Szőcs Géza: Raszputyin – Harag György Társulat

Szindbád a Tajgáról

Ölnyi piros rózsával a kezében, Rappert-Vencz Gábor érkezik, s változatos bókpillantások kíséretében egy-egy szállal kedveskedik a nézőtér hölgyeinek. Aki olvasott színlapot és ismeri a színészt, tudja, hogy a széptevő Raszputyin, a darab címszereplője. A rendező: Sardar Tagirovsky.

Raszputyin, Grigorij Jefimovics 1870-ben, más források szerint 1872-ben született a szibériai Pokrovszkoje faluban, az akkori Tobolszk kormányzóságban (ma: Tyumeny). Szerzetes, görögországi és szentföldi zarándoklata során gyógyító és jövőbelátó hírnévre tett szert. A cárné meggyőződése szerint neki köszönhetően maradt életben a vérzékenységben szenvedő trónörökös, Alekszej cárevics. Befolyása egyre nagyobb lett a cári udvarban, de a kitörni készülő háborút nem tudta megakadályozni, holott megjósolta, hogy ez végzetes hatással lesz a Romanov-dinasztia és Oroszország sorsára. 1914 júliusában egy Szimbirszk kormányzóságbeli írástudatlan parasztasszony, Hjonyija Kuzminyicsna Guszeva merényletet követett el ellene, amelynek során súlyosan megsebesült. Máig tisztázatlan körülmények között a „fekete százak” elnevezésű összeesküvő csoport 1916 decemberének legvégén Juszupov herceg lakásán meggyilkolta, majd holttestét a jeges Névába dobta. A fő tettes valószínűleg maga Felix Juszupov volt.

Rappert-Vencz virágosztó gesztusával csaknem ki is merül a szívtiprói szenvedélyére való utalás. Csaknem. A hosszú színházi este javát ugyan az teszi ki, hogy házal a hírrel: egy arkangyal megjelent előtte, és Gavrilo Princip merényletétől kezdődően, a második világháború következményeivel bezáróan, a legapróbb részletekig tudatta vele a világ jövőjét; az útja közben azonban megtalálja földi őrangyalát. Egy hajdan elegáns párizsi bordélyházban, zacskónyi arany rubelért szeretőt vásárol magának, de nem „hencepence”, „bunga-bunga” vagy „hanky-panky” céljából, hanem a parafenoméni praxisában keletkezett depressziója oldására. Őrangyalra vágyik, pillanatnyi menedékre a sorsa elől, amelyet az arkangyala nem csak a világnak, neki is kijelölt. Hiszen a látomásának nincs alternatívája (feltételes mód-eleme): a háború elháríthatatlan, s ahhoz, hogy így legyen, őt, a befolyással bíró ellenzőt, le kell vadásznia valakinek a politikai harcmezőn. A jövő idő csak grammatikai formula, az előrevetített valóság de facto múlt idő.

A történelemlátó Raszputyint minden oroszok cárja, II. Miklós kegyenceként fogadják az európai uralkodók, kivéve a nem-császár, nem-király francia miniszterelnököt, Clemenceau-t, aki az inasával dobatja ki. Az inas utóbb kulcsfigurának bizonyul; tagja lesz annak a háromtagú likvidáló osztagnak, amely Juszupov herceg villájában késsel, pisztollyal, jégcsákánnyal és méreggel végez a szívós orosszal, ám így sem teljes eredménnyel, mert életben van még, amikor a Névába taszítják. A gyilkossági ceremónia szinte önálló egyfelvonásos az előadás egészén belül.  Bándi Johanna a kellő dinamikával (bigott szibériai parasztasszonyként urizálva), Varga Sándor parvenü párizsi inasként, Orbán Zsolt az előző századi orosz értelmiségi típus, a fölösleges ember fazonjához igazítva Juszupov herceg réveteg karakterét – meghitt érdekharmóniában lincselnek.

