Tragédia 4.0 Debrecenben
Vidnyánszky Attila 15 éve rendezi Madách művét
A Csokonai Színház március 2-án mutatta be Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményétVidnyánszky Attila rendezésében. Adebreceni színház igazgatójaművészi feladatának tartja Madách költői, filozofikus gondolatainak újra- és újraértelmezését. A Csokonai Színház falai között született Tragédia-előadás egy hosszú alkotói folyamat összefoglalása, és újabb állomása, a 4.0 verzió. Különlegessége, hogy a másfél évtizeden át Lucifert alakító Trill Zsolt ezúttal Ádám szerepét játssza. Luciferként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház művésze Pálffy Tibor, Éva szerepében a beregszászi Vass Magdolna látható.
Egy előadás metamorfózisai – szemelvények Vidnyánszky Attila rendezői gondolataiból:
A Tragédia már huszonévesen is rendkívül foglalkoztatott, amikor középiskolai magyartanárként a szülőfalumban, a kárpátaljai Muzsalyban tanítottam irodalmat. Később, amikor a kijevi színművészeti főiskolán harmadéves rendező szakos hallgatóként elkezdtem a magyar nyelvű színészosztályt tanítani, a Tragédia lett az egyik központi témánk. Ennek eredményeképpen 1992-ben a Római színt elő is adtuk vizsgaelőadásként Budapesten. Nem sokkal később megalakult a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, és akkor szembesültünk igazán a kárpátaljai valósággal. Még húsbavágóbbá váltak a darabban felvetett létkérdések. Amikor csatlakoztak hozzánk a második kijevi osztályom tagjai, a formálódó, összekovácsolódó közösségünk 1999-ben színre vitte Az ember tragédiáját. Trill Zsolt játszotta Lucifert, Vass Magdolna alakította Évát, Ádámot pedig Varga József. 2008-ban következett a zsámbéki verzió, majd 2011-ben Szeged, most pedig Debrecen…
Amikor Az ember tragédiájával foglalkozom, fantasztikus inspirációt kapok arra, hogy – egyre több élettapasztalattal – újragondoljam a magam és családom, szélesebben vett közösségem, hazám, világom sorsát. Vannak olyan tartalmi és formai alapelemek, amelyek megmaradnak valamennyi változatban. A remény, a mégis-van-értelme mindegyikben visszaköszön, és a végén az igenlő válasz is. Ahogy formai elemként mindig visszatér a lámpa, vagy vizuálisan a fekete és a fehér találkoztatása, hiszen magának a térnek is nagyon erős, határozott konfliktusa van mind a négy változatban. De nyilván a hangsúlyok folyamatosan változnak. A 99-es Tragédiánk például kevésbé volt álomszerű, mint amilyen ez lesz. Az egy luciferi előadás volt, a végén nagy, kétségbeesett sikollyal – kevesebb volt benne talán a hit.
A második, zsámbéki változatot nagyon szerettem. A szabadtéren a földnek, mint elemnek, olyan erős igazsága volt, amely az egész előadást más dimenzióba helyezte. Az elsőben egyáltalán nem volt benne az Úr, a másodikban már igen: Varga József volt Ádám és az Úr is, aki saját képére teremtette az embert. És itt már megjelent a szakáll, mint motívum, amely azután a harmadik, szegedi változat látványvilágában nagy szerepet kapott.
A mostani, negyedik változatban a színek közötti részekre helyezem a hangsúlyt. Az egyik színből a másikba való átmenetnek szokatlanul nagy teret adok, hiszen napjainkat nem valami egyértelmű történelmi korban, hanem a köztük lévő átmenetben éljük. Ádámon és Éván keresztül álmodjuk a történéseket, de itt van rögtön az elejétől ez a közösség, amelyik szintén álmodja azt.
Eleinte Ádám és Éva csak nézők, de ellentétben a szegedi változattal, itt nagyon hamar, már az első két-három szín után ott vannak a történetben. A szegedi Tragédiánkban Éva karakteresen megjelent, mint figura (mert az első kettőben nem volt jelentőségteljes), és ez itt is megmarad: lényegileg az igazság nála van, ahogyan a megoldás is. Lucifer Szegeden az egyik szereplő, a főszereplő, míg itt inkább az események mozgatója lesz – belőle indulnak ki a dolgok.
Ugyanakkor ezzel a szerepcserével, hogy Trill Zsolt átveszi Ádámot, most ez a hármas nagyon erőteljesen kirajzolt lesz. Ez eddig nem így volt, mindig volt egy domináns alak. Az első változatban például Lucifer, valószínűleg akkoriban a luciferi jelenlét beazonosítása volt felfedezés számomra. Mára ezen túl vagyok, sokkal inkább izgat maga az ember, az esendőségével és nagyratörő, gyönyörű vágyaival.
A debreceni előadás alaphelyzete sötétebb, a végkifejlete pedig derűsebb, mint a korábbi változatoké, nagyobb amplitúdón, nagyobb érzelmi sávban mozog. Az emberi érettség a halállal való szembesülés, a dantei erdő, a madáchi űr, amikor a középkorú, a már sok mindent megélt, a véget tisztán látó ember szembenéz a halállal. Ez a legerősebb esemény, amely meghatározza az ember tudatos életének lényegi részét. A felismerése annak, hogy halálraítéltek vagyunk nagyon jó kiinduló pont. Nézzük meg, ehhez képest van-e értelme végigcsinálni az életet.
A Csokonai Színház honlapja
és Rideg Zsófia írása alapján
összeállította: Józsa Mihály
Fotó: Máthé András