Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Tüzet viszek – Hubay bemutató Debrecenben

 

„Egy kis pünkösdi csoda – kezitcsókolom”


Hubay Miklós, a Tüzet viszek szerzője annyiszor fogott hozzá a darabjai átigazításához, ahányszor műsorra tűzték valamelyiket. Napjaink rendezőinek, vele már nem kell harcban állniuk. Rejtezik azonban a műveiben egyfajta hiányjel, ami immár a színészt ösztönzi arra, hogy – jóval a bemutató után is – toldjon a figurájához valamit.


Hubay egy naplóbejegyzését idézem. „1962 december közepén, Kodály nyolcvanadik születésnapján ünnepség volt szülővárosában, Kecskeméten. Illyés is fellépett a színpadra, köszöntő verset olvasott fel. Úgy vettem észre, ez a verse is azok közé a versei közé tartozott, amelyek egyetlen mohó és lankadatlan mondat spirálisával emelkednek feljebb és feljebb mindaddig, amíg meggyőző realitássá válik a versben feltáruló meghökkentő kép. Itt az, hogy a zene mesterének vezénylőpálcája: vasvessző, amellyel megveri a temetőt, és felriasztja a halottakat. Ahogy mondta a verset, tompa, indulatos hangján, felidézte ihletét, melyben a vers íródott. Hogy csigázta magát is a költő, hogy még ennek a köszöntőnek a formáját is kitágítsa akkorára, hogy beleférjen egyre nagyobb horizontú, teljes világa. Ennél alább már – úgy látszik – nem adja.” Kiss Gergely Máté, az általa játszott Máté figuráját egy Hubay rajzolta Kodállyal toldotta meg 2016. november 9-én, amely napon másodszor láttam az előadást. Korábban, június 2-án nem a magabízó, vasvesszős magyar lépett elém, hanem a szorongó színész, akinek a szervezete nem rendezte még el magában, miért is érkezett a kórházi elmeosztályra: gyógyműsort adni a bennlakóknak, vagy előhúzni zsebéből a beutalóját, s odafeküdni közéjük. Zeck Juli, a beutalót igéző lényével önkéntelen elővétető doktornő sem látszott ekkor olyannak, mint aki majd a megrendült tudatú szerelmesével egylényegűvé hevülten, fogja életmegoldásul választani a közös tűzhalált.

 

077_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


A találkozás pillanatában a lényük összevillant (egymáshoz rendelődött) mindkét előadásban. Az első alapján inkább azt hihette a darabot nem ismerő néző, hogy a doktornő szívből jött, ám szakszerű praktikája, az elszánás határpontjáig Mátéval tartani, hátha ott, az oltalmazó energiájával vissza tudja őt fordítani. Éva részéről, ez esetben a kudarc természetes konzekvenciája a halál: nem közös tett, csak a sorssal való személyes elszámolás (önfelszámolás), amely egyidejű ugyan a társéval, de indítékában független attól. Az újabb (számomra újabb) változatban Kiss Gergely Máté temperamentuma azonnal kémiai reakciót követel. Zeck Juli igazodik a helyzethez, s kihagyja azt az éles váltást, amelyben a művészvendéggel meghitt beszélgetésben lévő nőnek hirtelen ügyeletes orvossá kell keményednie, s Mátét kliensé aláznia, az előkerült beutaló miatt. Most tűzcsóva-ívet húzott a szolgálati viszony fölé, a szerelem.

 

029_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


A hivatalos szakmai életrajz-verzió szerint, Máté alakjában Soós Imre – az 1950-es évek fényes szellők korszakának üstökösként feltűnő, majd halálba menekülő színész-filmcsillaga –, az első generációs értelmiség tragédiáját fogalmazza meg Hubay. (Szegényparaszti családból származott, de tehetsége a libalegelőről szempillantás alatt a Karlovy Vary-i filmfesztiválra röpítette, ahol a Ludas Matyi címszerepéért elnyerte a legjobb férfialakítás díját. Rómeót játszott a Csokonai Színházban, Bíró Mátét Fábri Zoltán Körhintájában, huszonnégy évesen pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Aztán mintha mindenki megfeledkezett volna róla, hirtelen érdektelenné vált azok számára, akik percekkel azelőtt még istenítették.) A siker mulandósága, az önmagába vetett hit elvesztése a halálba sodorta Soós Imrét: 1957. június 20-án feleségével, dr. Perjési Hedvig orvosnővel együtt öngyilkosságot követett el.

