A teljes évadot a színház épületében játssza még végig a Veszprémi Petőfi Színház

A teljes új évadot felújítás előtt álló épületében játssza még végig a Veszprémi Petőfi Színház – hangsúlyozta a teátrum igazgatója a szerdai veszprémi évadnyitó társulati ülésen.

A Veszprémi Petőfi Színház épülete a Modern Városok Program keretében újul meg, az épületet az eredeti Medgyaszay-féle terveknek megfelelően állítják helyre. Oberfrank Pál kiemelte, hogy a munkálatok alatt ideiglenes helyszínen játszanak majd, de a most kezdődő évad összes bemutatóját még a megszokott helyen, a színház épületében láthatja a közönség.
Az évad első premierje Nóti Károly, Fényes Szabolcs és Szenes Iván Nyitott ablak című zenés vígjátéka lesz, melyet szeptember végén mutatnak be. Ezt követi Csiky Gergely A nagymama című vígjátéka és az év végén állítják színpadra a Diótörő és egérkiráy című musicalt. Már 2019-ben tartják Moliere Tartuffe című komédiájának premierjét, az Esőember című drámát pedig az évad utolsó bemutatójaként láthatja a közönség tavasszal – mondta a színházigazgató.
Oberfrank Pál felidézte, hogy a nyáron tizennégy előadást tartottak, játszottak Veszprémben, Budapesten a Városmajorban, a Művészetek Völgyében Taliándörögdön, Balatonföldváron, Balatonalmádiban és a Tihanyi Operett Napokon is. A nyári előadások mintegy kétezer fős közönségével az igazgató tájékoztatása szerint a színház megközelítette a száztízezres nézőszámot a 2017-18-as évadban.
A sajtótájékoztatón a fenntartó veszprémi önkormányzat részéről Brányi Mária alpolgármester kiemelte a nyár elején első alkalommal megrendezett Rátonyi Róbert Operettfesztivál sikerét.
Kitért arra is, hogy a színházépület rekonstrukciós munkálatainak engedélyezési tervei várhatóan még ebben az évben elkészülnek. Elmondta, hogy nemcsak a színház épülete, hanem a Zöld város program részeként a Színházkert is megújul a szomszédos Kálvária-dombbal valamint a Laczkó Dezső Múzeum környezetével együtt.