Tisztújítás a Magyar Táncművészek Szövetségében

2014. május 27-én tartotta Tisztújító Közgyűlését a Magyar Táncművészek Szövetsége. A különböző működési formájú és műfajú táncegyüttesek, intézmények, szakmai és érdekvédelmi ernyőszervezetének 41 tagszervezetből álló tagsága 3 évre választotta meg új Elnökségét és Felügyelő Bizottságát.

A Közgyűlést követően, az Elnökség 2014. június 3-án döntött a Szövetség elnökének és a társelnökének személyéről, akiket harmadszor választottak meg a Magyar Táncművészek Szövetsége vezetőinek.

 

Elnök: Mihályi Gábor – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

Társelnök: Kiss János – a Győri Balett igazgatója

 

Az Elnökség tagjai:

– Bozsik Yvette – a Bozsik Yvette Társulat igazgatója

– Ertl Péter – a Nemzeti Táncszínház igazgatója

– Juhász Zsolt – a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője

– Solymosi Tamás – a Magyar Nemzeti Balett igazgatója

– Szakály György – a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora

– Vincze Balázs – a Pécsi Balett igazgatója

– Zsuráfszky Zoltán – a Honvéd Együttes művészeti vezetője

 

Az új Felügyelő Bizottság:

Elnök: Mucsi János – a Duna Művészeti Társaság elnöke

Tagok:

– Dr. Bolvári-Takács Gábor – a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft.

ügyvezető igazgatója

– Pataki András – a Szegedi Kortárs Balett igazgatója

 

Tiszteletbeli elnök: Novák Ferenc

Tiszteletbeli elnökségi tag: Török Jolán

 

Ügyvezető titkár: Szalay Tamás