Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Tizennyolc – Udvari Kamaraszínház

Készült

on

Fadett

A túlélőösztön a galamblelkűek erénye, a halálkíváncsiság inkább a konfrontatív természetűek sajátja. A túlélő jótevője lehet utóbb a nemzetnek, az elbukó legfeljebb a történelmi tanulsága. Tisza István nem bújt el a gyilkosai elől: eldobta magától a harmadik kormányzás esélyét, amiért szabad haragudnunk is reá. Andrási Attila darabja-rendezése nem haragra hangoló: a hősi halál pszichikailag hiteles, ám unikális formáját választja számára.

Jelentem alássan nagyméltóságú gróf úrnak, a Ruzsicskáért jöttem!” – fordul Tiszához a darab 24. jelenetében Gertner, a felfegyverkezett katonaszökevény. „A Ruzsicska egy disznó cseh katonai ügyész, aki vádat emelt ellenem!” Vajon mi keresnivalója lehetne a grófék Hermina úti villájában? Nyilván felderítőként küldték a gyilkosságra készülők, megtudandó, hogy itthon tartózkodik-e, és mekkora őrsége van. Dóczy Péter Tiszája védtelen. Kiváló céllövő, mégsem puffantja le a betolakodót, még akkor sem, amikor azt hallja szájából, „Itt most én vagyok az igazság, meg az élet!”, vagy talán éppen ezért nem. Az ex-miniszterelnök végső gesztusához már az előkészítő jelenetsorban – az összeomló olaszországi front helyszínén – kódolja a megfejtést a szerző-rendező. A Pelsőczy László alakjában parancsnokoló Vezérőrnagyhoz látogató érkezik Budapestről. Stelly Zsófia (Baronessz) elmondja, hogy Pesten „Minden felborult. Szinte mindennaposak a munkabeszüntetések. Főleg a hadsereg számára dolgozó üzemekben áll le rendszeresen a munka!”. Amikor a tábornok érzéketlennek mutatkozik a hír iránt, emlékezteti Zsenyey ezredesre, aki a cseh királyságban, a pilseni körzetbe volt beosztva az első császári és királyi vadászezredhez. A bányászok beszüntették a munkát, és a hegyekbe szöktek. Zsenyey hajtóvadászattal szedte össze őket. Reggelre ismét megszökött mind! Ismét összeszedte őket. Kérte a rögtönítélő bíróságok felállítását, elutasították! Végül megértette, a szökések szervezettek és minden lépéséről már előre tud a másik oldal. Mielőtt főbe lőtte magát, levelet írt a feleségének: „vége van a világunknak, a következőben nincsen számomra hely!”. A vezérőrnagy dezertálást színlelve, hamarosan lelöveti magát a saját honvédeivel.

A darabbeli kormányzástörténelmet két allegorikus nőalak csipkézi: Baronessz a hírvivő őrangyal, Fadett a haláldémon. Utóbbi, a civil és társadalmi önvalósága szerint munkásmozgalmi nimfa, szexuális indítékú kettősügynök. A szerepet Szorcsik Kriszta játssza. Ha azt írom, hogy parádés az alakítása, a helyt indokolnom kell a jelzőt, mielőtt közhelykertésznek vélne az olvasó. Nos, azért parádés, mert egyszerre teszi érzékletessé számunkra Fadett énjében a kettős lényeget – a zsigernőét és a zsigeri színlelőét –, s ezt nem találomra mutatja, hanem éppen a démon hajszálpontos biológiai órája (idő- és időzítő-érzéke) szerint. Az ütemérzék az intellektus alapja: ami jókor hangzik el, az bölcs beszéd (bölcsesség, ha jókor, jó helyen idézik), s vonatkozik ez a kibeszélésre is.  „Miért november négy?” – kérdezi az Államtitkár, amire a történelemformálók magabiztos cinizmusával hangzik a válasz: „Mert az hétfőre esik. A munkások szombaton kapják a fizetést, aznap nem fognak forradalmat csinálni. Vasárnap a zseb tele, a nap szabad, a lányok kedvesek, az élet derűsebb, az élmények elragadóbbak. Hétfőn felkel a felfegyverzett munkásság, és megdönti azt a rendet, amely őt hétfőnként munkára kényszeríti. Most már érted, miért?”.

Fadett, a fentebbi végítélet gerle-harsonása egy svájci, nyílt társadalom szervezési terrorista workshop (hagyományos kifejezéssel: felkészítés, kiképzés) résztvevője volt; onnan meglépve érkezett a pesti köztemetőbe, hogy Tisza István likvidálása ügyében konspiráljon elvtársaival. Tőlük tudja meg a novemberi csődület tervét, ők pedig általa szembesülnek minősítésükkel, hogy balpék mamlaszok a tetthez; annak végrehajtója csak a Svájcban szelektált forradalmárnő lehet.

Nemcsak a pesti bolsik mamlaszok, annak bizonyulnak a háborús vereségből való kilábalásban bizakodó országvezetők is. A nagy tettek véghezvitelének előfeltétele a pillanatnyi csőlátás. A csőlátás persze többnyire nem pillanatnyi: a multifokális vezér ritka mifelénk, mint a fehér holló: a Kárpát-medence jellemzően nem a fehér hollók költőhelye. Sokkal inkább a költő-valóságtolmácsoké, akik életvitelszerűen termelik rá a vezérek szemére a politikai szürkehályogot. A hatalmi hierarchia alján a hírvivő alattvalók megfontoltan (eltervezetten) hazudnak (ámítanak), létezik azonban egy pont, amelyen túl a közvetítők már igaznak hiszik a hallott hazugságot, s akként adják tovább. Minél lejjebb (alacsonyabb szinten) van az adott államhivatali struktúra tengelyén ez a metamorfózis-pont (a valótlanság igazsággá lényegülése), annál sűrűbb szürkehályog képződik; a véghezvitt vezéri tett annál vakmerőbb (ostobább). Történelembúvárlata arra a következtetésre vitte a rendezőt, hogy Tisza környezetében jelentősen alulértékelték azokat a társadalmi-politikai erőket, amelyek az október 28-án kirobbanó őszirózsás forradalmat előkészítették, és kemény fellépést tartottak reálisnak velük szemben. Nem érzékelték, hogy a monarchia apparátusa és csúcsvezetése – nyilván sorosgyörgyi sugallatra – már réges-rég a politikai pankrátorokkal paktál.