 

084_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


Hubayt alighanem a szerelem titka érdekelte, mindenekfelett. Nagy hatással volt eszmélkedésére Sigmund Freud egyik alapműve, az Álomfejtés magyar fordítása, amely 1935-ben jelent meg. Izgatta a tudós-mágus személyisége, annyira, hogy darabot is írt róla. A Freud avagy az álomfejtő álma szorosan értelmezhető cselekménye egyszerű. Freud – öregen és halálos betegen – eutanáziára szánja magát Bécsben. A halált hozó injekció beadására tanítványát szemeli ki. Utolsó éjszakáján erőpróbát álmodik: hipnotizálná Ferenc Józsefet, önmagát fia, Ferdinánd tudatával jelenítve meg előtte. A procedúra értelme az uralkodó eltávolítása lenne. Az álombeli analitikus kudarcot vall: a császár nem tágít trónjától. A hipnotizőr felébred. Belép a halálosztó tanítvány, a kegyes vég azonban elmarad, mert híre érkezik, hogy a Freud-nővéreket elhurcolták a németek. Menten célját leli tudatában az élet: öngyilkossággá minősül legbelül az eutanázia, és vállalja a számára megszervezett, kimenekítő londoni utazást. A Freud-darabban példa van arra a kétféle konfliktus-kezelési esélyre, amellyel Máté és Éva szembesül, amikor hírét veszik, hogy hiába próbált a színész tünetmentesen, az igazgatója az utolsó pillanatban elvette tőle a szerepét. Lám, a kudarc adhatna erőt a folytatáshoz is?

 

141_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


Nem ad. Freud kezdetben az éroszra alapozta elméletét, az első világháború vérfürdőjében azonban rájött: a szexuális ösztönök mellett van egy másik is, amellyel számolni kell: a halálösztön. Innen kezdve, kinyílik a tétel a teljes emberi sorsra, a kultúra egészére, a világtörténelemre. A Tüzet viszek eseményforgatagában, ez utóbbiból (a történelemből) a dramaturgiai személykellékek, a főhősök lelki karakterének megrajzolására hivatott epizódfigurák tűnnek elő. Szakács Hajnalka (Margit), a népi gyökerűek lenézettsége ellen lázadó színésznőt játssza. Érzékletesen túlpörgeti magát a kellő pillanatban, hogy Éva doktornő sorsfeltáró (haláltábori emlék) vallomását hallva, legyen miért megszégyenülnie. Téri Sándor, a gyógyintézet házirendjének megsértésére (ismeretlen okból) minden tekintetben jogosult művésztárs, Valér azért van, hogy Máté empátiás géniuszát kimondja. Műteremlakása takarítója (ágyvetője) a házmester Salgóné, Ráckevei Anna. Mentsége a májrák, egyebekben tipikusan világtörténelmi házmesterfigura: takarít, és segédkezik azok eltakarításában, akik létükkel beszennyezik a zsarnokság tisztaszobáját. A tisztaszobások kasztját itt Vranyecz Artúr képviseli. Alakításában, Ákos – Éva doktornő rangidős kollégája – maga a szeplőtől fogant gonosz: a nép összes sarját tudati anyaghibás terméknek tekintő, bolsevik Mengele. Tetteit nem árnyékolja be jóság. Vranyecz tiszteletet parancsoló arányérzékkel oldja meg, az egysíkúsága okán komplikált szerepet. Mértéktartásáért hasonló méltatást érdemel Csikos Sándor, a skizofrénia klinikai tüneteit az aggkori agylágyulással virtuózan ötvöző, egyebekben a Máté gyógyító erejét – krisztusi párhuzam – példázni hivatott Öreg szerepében.

 

056_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


Ezek nem a színműirodalom bombaszerepei. Világot járt emberként, valamit azonban jobban tudott Hubay, mint a vasfüggöny mögül alkotó kortársai. Azt, hogy az igényes, de a teltházakban érdekelt nyugati direktorok tekintettel vannak a lakossági agykapacitásra, a figyelemlankadásra, a színháznak konkurenciát jelentő társszolgáltatók kínálatára. Redukált figurái, az átláthatóan bonyolított cselekménye, illetve a költői túlemelkedettségtől (valószínűleg) mentes fordítások hírnevet hoztak külföldön Hubaynak, ami közben idehaza összhangzó fanyalgás övezte a premierjeit. Ritkaság, hogy valamelyik színház másodszor is elővegyen tőle egy-egy darabot.

 

137_tuzet_viszek_16_04_29_masolata.jpg


A Csokonai Nemzeti Színházban ez megtörtént, szerencsére! Az ugyancsak külföldön (is) pallérozódó rendező, Gemza Péter a belső színházi értékek piacán mozdulatpénzre váltotta a szerzői szókincs patetikus hányadát. Debreczeni Borbála díszlet- és jelmeztervező közreműködésével – a kliensektől elkobzott gyiloklom és a vakablakosság révén – vészillatú környezetet teremtett, amelyben a nézői várakozást, a feszültséget, a félelmet és a szorongást kevésbé a szavak, inkább a szereplők mozdulatai, pozícióváltásai idézik elő. A mozdulat nem feltétlenül helyváltoztatást jelent, bár kétségkívül fontos az is, hogy ne a mondatterjedelem szabja meg a járás hosszát-sebességét, hanem a pillanatnyi késztetés. A pillanatnyiság kulcsszó. A stopperrel nem mérhető mondathossz, az a hangtalan testbeszéd: a karok, a csípők, a lábfejek milliméternyi közeledése, érintkezése, elhúzódása. Ha vele-érző révületemből kizökkent valami, Kiss Gergelyt egy pillanatra olyannak látom a színpadon, amilyen az általam elképzelt Hamlet; Zeck Julit olyannak, amilyen a Hamletemhez illő Ophélia. Előbbinek a tébolya csak látszatra a saját, ép eszétől vezérelt, s utóbbit sem a bánatsorozata hajtja hullámsírba. Amire a zökkenésemből visszatérek, addigra elül a színpadon a lángillatú vész, s mint Fortinbras a magam Hamletjéből, azt gondolhatom: a november 9-előadás az érvényesebb: Gemza rendezésében két borderline lény között szövődött szerelem. Annyira megszerelmesedtek, hogy egyek lettek a halálösztönük erejében is. Egy pillanatra.


Az öntörvényűségük nem mentség azoknak, akik éppen olyan a sorsa szánták őket, amilyet választottak.


Képek: Máthé András

 

 

Hirdetés

Évadmustra

Arat a Charley nénje Szatmáron is

Egy príma Don

Minden feltörekvő nemzedék alanyi joga, hogy a színházi formanyelv megújításában saját zsákutcája legyen. Vége csak a végtelennek nincs. Ha a zsákutcákat nem korosztályoknak nyitnák, nem lenne a színház egyetemes fejlődése folytonos. A formabontásból való kibontakozás egyik lehetősége a vakmerő visszatekintés, a brutális retró. A Charley nénje ilyen.

Az operett ekézése ősi foglalkozás. Művelői többnyire merő irigységből szántják fel a harmóniavágyó publikum lelkét. Hatalmas területet kellene megművelniük, eleddig nem is boldogultak vele. Az irigységet az ekefajtáinak sokfélesége jellemzi. Lehet azt hirdetni például, hogy az osztrák-magyar operett Kálmán Imrével született, virágzott és porladt el. Kivesztek a nagy dramaturgiai gépezet működtetésére alkalmas, leleményes librettisták, de nincsenek már olyan zeneszerzők sem, akik egy szerteágazó cselekményű történetet fel tudnának slágerekkel tölteni. Aztán előkerül ugyanarról a Zeneakadémiáról, amelyen Bartók, Kodály és Kálmán tanult, egy Aldobolyi Nagy György nevű klarinétos. Operett színpadra alkalmazza Brandon Thomas háromfelvonásos énekes bohózatát, komponál áriákat, duetteket, tercetteket, kvintetteket, írat hozzájuk dalszövegeket Szenes Ivánnal, s hódító útjára indít egy kacagtató-könnyeztető, örökzöldmezős ekézni valót.

