Új arc, új mosoly, a Madách Színpadán

Folynak a próbák, a rövidesen bemutatásra kerülő Tanulmány a nőkről című darabbal a Madách Színházban. Egy fiatal Szolnokon játszó színésznő, Molnár Nikolett főszereplőként ebben debütál a főváros közönsége előtt.

– Hogyan indult a pályája?

– Az Újszínház stúdiósa voltam két évig. Ez idő alatt néhány darabban játszhattam pici epizódszerepet. Még egy évadot töltöttem ott, amíg repertoáron maradtak ezek az előadások. 2008-ban kerültem Szolnokra egy meghallgatást követően Shakespeare Júliájának szerepére. Akkor szerződtem a Szigligeti Színházhoz, azóta vagyok társulati tag. Egy vidéki színház nagy előnye, hogy mindenféle műfajt játszanak, így mód adódhat sokféle stílust, gondolkodásmódot megismerni. Az elmúlt 6 év alatt olyan lehetőségeket kaptam, amelyekből nagyon sokat tanulhattam. Hálás vagyok a színház vezetésének, hogy bizalmat szavaztak nekem.

Image

– De nem csak játszik, tanul is.

– Igen, ahogy mondtam, a színházban a szerepeim által, vagy a kollégáktól, rendezőktől tanulhatok. Emellett a Színház és Filmművészeti Egyetemre járok, drámaistruktor szakra. Tavaly ilyenkor indult ez a három éves képzés, olyanok számára, akiknek van színpadi tapasztalatuk, és akik mögött áll egy színházi intézmény, amely a jövőben is számít munkájukra. Ez az első ilyen osztály, közel harmincan vagyunk az ország különböző színházaiból. Az osztályfőnökeink Molnár Piroska, Szőcs Artúr és Kocsis Gergely. Elméleti és gyakorlati óráink is vannak, heti egyszer járunk iskolába. Nagyon fontos ez nekem, mert szervezett keretek között tanulhatok.

– Ebbe a darabba hogy került, s hogy érzi magát a próbák során?

– A rendező Szente Vajk – korábban több alkalommal látott játszani, – felhívott, s felkért a darabban „Zsuzsa” szerepére. Szerencsére az időpontokat sikerült összeegyeztetni a szolnoki előadásaimmal, így boldogan el tudtam vállalni. Ez nekem egy merőben új közeg volt, senkit nem ismertem, senkivel nem játszottam még korábban, de nagyon barátságosan fogadtak. A próbákon igazán jól érzem magam, nagyon jó hangulatban, és felszabadultan tudunk együtt dolgozni. A bemutató április 19-én, alig egy hónap múlva lesz. Izgatottan várom.

Tölgyesi Tibor