Szombaton mutatja be Bereményi Géza Eldorádóját a József Attila Színház


Bereményi Géza Eldorádójának színpadi változatát szombaton mutatja be a József Attila Színház Funtek Frigyes rendezésében.

Bereményi Géza 1988-ban készült Eldorádó című filmje, generációk filmélménye, amely mára kultikussá vált. A József Attila Színház darabja nem a filmforgatókönyvnek változata, hanem egy önálló színmű – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.
Az Eldorádó a Teleki téri piacon játszódik, egy kereskedő és a családja történetét meséli el a második világháború után az 1950-es évek első feléig.
Funtek Frigyes rendező az adásban elmondta, hogy felkérésre vállalta el a történet színpadra állítását. A rendező szerint egy színdarab gazdagabb tud lenni mint egy film.
Kifejtette, hogy mindent meg lehet vásárolni a boldogságon, a szereteten és az emberi viszonyokon kívül, amely szerinte jobban kibontakozik a színpadon, mint a filmen. Kiemelte: a rendezés során azok a különleges emberi viszonyok érdeklik, amelyeket a szülei és az ő generációja is átélt.
A főhős, Monori szerepét Csankó Zoltán alakítja, a feleségét Pikali Gerda játssza. A piaci játékban Bercit Chajnóczki Balázs, Gombacsikot Fila Balázs, míg Csöpit Molnár Zsuzsanna kelti életre. Marika megformálója Kovalik Ágnes, míg Tiboré Előd Álmos. Tulipánként Újvári Zoltánt láthatja a közönség. Skultétiként Kiss Gábor alkuszik, Tarzanként pedig Galkó Balázs áll színpadra. A történethez új zene is született, amelyet Mátyássy Szabolcs írt.
Funtek Frigyes hosszú évek óta csak vidéki színházak meghívására látogat haza Franciaországból, az Eldorádóval mintegy 30 év után dolgozik újra a fővárosban.