A lányok ugrálnak majd…,  Charley nénje…,  Charley nénje – finálé, Csá-csá-csá-csá-Charley…, Egyenesen észvesztő!,  Ha nincsen autó…, Maga nekem úgy kell, mint a levegő…, Most mi három lányok… és az Orchideák. Szatmárnémetiben hat zenész összmunkája elegendő ahhoz, hogy az első taktusok működésbe hozzák a közönség szövegemlékezetét, feltöltsék a könnyzacskókat, s a refrénekhez szinte már ne is kelljenek a színpadi szereplők. A nyolc sláger slágervolta a szereposztás alapja. Manfrédi Annamária zenei vezetőként és karmesterként ügyeli a hangzásvilágot. Jótét közreműködésével, a Harag György Társulat színészei a nehéz pillanatokban sem ismerik a kiénekelhetetlent: hol a dallam hajlik a hangalkatukhoz, hol dallamkövetően rábeszélik a szöveget a zenére. Alapjaiban azonban mindenki biztosan, szeretnivalóan énekel. Ahhoz, hogy ez így lehessen, a produkció menedzsmentje bátran, és helyeselhetően, lemondott a szerepek életkorhű kiosztásáról, a diákok és felmenőik között nincs meg az emberöltőnyi korkülönbség. Az élethosszig tanulás csak nálunk újdonság. Oxfordban lehetett valaki véndiák már a bohózat megszületése idején is, most pedig éppen, hogy igen. Különösen akkor, ha a színész temperamentumos, szerelmesen pulzáló és akrobatikus. Mert miről is szól a darab?

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

A szerelemvalló expozíciós tételekre az első elágazási jel akkor következik, amikor színre lép Nagy Orbán mint Brasett, az arisztokratikus szolga, leheletfinom iróniával fogadva gazdái urizálását. Különös figyelemmel van a csöppet sem úrias, közönségesen pezsgőt tolvajló, Lord Frank Babberley, oxfordi diák iránt, akinek hamarosan – mintegy vezeklésképpen a tettéért – női ruhákat kell öltenie, hogy eljátssza az első vizitvacsorán Charley nénje szerepét. Nagy Csongor Zsolt masszív bariton özvegy; Brazíliában, a majmok hazájában bizonyára ilyenné özvegyülnek az Európából oda férjesedő nők, főképpen a szigetországiak. Az előző század elején, a Magyar Színházban Csortos Gyula volt a címszereplő. Szoknyát, fűzőt, kékszalagos női bugyogót viselt. „A merész s egyben eredeti ötletet a szerző ízlésesen, épp annyi elmésséggel, mint tudással viszi diadalra” – jegyezte fel a kor jeles színi krónikása, Kosztolányi Dezső. Bessenyei István, a szatmári vaudeville rendezője sem kevésbé mértékletes a humor és az érzelmek adagolásában, ám az adott szituáció kínálkozó komikumforrásai közül egy másikat választ: színpadán az ál-néni minden kecses mozdulata árulkodóan tramplinak van mutatva: a csaló diáktársak kétségbeesetten igyekeznek leplezni a mámi kitüremkedő férfiasságát, teljesen fölöslegesen: Spittigue hozományreménye és a lányok szerelmes vágyakozása álomba ringat minden gyanút: az epekedőknek a vakság elemi érdekük.

A színrevitel másik erénye, hogy tartózkodik, és távol tart minden színészt az elhamarkodottságtól. Aldobolyi professzionális zenedramaturg. Az első jelenetekben Péter Attila Zsolt (Jack Topplebee, oxfordi diák) és Gaál Gyula (Charley Wykeham, oxfordi diák) ingatag lelkű szerelmesként téblábolnak a színpadon: lenn van az előadás, amiként a hősök is, maguk alatt. Fordulat a haditerv végrehajtására szövetkezés tercettje, roppant erős mozgáskísérettel. A koreográfusok, Bordás Attila és Gabriela Tănase kihasználják a színészek összes tánc- és akrobatikus képességét, precízen beosztják energiájukat, s megadják az énekes tánchoz elengedhetetlen légzésszüneteket. Ami közben fergeteges az iram a szerep szerinti ifjak számára, azonközben dallamhoz igazodóan lágyak a mozdulatok ott, ahol nincs helye a vehemenciának.

