Továbbra is Fekete Péter az elnök

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének közgyűlése

Egy ebédszünettel a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése után ugyanazon a helyszínen a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tartott közgyűlést. A kezdéskor megemlékeztek a néhány órával azelőtt elhunyt Mádl Ferenc köztársasági elnökről.

A napirendi pontok sorában először Fekete Péter elnök (Békés Megyei Jókai Színház) tartotta meg beszámolóját a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakról, az egyesület gazdasági helyzetéről. Hosszasan tanácskoztak az igazgatók az előadó-művészeti törvény küszöbön álló módosításáról, majd a soros tisztújítás következett. Megerősítették tisztségében a jelenlegi elnököt: Fekete Pétert (Jókai Színház), az elnökségbe pedig Balázs Péter (szolnoki Szigligeti Színház) és dr. Kriza Zsigmond titkár mellé beválasztották Oberfrank Pált (Veszprémi Petőfi Színház).

A tanácskozást megtisztelte jelenlétével Farkas Zoltán, Békés megye Önkormányzatának elnöke, aki elmondta, hogy fenntartóként nagyon jó a viszonyuk a Jókai Színházzal.

A tanácskozás után a résztvevők egy része átvonult a Jókai Színház közelben felállított cirkuszsátrába, ahol az Írószövetség időközben megérkezett csoportjával és a következő évi POSZT válogatóival (köztük Rockenbauer Zoltánnal) megtekintették a La Mancha lovagja című előadást.