Színpadtechnikai bemutató

Kulisszák közt 4. – Hang, fény, effekt

A POSzT IT! Fókuszban a színházi háttérszakmák című sorozatban ezúttal technikai kérdésekre keresték a választ. Hogyan készül az égzengés a színpadon? Hogyan készült egykor? Mi világít egy reflektorban és egy robotlámpában? A fénytechnikáról Hegedűs Róbert, házigazda fővilágosító, a hangtechnikáról Csugai Zoltán, a Kodály Központ hangmérnöke tartott bemutatót a Pécsi Harmadik Színház színpadán.

A világítás- és hangtechnika „ipari forradalma”.

A 15 éves POSzT történetében az időjárás gyakran „átírta”, különösen a szabadtéri programokat. A napok óta tartó kánikulát, kedden hatalmas, jéggel kísért felhőszakadás szakította meg. Nyilván ez tántorította el a Kulisszák közt sorozat eddig jelentős számú érdeklődőjét, hogy a külvárosba, a Harmadik Színházba zarándokoljanak. Így a megszokottnál kevesebben hallgatták és látták a világítás- és hangtechnika „ipari forradalma”, legújabb vívmányait.

Megtudhatták, hogy az elektromos világítás az 1910-es években kezdet elterjedni. 1931-ben Európában elsőként, a budapesti Nemzeti Színházban – leánykori nevén Népszínházban – szerelték be az első, fokozat-szabályzóval ellátott világítási berendezést, amely az épület 1965-ben történ felrobbantásáig működött.

A színház több, mint kétezer éves történetében a legnagyobb változás a fény és hangtechnikában történt. Az elmúlt húsz évben „ipari forradalom” tanúi vagyunk ezen a területen.

A magnetofon elterjedése előtt a zenei aláfestést a hátsó-színpadon ülő zenészek – az ügyelő irányításával – adták. Volt egy transzparens doboz, rajta három kivilágítható jel: +  V – . Az ügyelő felkapcsolta a V jel világítását – ez jelentette a vigyázz jelet –, amikor kikapcsolta elkezdtek játszani, amennyiben hangosabb zenére kellett váltani, a + jelzés világosodott ki, ha halkabbra a – jel világított. A zene végét a V jel villogása jelezte.
A mennydörgést, egy 100×200 centiméteres fém lemez rázogatásával hozták létre.
Az eső zaját, egy fém „mókuskerék”-be tett lencse adta, amikor megforgatták a kereket.
A szél zúgását, egy a vízimalom kerekére emlékeztető eszközzel imitálták. A kerék furnérlemez lapátjaira széles „ripsz szalagot” feszítettek, a forgatás gyorsaságának függvényében, különböző hangot hallatott.
A különböző „állat-hangokat” egy fantasztikus hang-utánzó szolgáltatta. A Magyar Rádió kórusában volt egy úr Dóka Emánuel, szinte nem volt állat, amelyiknek a hangját ne tudta volna utánozni. Napközben a rádiójátékokban – különösen a mesékben – működött közre, este pedig igény szerint a különböző színházak kulisszái mögött teljesített szolgálatot. A magnetofon megjelenésekor – eleinte – az ő hangfelvételei adták az állat-hangot, amikor a hordozható magnók kora beköszöntött, akkor mentek ki a természetbe – állatkertbe – hangokat felvenni.

A mai fény és hangtechnika – különösen a digitális technika – forradalmasította ezt az ipart. Egyre többféle fénysugárzó, intelligens és robotlámpa varázsolja el a nézőt a színházakban, cirkuszokban, és a hatalmas nézőterű szabadtéri fesztiválokon.
A mikroport elterjedésével – tetszik, nem tetszik – a prózai előadásokon is egyre többször találkozni. Ma, már egy „okos-telefon” segítségével bármit csatlakoztatni lehet a modern berendezésekhez.

Ezeket a legújabb eszközöket mutatta be Hegedűs Róbert, a fénytechnika, Csugai Zoltán a hangtechnika világában. E sorok írója pedig, a magnetofon előtti színházi megoldásokról beszélt.

Szerző: Kadelka László