerepét csak ő játszhatta el. Igen, kiabált ez a szerep érte. Ő pedig megvívta újból magában és magával a nagy csatát. Azért, hogy új és más legyen. Ismét meg akarta mutatni a benne rejlő varázslatot. A megfejtésre váró titkot.  És így újra róla kell Veszprémben beszélni és írni. Megint a Bajcsay. Aki a kiválasztottak lelkét árasztja a színpadon. Így utazhatunk vele mindig az éjszakába.

Varga Róbert