Tisztelet a bevételnek
Hazánkban szokatlan az a mód, ahogyan a Centrál Színház Egy nyári éj mosolya című keszthelyi bemutatója létrejött. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában viszont elterjedt, mert anyagilag kifizetődő eljárás egy már létező előadás egy az egyben való átvétele, a mozgások, arckifejezések, hangsúlyok reprodukálása más helyszínen, új szereplőkkel. Trevor Nunn neves angol rendező 2008-ban Londonban állította színpadra Stephen Sondheim fenti című, 1973-ban írt musicaljét, majd egy évvel később rendezése Catherine Zeta-Jones-szal a főszerepben nagy sikert aratott Broadwayn, több Tony-díjat is besöpörve.
Nagy-Kálózy Eszter és Törőcsik Mari
A Festetics-kastély udvarán ezt a szellemi terméket láthattuk. A Centrál Színház nézői szintén ezt fogják látni szeptembertől Budapesten, Fábri Péter kicsit csikorgó, magyartalanságokban bővelkedő fordításában, a rendező egy munkatársa, Tom Littler által betanítva. A színpadkép az első felvonásban egyszerű, világos múlt század eleji enteriőr tükrökkel, ajtókkal, tologatható bútorokkal, a második felvonásban majdnem üres tér néhány nyírfatörzzsel. A jelmezeket is keresetlen, letisztult elegancia jellemzi. (Díszlet és jelmez: David Farley) A látvány stílusa jól illik Sondheim kamaramusicaljének az átlagosnál igényesebben megkomponált zenéjéhez és a történet helyszínének, Svédországnak az IKEA által sugallt képéhez is. A valóságos nyáréji kastélyparkkal vívott egyenlőtlen küzdelemben azonban nemcsak alulmarad a design, de amikor az igazi ősfák közé beállítják a színpadra az erre a célra méretre szabott fatörzseket – hogy pontosan ugyanolyan legyen minden, mint Londonban és New Yorkban -, akkor lelepleződik és nevetségessé válik az egész vállalkozás életidegen, sznob mivolta.
Törőcsik Mari és Vári-Kovács Péter
Noha Sondheimet Ingmar Bergman egy korai filmje inspirálta a történet megírására, az eredmény édeskés, nyakatekert és bárgyú lett, mint az egész világon kasszasikernek számító dél-amerikai szappanoperák. Adva van a hülye ügyvéd, aki negyvenes éveit taposva elvesz egy tizenkilenc éves virágszálat, holott még mindig vonzódik egykori szeretőjéhez, az ünnepelt színésznőhöz. A fiatal lány rajong az ügyvédért, de nem annyira, hogy szüzességét is neki áldozza be, ellenben gyengéd érzelmeket táplál férje kissé hóbortos, mindenki által lenézett fia iránt. A fiú éppenséggel ezt a kisasszonyt szereti, hálni mégis a nem túl válogatós szolgálólánnyal próbálgat. A színésznő mindeközben egy magát zabigyereknek nevező kislányt nevelget, kinek keresztneve kísértetiesen hasonlít az ügyvédére, de a biztonság kedvéért dragonyos kapitány szeretőjét sem hanyagolja el. Akinek ennyi jó kevés, kap még egy tolószékében nem túl dicső múltján merengő, volt luxusprosti nagymamát és egy csoport meghatározhatatlan identitású, az eseményeket kommentáló kórust, melynek egyetlen funkciója valószínűleg az, hogy legyenek néhányan, akik Sondheim ambiciózus zenei mutatványait képesek profin elénekelni.
Gregely Róbert és Kovács Patrícia
Feltehetően az énektudása miatt kapott esélyt Gergely Róbert is, hogy egy Nagy-Kálózy Eszter kaliberű színésznő partnere lehessen. Gergely az ügyvéd szerepében ha kell, ha nem dalra fakad, a színésznőt játszó Nagy-Kálózy viszont csak egyszer és akkor sem tudni, hogy ő vagy a közönség szenved-e jobban. Az összes szereplő fegyelmezetten teljesíti a feladatát, végrehajtva ugyanazokat az utasításokat, amelyeket angol és amerikai kollégáik is kaptak. Ettől az előadás fásulttá, görcsössé és érdektelenné válik. Hárman azonban önmaguk is tudnak maradni. Törőcsik Mari néha bájos, néha idegesítő modorossága sokkal intenzívebb, mint a klisé, amelybe szerepe kényszerítené. Kovács Patríciából humor és intelligencia árad. Bende Zsuzsanna pedig az egyetlen a színpadon, aki szakmailag az énekesi és a színészi követelményeknek is játszva felel meg.
Egyházi Géza és Nagy-Kálózy Eszter
Minden malícia nélkül hálásak lehetünk a Centrál Színháznak amiért idehozta és megmutatta nekünk a mechanizmust, ami programozott sikert kellene, hogy termeljen a világ tetszőlegesen kiválasztott bármely pontján. Így akaratlanul bár, de rádöbbentett arra, mekkora kincs alkotók és nézők számára is az olyan színházi előadás, amely nekünk, rólunk készül, itt és most.
Szabó Csilla
Fotó: MTI, Port.hu
Egy nyári éj mosolya
12. Keszthelyi Nyári Játékok, Festetics-kastély parkja – a CENTRÁL SZÍNHÁZ előadása
Ingmar Bergman filmje nyomán.
Zene: Stephen Sondheim; Dalszöveg szerző: Stephen Sondheim¸Szövegkönyv: Hugh Wheeler; Színpadra alkalmazta: Tom Littler; Rendező: Trevor Nunn
Szereplők:
Madame Armfeld t- Törőcsik Mari; Desirée Armfeldt – Nagy-Kálózy Eszter; Fredrik – Gergely Róbert; Anne Egerman – Ágoston Katalin; Henrik – Szemenyei János; Carl-Magnus Malcolm gróf – Egyházi Géza; Charlotte Malcolm grófné – Kovács Patrícia; Petra – Balogh Anna; Fredrika – Patai Anna; Frid, az inasa – Vári-Kovács Péter; Lindquist úr – Nótás György; Nordstrom asszony – Balog Tímea; Anderssen asszony – Bende Zsuzsanna; Erlanson úr – Csapó József; Segstrom asszony – Megyesi Schwartz Lúcia
Díszlettervező: David Farley; Jelmeztervező: David Farley; Jelmez: Andó Ildikó, Marton Dianna; Koreográfus: Lynne Page; Zenei rendező: Caroline Humphris; Hangszerelés: Jason Carr; Hang: Gareth Owen; Dramaturg: Baráthy György; Zenei vezető: Lázár Zsigmond; Producer: David Babani; Művészeti vezető: David Babani; Rendezőasszisztens: Kántor Nóra