Az elveszejtő szertartás idején, az olasz földről importált bordélylány, Loulou szerepét játszó Budizsa Evelyn leveti kéjhölgyi munkaruháját, s magára ölt egy azúrkék kosztümöt, a fejére élénk szalmasárga parókát tesz, s egy szál napraforgóvirágot fog a kezébe. Ebben az öltözékben szabadítja ki átmenetileg a szőnyegbe csavart gazdáját-szerelmét. Ő Raszputyin utolsó álma. A vadkeleti messzeségből Európába csöppent egzotikus, misztikus különcöt a valós lény és a képzelet alkotta hős, a testes széptevő és az eleven ködkép közé formázza Rappert-Vencz. Alakításának e vonulata által, a színészi pályáján egy szinttel magasabbra érkezettnek látom. Krúdy Gyula Szindbádját, az Utolsó szivar az Arabs szürkénél párbajra készülő ezredesét látom: a szürreális miliőt, amely az előadásban is megidézett Proustéval oly annyira rokon. Itt az eltűnt kelet-európai időnk nyomában vagyunk.

Történelemfolyam-e az, ami Raszputyinban az első, ellene elkövetett merényletet utáni, tetszhalotti megvilágosodásában (az arkangyal megjelenése) előtűnik? Történelmet mondunk, holott a színpadon a világpolitika aktuális epizódjai jelennek meg, amelyekre a mai rálátásunk sem lehet objektív. Azért nem, mert a háború végére nem került pont. Szemlélet és stílus tekintetében Szőcs választékos összefoglaló. Munkál benne valami Dürrenmattól (Bernard Shaw-tól) eredő, humanista cinizmus, A nagyidai cigányok Arany Jánosától származó nemzeti önirónia, és a mikszáthi szarkazmus. (Utóbbira szemléletes példa, ahogyan egy elmaradó lakodalom – lásd még Gogol Háztűznézőjét – betétjátékával dúsítja a cselekményt Raszputyin a Vilmos császárnál tett látogatásakor.) A folyamat egésze felől tekintve – az író számára is – a világtörténelmünk komédia, míg az egyes ember horizontjáról látva, vérfürdő-história.

1914 júliusának második felében kezdődik, és augusztus elején végződik a látnok békemisszionáriusi küldetése. Gaál Gyula II. Miklós, Frumen Gergő V. György, angol király, Orbán Zsolt II. Vilmos, Németország császára, Zákány Mihály pedig I. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya bőrében fogadja őt. A színészek egy nagy-nagy stílusvegyület elemeiként állnak helyt. Összekötő kapocs, hogy Raszputyin Hašek Svejkjének hódolatteljes nyegleségével társalkodik velük, ahhoz a modorhoz kell hozzáfűzniük a saját lényük jellemző vonásait. Az alakítások vezérfonala, hogy Szőcs az emberért teszi vicc tárgyává az embert, a boldogabb történelem reményében figurázza ki az emberiség piedesztálra emelkedett nagyjait, s mellőzi akár a nemzeti önkíméletet is, ha a jövőre utaló-mutató mementót akar.

Részlet Raszputyin és I. Ferenc József diskurzusából

R. Magyarország veszíti a legtöbbet ebben a háborúban. És a következőben is. Meg két súlyos okkupáció is vár rájuk, amiről még gőzük sincs.

J. Pedig nem rossz katonák amúgy… Csak mindig hőbörögnek, ez a baj velük, tudtad?

Nem.

J. Mmmondom, egyébként vitéz, bátor katonák… Azt mondtad, sokat fog veszíteni

Magyarország?

Rengeteget. De nem a harctereken.

J. Hanem hol?

A béketárgyalásokon, Trianonban. Sok lesz ott a kurtizán, és nem a magyaroknak fognak dolgozni.

J. Vagyis ez az izgága náció úgy általában győzni fog, ha csatákról van szó, de a háborút elveszíti az ágyakban.

Leegyszerűsítően így fogalmaznunk, de nem áll távol a valóságtól.

Mi a kiváltó ok? Loulou karjai közt Raszputyin felállít egy képletet.

“Az jár az eszemben, kisasszony, hogy hányféle belső erő alakítja az emberiség sorsát…

Az egyik…! kitaláltam?

Ösztönök, érzelmek, ilyenek… igazad van.

Szerelem, éhség, gyász, bosszú, féltékenység, harag…?!

Meg az értékek, úgy általában. Ezek lehetnek tárgyak…

Persze!