Ilyenek az egymástól elsodródott szerelmesek találkozásai. Ellenpontosan szimmetrikus szerkezetű a cselekmény. Négyen helyben szerelmesek, négyük számára az emlékeket megszépítő messzeség válik igaz-gyönyörű valósággá. Az előzőeket a közelgő elutazás rémíti, majd sarkallja tettre, az utóbbiak a messzi Indiából és Brazíliából térnek vissza a szigetországi révbe. A képletet követi le a koreográfia, s a rendezői instrukció. Rappert-Vencz Gábor (Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes), akinek van szerencséje kikosaraztatni az ál-néni által, majd még nagyobb szerencséje, előtalálni a régmúltból a valaha volt legigazibb szerelmét – a vaudeville legösszetettebb, szinte drámai szerepét játssza. Ugyanez mondható el Bogár Barbara munkájáról, akinek lépésről-lépésre, apró jelenként kell felismernie a női maskarába öltözött férfiban a szíve vágyottját, párhuzamosan rezegtetve a kétség és a reménykedés húrjait. László Zita Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje. Övé a leghálásabb feladat: szerelmi beteljesüléseket és gazdagságot hoz a történet szerint, személyesen pedig olyan szerepet játszhat el fiatalon, amelyet szinte mindnyájan a szép korú Tolnay Klári alakjához kötünk. Ellenpontja, illetve Brasett, szolga párja Diószegi Attila (Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd): pökhendi, pénzsóvár, esetleg pedofil – egy mámorfürdős darabban nem egykönnyű boldogságot osztani neki is.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata beírt egy új lapot a Charley nénje Aldobolyi-korszakának diadalkódexébe.

Képek: Czinzel László

Tovább olvasom

Évadmustra

Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Zeck&Hrabal Színmanufaktúra

Téri Sándor rendezése a Csokonai Színházban

Mi kavaroghatott a hitvesem menyasszonyfejében rólam, a legénybúcsúm sújtotta lakást takarítva, a reménybeli esküvőnk napján? – kérdezhette írógépét költőien Bohumil Hrabal, majd belepötyögte a Házimurik c. kisregényébe, amit a témáról évtizedeken át a leghitelesebb forrásból, az asszonya emlékeiből meríthetett, vagy amit onnan sem. (tovább…)

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Pilinszky Egyenes labirintusa a Fővárosi Nagycirkusz stúdióterében

Cirkoratórium

„Abszurd rendezetlenség és mérnökien tudatos szerkesztés egysége: a véletlen uralma, mely vaskövetkezetkezetességű törvények parancsát juttatja érvényre” – fogalmazott Pilinszky Négysorosáról egy méltatlanul kevésszer idézett irodalomprofesszor, Tamás Attila. Ha élne, jelen lett volna a Hegymegi Máté rendezte Egyenes labirintus-bemutatón, s alighanem az önmagát idéző szavakkal tiszteleg.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

A Tóték Egerben

Bartalaposi capriccio

TÓTÉK PRODUKCIÓ – a történelem cirkuszának artistái lépnek színre Egerben. Vadonatúj világszámokról nem beszélhetünk, hiszen az emlékezetes filmszatírát – Fábri Zoltán rendezésében, Latinovits Zoltánnal Az őrnagy szerepében – 1969-ben kezdték vetíteni a mozik, sőt Örkény Istvánnak, a kisregényéből maga írta tragikomédiáját már 1967-ben bemutatta a Thália Színház, s az óta levehetetlen darabja a színházi repertoároknak országszerte. Szerepbravúrok sorát kínálja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Alice – bölcseleti koncertszínház Sepsiszentgyörgyön

A fekvőkút királynőt álmodik

Királykék kötényrátétes türkiz pendelykosztümben, tintakék térdvédővel és alsóneműben, tavaszkék sportcipővel a lábán, tapod üvegbura-gyerekkora törmelékén egy kamaszlány, majd nővé éretten átfogja maga lőtte, őz-férfitársa derekát, és faképnél hagyja az álmait. Korodi Janka főszereplésével, a sZempöl Offchestra zenéjére Bocsárdi László rendezett maszkos koncert-mesedrámát a Tamási Áron Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: