Új játszóhelyet indít a Pannon Várszínház Veszprémben


annon Stúdió néven új kezdeményezést indít 2026 márciusától a Pannon Várszínház: a társulat a veszprémi Hangvilla harmadik emeleti próbatermében hoz létre rendszeres stúdiójátszóhelyet – közölte a teátrum az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a korábban próbateremként működő tér már több alkalommal adott otthont színházi produkcióknak, egyebek mellett a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál előadásainak és az Én vagyok én című kamaradarabnak. A 2025/2026-os évadtól kezdve a színház rendszeresen mutat be itt kifejezetten intim térbe szánt, kisebb léptékű produkciókat.

A közleményben kiemelik:

az új helyszínen műfaji megkötés nélkül, részben társulati tagok, részben meghívott alkotók közreműködésével hoznak létre előadásokat. A cél nem rétegszínház kialakítása, hanem a nézőkhöz való közelebb kerülés, a “negyedik fal” lebontása.

A Pannon Stúdió március 6-án indul Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi estjével. Az előadás Nagy László himnuszaira épül, és a hetvenes évek magyar értelmiségi közegét idézi meg. Az esten a költő versei hangzanak el többek között Sebő Ferenc és Kiss Ferenc által megzenésített formában, Novák Péter, valamint Mizsei Zoltán, Ágoston Béla és László Farkas előadásában.

A második bemutató Márton László Jászai Mari feltámasztása című groteszk komédiája lesz. A színmű nem életrajzi dráma: egy nő drámája, akit egyre inkább kihasznál és kizsigerel a világ, és közben fokozatosan elveszíti önmagát – olvasható a közleményben. A darabot a 2024/2025-ös évadban már játszották a Hangvilla nagyszínpadán, valamint a budapesti Bethlen Téri Színházban. A stúdióváltozatot március 29-én láthatja a veszprémi közönség.

A harmadik bemutató a Forte Társulat Sápadt emberek és történetek című produkciója lesz, amelyet várhatóan március végén, az Életfa minifesztivál részeként láthat majd a közönség. Az előadás Ady Endre hat novelláját dolgozza fel, a színpadi adaptáció Földeáki Nóra és Pallag Márton előadásában hangzik el, a zenét Gyárfás Attila szerezte.