Szirtes Gábor Hajmeresztő beugrása

A Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékot a bemutató óta érdemtelenül ritkán tudta műsorára tűzni a Turay Ida Színház.

Sajnos a bemutató után a Barbarát alakító Keresztes Ildikót egy ideig lefoglalta az X-Factorban való zsűrizés, és a versenyzők felkészítése. Később a főfelügyelőt alakító Dunai Tamás más színházi elfoglaltságai sokasodtak meg annyira, hogy nem ért rá. Ő nem akarta kollégáit cserbenhagyni, és játszott volna, még az egészsége rovására is, ezt azonban senki nem szerette volna. Ezért a Turay Ida Színház igazgatósága, Mikó István, a darab rendezője Dunai Tamással egyeztetve hozta meg azt a döntést, hogy Rossetti hadnagy szerepét le kell kettőzni, vagyis valakinek be kell ugrani helyette az előadásba. Bevett színházi szokás, hogy ilyenkor olyan színészt keresnek, aki már játszotta korábban az adott szerepet egy másik színházban.
– Körülbelül hét éve játszottam Rossettit Miskolcon Tasnádi Csaba rendezésében – nyilatkozta lapunknak Szirtes Gábor színművész. – Amikor a Turay Ida Színház felkért, hogy két hét múlva játsszam el újra ezt a szerepet, gondolkodási időt kértem, mielőtt belevágok. Azért hét év telt el és újra el akartam olvasni a darabot, hogy lássam mire emlékszem belőle. A hosszabb szövegrészek hamarabb visszajöttek, a három szavas megszólalásokra már nem emlékeztem. Ha a színész azt hiszi, hogy ezt vagy azt a szerepet már többet nem játsza, „kiejti a fejéből”. Viszont vannak olyan darabok, amiket tudom, hogy bármikor előkerülhetnek, azokat tizenöt éve „őrzöm”. Ilyen például a Csárdáskirálynő Miska főpincére, vagy a Vígözvegyből Nyegus szerepe. Őszintén szólva a Hajmeresztő nyolcvan százalékára nem emlékeztem, újra kellett tanulnom.
– Mit él át egy színész a beugráskor? Hiszen hiába játszotta évekkel ezelőtt, most más a rendezés, mások a partnerek.
– Egyet tudtunk próbálni Budapesten, egyet pedig előadás előtt a helyszínen. Hiába mások a kollégák, mások a mozgások és még sok minden, újratanuláskor azért visszajöttek az emlékeim a figuráról és a történetről. Jobban tudom annál, aki most tanulná meg az egészet. Persze ettől függetlenül stresszel jár a beugrás. Tényleg tudom? Tényleg emlékszem minden centijére? Azzal nincs probléma, amikor a saját szavaimat használom a közönséggel való beszélgetéskor. Olyannal van problémám, amikor azonos típusú kérdést a darab folyamán ötször kell feltennem és jókor.
– Miben különbözik a hajdani és a mostani közönség reakciója, aktivitása az előadásban?
– Ezt a Washingtonban játszódó darabot a szerző, Paul Portner nagyon pontosan, „patikamérlegen” kidolgozta, tudta, hogy mire kíváncsiak a nézők. Egyszerűen nem kérdezhetnek másról, mint amit láttak. Azért akadnak szörszálhasogatók is, mint most a beugrásom alkalmával. Későn reagáltam, amikor az egyik néző elkérte a Mrs. Schubertet alakító Pásztor Erzsi retiküljét, amit ő készségesen, azon nyomban odanyújtott a kíváncsiskodónak. A kelléktáska nem tartalmazta azt, amit egy női retikülnek kéne, de nagy derültséget váltott ki a nézőkből. Benne voltak a játékban és elfogadták a kitömött táskát. Emlékszem, annak idején Miskolcon az egyik néző megkérdezte, hogy tényleg igazi- e a véres seb Mr. Lawrence ujján? Higgye el – mondtam neki – ez pontosan annyira igazi, mint ez a fodrászszalon, vagy mint például az, hogy én rendőr vagyok. Annyira valóságos, mint ez a történet. Jót derültek rajta a nézők és így tovább lendültünk ezen a problémán. Egy másik néző megkérdezte, mi az utca neve, ahol a fodrászszalon van. Rávágtam, hogy Washington street ami belefut a Lincoln boulevardba. Gondoltam, mire hazamegy és kikeresi a térképen, addigra mi már úgysem leszünk itt.
– A tapsból ítélve remekül sikerült az előadás. Legközelebb mikor láthatjuk a Hajmeresztőben?
– Úgy tudom, hogy februártól már nem csak vidéken játszuk, hanem Budapesten, a József Attila Színházban is együtt nyomozunk majd a nézőkkel és színészkollégáimmal, Pásztor Erzsivel, Keresztes Ildikóval, Bozsó Józseffel, Nagy Gáborral és Bácsatyai Gergővel.
Szabó Anikó