…vagy lehetnek meg nem fogható értékek…

Te olyan okos vagy…

…vagyis sok minden, köztük a … (súg valamit Loulou fülébe, aki ettől viháncolni kezd).

Egy másik erő, amely mozgat bennünket, azok az érdekek.

Az mit jelent?

Hogy valamiből valamilyen hasznot tudsz húzni, ha megtörténik, vagy ha nem történik meg.

Vagyis hogy mit áll érdekedben tenni, hinni, mondani.

(Odahajol Raszputyin füléhez és bizalmasan kérdez tőle valamit.)

Igen.

És mi a harmadik erő?

A harmadik gigászi erő, amely az emberiség sorsát irányítja, az a hülyeség. De ez a leghatalmasabb.”

A látnokánál, Szőcs messzebblátó. Logikájából következik, hogy a hülye nép hadba küldéséhez a vezetőik hülyeségéről folyamatosan gondoskodni kell. Az ő ostobaságuk a birodalmak szüntelen meggyengítésének, a hanyatlásban a lázadások kirobbantásának alapja. A szinte egymásba olvadó két háború révén nem sikerült befejezni a világgyengítés komplex programját: némely nemzetállamok kommunába hajtása még hátra van. Aligha véletlen a kisebbségben nevelkedett írók, rendezők, színigazgatók fogékonysága a forradalmak sajátosan kapitalista természete iránt. Nemrégiben jelentkezett Danilo Kiš novellafüzérének színpadi változatával az Újvidéki Színház. Megemlíttetik az ő előadásukban is Raszputyin, Trockij, és a Svájcból menedzselt Nagy Októberi Szocialista Forradalom. „…És a forradalom nem eszi meg többé gyermekeit, csak szüli őket sorra, ahogy a költő mondaná, terpeszben a sír fölött, ezért kellenek újabb és újabb sírok, és sír a lélek is, ha elfogytak, mert akkor nincs miért harcolni tovább, megbicsaklanak a lábak, fáradtan csüngenek a fegyvertartó kezek, és nem cseng az ének, csak a varjak károgása hallatszik, a forradalmak dicső temetőjében.” Raszputyin folyvást kuvikot hall…

Irónia, szarkazmus, gúny: önirónia vásári humor, virtigli szalonhumor, olyan szalonhumor, amilyennek azt a kávéházból képzelik – szinte permutációja a paradox megszólalásnak, s mindez látványban – Kupás Anna lényegérző képi (díszlet és jelmez) világa –, hangban – Zeneszerző Bakk Dávid László m.v., Zenei vezető Manfrédi Annamária, a Zeneszerző asszisztense Szigeti Bálint m.v. és mozdulatban – Performansz Pável Réka m.v. – elbeszélve. Az arkangyalok karának jelenléte mintegy a szintézise annak a XXI. Század eleji, érzelemközpontú eklektikának, amelynek egyik legihletettebb mestere napjainkban Sardar Tagirovsky. Arkangyal-Kar: Bándi Johanna, Bogár Barbara, Budizsa Evelyn, Gál Ágnes, Kovács Éva Laczkó Tekla, László Zita, Méhes Kati és Rappert-Vencz Stella.

Moszkvában a tízedik előadásig nem léphet a nézőtérre kritikus. Magyarországon, a szakíró a hírlapi tudósító és a színháztudós micsurini hibridje: az azonnaliság igénye keveredik benne az alaposságéval: munkája nyomán vitaminszegény, primőr bölcsesség terem. Magam is igyekeztem Szőcs Géza darabja, a Raszputyin címmel tartott magyarországi ősbemutató első nézői közé tartozni Szatmárnémetiben. Mentségem, hogy hirtelen felbuzdulásomban, a laptopom klaviatúrájára azonnal nem csaptam rá. Jól tettem. A színházból érkezett híreim szerint, a játék folyamatosan tömörödik, s bizonnyal eléri majd azt a tartalomsűrűséget, amely a fesztiválszereplésekre alkalmassá teszi az előadást, és általa komoly társulati sikerélmények forrása lesz.

Avatar for Balogh Tibor

szerző/szerkesztő