A Kárpát-medence prédaföld. Geopolitikai képtelenség, hogy bármely háború végén, bármilyen kormánnyal az élén, az ország a győztes hatalmak oldalán legyen. Minden vereség ok a közfelháborodásra: a hitvány nemzethányad, a lakosság balhébarát magja radikálisra bírja hangolni a népkedélyt, a sorosgyörgy pedig lazán a saját érdekfolyója medrébe tudja terelni az eseményeket: egycsapásra miniszterelnökké teszi Károlyi Mihályt. (A sorosgyörgy egy mitikus erő, az érdekistenség huszonegyedik századi neve. Ő robbantotta ki a Trójai háborút, menedzselte egyebek mellett Kajafást és Júdást, s küldte nyugdíjba XVI. Benedek pápát mostanság.) A darab középső része agóniamisztérium. Szétesett alakulatokhoz küldenek parancsokat a Főhadiszállásról; valahonnan hamis kódokkal terelik el az ott dolgozók üzeneteit. Közben a vezérkar tagjai – a létezőnek hitt struktúrában – őrzik a pozíciójuk tekintélyét, a hatáskörüket, holott hatástalanítva vannak egészen. A válságkezelésre létrejött Hadik-kormány tizenhét órát él, össze sem tud állni a teljes kabinet.

Az egyik történeti forrás szerint. az uralkodó közhangulat nyomán, 1918. október 31-én fegyveresek – valószínűleg hazatért frontkatonák – egy csoportja végül elszánta magát a gyilkosság végrehajtására, és a délután során Tisza Hermina úti villájához hajtott. A politikust, aki ellen korábban háromszor is sikertelen merényletet hajtottak végre, 5 óra tájban, egy máig azonosítatlan férfi fegyveréből – felesége és unokahúga előtt – érték a végzetes lövések. Igazában a felbujtó kilétének megállapítása fontosabb lett volna, mint a gyilkosé. Bethlen István miniszterelnök nem látta ennek esélyét, ezért megszüntette a vizsgálatot, kétségek elé állítva, hiánypótló fikcióra készteve a tisztánlátásra, tisztán láttatásra vágyakozókat. Allegóriára.

A végzetes szerelem játéka – a szerelem végzetes játéka. Andrási lélekbúvári leleménye, hogy az elsődleges (vagyis a végső) inspiráció mindig hölgyközelből érkezik. Az arisztokrata, a dzsentri vagy a polgári származású főtisztviselők szeretve vágynak lenni, imponálni igyekeznek a körülöttük forgolódó hölgyeknek; majdnem annyira a kegyeikért, mint amennyire a napi ügyekért. Jaj, ha nem. Kálló Béla – az Államtitkár – irodájában ölre megy egymással a más-más párton álló két szerető, s ez a bohózati szintig eresztett jelenet mutatja, mennyire finoman rétegzett a történet szimbolikája: valami azonos fokon bájos és visszataszító az érzéki szférában, s ez erősebben szól a pozícióbeli kétkulacsosságról, mintha azt példajelenetekkel támasztanák alá. Egyszersmind Stelly Zsófia jutalomjátékát látjuk, aki az oltalmazó angyali jólneveltségéből végre kitörhet. A sorsvalóság és sorsfikció ízkevercsét személyiségzamattá érlelik a színészek. Dóczy Péter Tisza Istvánja poétikus tárgyilagossággal van jelen, mintha öniróniával érzékeltetné méltósága pillanatnyi voltát. Ez a szerencsés párhuzam. Meghökken ugyanakkor a történelemismerő néző, az általa nagy becsben tartott Wekerlét ágyban, párnák közt találva. A paradoxonok iránt egyébként kitűnően fogékony Krizsik Alfonz nehezen kel ki ebből a jelképes ágyból, s lendíti majd tovább abba az állapotba a figurát, amelyet a jeles belügyminiszterünk emléke megkíván.

Andrási opusai dramatizált történelemórák, személyiségérlelő előadások. Szigeti Réka dramaturg közreműködésével, a bemutatókat nagy ívű kutatások, epizódgyűjtések előzik meg, majd oknyomozó dramaturgiával fűzik össze a jeleneteket, hogy a párbeszédek elejtett mondatai magyarázatul szolgáljanak a későbbiekben a szereplők tetteire, s egyben a jövőnk felé fordítsanak. Az évszázaddal ezelőtti ’18 obstrukciója mintha megismétlődni kezdene mostanában. Nehogy a hamiskártyás érdekistenség a 19-es lapot is behúzza!

Szereplők:

Stelly Zsófia, Szorcsik Kriszta, Boros Ádám, Dóczy Péter, Incze Máté, Kákonyi Tibor, Kálló Béla, Krizsik Alfonz, Lénárt László, Pelsőczy László

Hegedűn kísér: Nédó Olga hegedűművész

Díszlet-és jelmeztervező: Húros Annamária
Dramaturg: Szigeti Réka

Képek: Andrássy Ariel

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű