Szolnokon átadták a Szín-Mű-Helyt!

 

– Azt a több ezer embert nézni, akik délután három órától este hét óráig betértek a Szín-Mű-Hely épületébe, azokat a boldog, elégedett embereket látni, a vágyat érzékelni, hogy ők majd vissza fognak ide térni, mint nézők, egészen elképesztő élmény volt.

– Nem. Kreatív ötletekkel, a színészeink odaadó munkájával, az ő örömükkel együtt nem került sokba. Rengeteg olyan ötlet kellett, mint például a vers-karaoke. A Szolnok TV-ben volt a színészeinknek egy vers-sorozata, ezeket a felvételeket használtuk fel, verset kellett mondani, karaoke-módon, sorban álltak érte. Nagy öröm volt. A „színház és muzsika öt percben” kvíz játék, ami arról szólt, hogy pár idézett mondatból ki kellett találni, mely darabunkban hangzott el. Őrjöngtek az emberek, a negyedik mondat után mindent kitaláltak. Nézik a Szigligeti Színházat.

– Amit Balázs Péter igazgató úr mondott a beszédében, az ősz hajszálas dologra gondolok, az ritkán adatik meg az embernek – az én pozíciómban -, hogy ilyen nagy nyilvánosság előtt elismerjék a munkáját. Az igazgató úr, akivel együtt küzdöttük végig ezt az időszakot, megtette. Úgy érzem, hogy mindenki őszintén elégedett volt azzal a három éves küzdelemmel, amit én itt végigcsináltam. Ez nagyon-nagyon jólesett.

– A dolog közbeszerzési része volt három hónap. Az üzlethelyiségek pályáztatása volt a másik három hónap. Akkor beköszöntött a gazdasági világválság. Azt a pénzügyi konstrukciót, amit kitaláltunk, egyből felülírta. Közben ott volt egy áfa visszaigénylési tortúra, ami megint hónapokig tartó dolog volt. Akkor az, hogy megfelelő mennyiségű áramot tudjunk kapni. Az egy csoda, hogy nekünk nyolc hónap alatt sikerült a szükséges amper számot megkapni, máshol ez tizenhat hónap! Most birtokba veszik a házat a színészek, meg a közönség, majd jönnek az apró hibák, és mi majd addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér…

Annyira nem szeretem magam körül a rendetlenséget! Van egy romépület, vagy van egy rossz bicikli, és erre a biciklire nekem van ötezer forintom, akkor is egy sokkal szebb biciklit lehet abból csinálni. Erre a beruházásra volt 121 millió forintunk! Nem több! Az építkezésben az is szép, hogy a végeredményben nem érződik, hogy a csempe nem Spanyolországból való. Az a lényeg, hogy megvan a burkolat, szép a színe, tartós és időtálló. Nálunk általában az van, hogy mindig többet szeretnénk, mint amennyit a lehetőségeink engednek. Mindenki a Festetich kastélyban szeretne lakni, pedig csak egy panellakásra van pénze. Ettől aztán mindenki elégedetlen. Ha a vágyainkat és a lehetőségeinket összhangba hozzuk, boldog emberek leszünk. Nekünk ez most sikerült. Boldog vagyok.

 

 

– Erre. Augusztus 20-a az összefogás jegyében zajlott az egész országban. Szolnokon is így történt, Város és a Sportcentrum nagyon sokat segített. Várakozásomon felüli lett a rendezvény visszhangja. Szeretik az emberek, ha bevonják őket játékokba, feladatokba. A gyerekekre épült az egész. Itt volt a Katáng zenekar, volt arcfestés, lufihajtogatás, színészeink élő szobrot, élő tükröt játszottak, interaktív játékokban vehettek részt az érdeklődők.

– Ilyet nem. Szerveztem már egy-két rendezvényt, de ilyen nagy volumenű dolgot, ilyen kevés pénzből még nem.

– Több, mint százezer forint. Ideszerveztünk egy százötven literes limonádéspoharat, megtöltöttük limonádéval, és azt mondtuk az embereknek, ez ingyen van, de amennyit gondolnak, azt adják a pohárért. Ami bejött, azt a színház társulata egy szükséget szenvedő családnak, vagy idős embernek adja át.

– Mindegyik. A saját gyerekem. Akárhová mentem, és láttam, hogy jól érzik magukat a vendégek, boldogsággal töltött el. Például ott volt Molnár Laci versgép játéka, kitett öt ismert verset, és aki odalépett, az mondhatta, tátoghatta, Laci meg „kvázi” szinkronizálta az illetőt. Laci kijött egy húsz perc múlva, és azt mondta, hogy harmincöt verset mondott már el, pihennie kell. A vers-karaoke is nagyon jól sikerült, nem is hallottam, hogy valaha is csinált volna hasonlót bárki is. Az embereken a csodálkozást láttam. Az arcfestő lányok mesélték, hogy a szülők arról beszélgettek, miközben a csemetéiket festették, hogy milyen európai színvonalú ez az egész.

 

 

 

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester Úr! Miniszter Úr! Kedves Vendégeink!

Másfél évvel ezelőtt a szilveszteri búcsúnál beázott, romos, piszkos, elhagyott falak között koccintottunk a jövőre, s most meghatottan állok itt, hol egy új színház nyitja meg kapuit. Meghatottan de ugyanakkor büszkén is, mert amiről elődeink eddig csak beszéltek, álmodoztak, most valóság lett. Valóság, és még több is: 16 műterem, mely a színészek felkészülését, pihenését szolgálja, 3 üzlethelyiség a színház bevételeit gyarapítva s végül de elsősorban a Szín-mű-hely, Szolnok új kis színháza, melynek hiszem, hogy a régi szobaszínház művészi múltjához méltó s azt túlszárnyaló jövője lesz.

Kedves Barátaim! Kik most örömünkben osztoztok, emlékezzünk azokra, azokra az igazán nagy elődökre, akik Thália szekerét nehéz körülmények között vonták, tolták, szerte a hazában Kolozsvártól Pozsonyig, Kassától Fiuméig, azokra akik már nem lehetnek köztünk, a sajnos egyre bővülő égi társulat tagjaira. Az irántuk érzett tisztelet vezetett bennünket arra, hogy jó néhány műtermet róluk nevezzünk el.

Az, hogy ez a komplexum teljesen elkészült, minden részében berendezve, az építőkön kívül, színházunk dolgozóinak odaadó munkáját dicséri, sokuk közül is elsőként kell kiemelnem Bor Zoltán produkciós igazgató urat, ki időt, energiát, szívet s hajszínt nem kímélve küzdött, igen azt kell mondanom, szó szerint harcolt azért, hogy most itt ünnepelhessünk, köszönet érte. De köszönet Szalay Ferenc polgármester úr segítségéért, értő támogatásáért is.

Az önkormányzattal karöltve, ezt a kis csodát tettük le Szolnok asztalára, arra a városi asztalra, melyet napról napra látjuk, csak most kezdenek igazán megteríteni. Az elmúlt néhány esztendő, hogy ennél a hasonlatnál maradjak, a város terítékén csak előkészület, hogy a nagy család az elkövetkezendő időkben jobbnál-jobb fogásokhoz jusson a megkezdett tervek befejezésével. Virágos város, Gyógy- és látványfürdő a Tiszaligetben, a fantasztikus gyaloghíd. Élhető környezetben, biztos kiszámítható életet élhessünk itt mindannyian, fiatalok és tegnapi fiatalok egyaránt.

Ez az objektum Szolnok város diadala, és diadala a közösségnek. Ne feledjük, úgy készült el, hogy közben sikeres szezonokon vagyunk túl: Ádámok és Évák Ünnepén, Ökumenikus napokon, Trianoni ünnepségen, szilveszteri gálákon, mely idén már negyedszer – istenem, hogy repül az idő, negyedízben szórakoztatja a honi és világi magyarságot, mosolyt és könnyeket csalva arcukra és szívükbe, és még számtalan városi programon, amelyek mind-mind művészeink tehetségét dicsérik.

Szeretjük ezt a sokat tűrt várost, ezért a száz siker. Aki adni tud, az kap is. S boldog.

S aki boldog, az tud adni, mert szeret. Ez a harmónia, az összhang. Engedjék meg, hogy csodálatos költőnk, Madách Imre gondolatát idézve mondjam el hitvallásomat:

„Karod erős, szíved emelkedett, végetlen a tér, mely munkára hív, s ha jól ügyelsz egy szózat zeng feléd szünetlenül, mely visszaint s emel, csak azt kövesd. S ha tettdús életed során elnémul ez égi hang, e gyönge nő tisztább lelkülete az érdekek mocskától távolabb, meghallja azt, s szíverén keresztül költészetté és dallá fog szűrődni.„

 

És még valami Hölgyeim, és Uraim, egy nem elhanyagolható, bár prózai tény, a Szín-mű-hely ki van fizetve! És a Szigligeti Színház ezt saját forrásaiból, saját bevételeiből fedezte. Büszke vagyok Rátok, büszke vagyok a sikereinkre.

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött ott áll egy asszony. Ne vegyék túlzott személyeskedésnek, hogy Önök előtt köszönöm meg feleségemnek, Csillának, hogy segítséget és támaszt biztosít ahhoz, hogy minden szabad energiámat a Szigligeti Színházra fordítsam. A többit majd otthon megbeszéljük!…

 

A Mindenható áldását kérve erre a házra és további munkátokra, örömmel mondom ki: „Ez jó mulatság, férfimunka volt.”