Színházi évadnyitó Tatabányán

Égető szükség van a kultúrális akadálymentesítésre, arra, hogy mindenkinek lehetősége legyen eljutnia színházba, múzeumba – emelte ki Fekete Péter kulturális államtitkár Tatabányán színházi évadnyitó beszédében.

A kultúrális államtitkár beszélt az összefogás fontosságáról, és arról is vigyáznunk kell, hogy sem esztétikai, sem ideológiai elvekre, sem a korábban megszerzett szakmai tapasztalatokra hivatkozva senki se sajátíthassa ki a mások feletti ítélkezés, a megfellebbezhetetlen igazság birtoklásának jogát.

Fekete Péter kultúrális államtitkár évadnyitó beszéde:

“Kedves Barátaim!

Különös és különleges érzés itt állni Önök előtt, előttetek. Nagyszerű, és egyben különös és különleges érzés kultúráért felelős államtitkárként megnyitni az Országos Színházi Évadot.
Nagyon hasonlóan éreztem magam pár hónappal ezelőtt, amikor váratlanul felkértek, hogy vállaljam el a kultúráért felelős államtitkári széket. Ahogy először beléptem az irodámba, amikor az első vendégeimet fogadtam, amikor először ültem le régi jó barátaimmal egy tárgyalóasztalhoz beszélgetni, amikor az első döntéseket írtam alá, ugyanez a különös és különleges érzés kerített hatalmába.

Kedves Barátaim!
Az elmúlt hónapok során volt időm áttekinteni a művészeti-kulturális-közművelődési terület egészének helyzetét. Első intézkedésünk az volt, hogy létrehoztuk a minisztériumon belül az Előadóművészeti Főosztályt, amelyben a zene, a tánc és a színház kapott képviseletet. Miközben megtartottuk a közgyűjteményekre, a közművelődésre vagy a könyv- és levéltárakra eső figyelem intenzitását, úgy gondoltuk, hogy az mégsem járja, hogy ennek az országnak a minisztériumában pont a színházi kultúrának ne legyen önálló főosztálya, amelyhez bátran fordulhattok, kedves barátaim.
Jelentem, most már ismét van ilyen.
Az elmúlt időszakban összehasonlító adatokat szereztünk be a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak segítségével több európai országra – köztük Svédországra, Finnországra, Észtországra és a Visegrádi Együttműködés három másik országára – vonatkozóan. Az adatok feldolgozása időt vesz igénybe, de azt máris látom, hogy sok tekintetben kivételesen jó helyzetben vagyunk.

Magyarország kulturális intézményi lefedettsége nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő:
• fantasztikus intézményhálózatunk van;
• egészen kivételes tehetségű alkotócsoportok működnek remek művészek irányítása alatt;
• megőriztük, és meg fogjuk őrizni a fortyogó, új utakat és önazonosságot kereső Európában hagyományainkat, értékeinket és intézményi struktúráinkat: például a társulat alapú színházi formát. Egyben maradtak tradicionális alkotóközösségeink, és ez olyan erőforrás, amire a jövőnket bátran alapozhatjuk.

És ha tágabbra nyitjuk a képet, folytathatom a sort:
• a legtöbb településen van könyvtár vagy legalább alkalmi, de rendszeres könyvtári szolgáltatás;
• van művelődési ház, vagy legalább egy közösségi színtér, ahol a település polgárai összejöhetnek;
• szinte minden városban van múzeum vagy legalább valamilyen kiállítóhely, galéria;
• a nagyobb városokban színház és zenekar is működik;
• és végül, de nem utolsósorban: kórusaink és kórusmozgalmunk világhírű.
A magyarság bő évszázada arról is híres, hogy kiemelkedő képességű művészei, sportolói vannak – jóval több, mint a hasonló területű és népességű országoknak.

A magyar kultúrára odafigyel a világ: egy 2010-ben végzett felmérés válaszadóinak 25%-a mondta azt, hogy rendszeresen követi a magyar híreket, a kulturális és sportéletünk eseményeit. Ez a felénk irányuló érdeklődés jóval a 16%-os európai átlag fölött van. Gyanítom, hogy ez az arány azóta emelkedett.
Irigylésreméltóan népszerűek művészeti és zenei fesztiváljaink, melyek barátaink százezreit vonzzák hazánkba.
Turisztikai bumm zajlik körülöttünk: szeretnek hozzánk járni az emberek, jól érzik itt magukat. 2017-ben a hazánkba látogató külföldiek csak kulturális programokra több mint 55 milliárd forintot költöttek. A neves turisztikai lapok értékelései Budapestet a világ második legszebb városának tartják – csak Firenze előz meg bennünket. Jó ez a kultúrának és jó ez a gazdaságnak, de ezen a téren még többet is tudunk tenni.

Kedves Barátaim!
Talán nem hökkentek meg, ha azt mondom, hogy a legnagyobb érték számunkra az, hogy harmónia és béke van közöttünk. Igen, a „kulturkampfos” sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy a lényeg itt van ebben a teremben. Mind itt vagyunk, és együtt alkotva szolgáljuk a magyar kultúrát, új és új közös célokat találunk, amiket közösen fogunk megvalósítani.

Mert való igaz, hogy kell arról vitatkoznunk, hogy hogyan adjunk teret azoknak, akik úgy érzik, az elmúlt időszakban nem eléggé jutottak ahhoz. És való igaz az is, hogy kell arra vigyáznunk, hogy sem esztétikai, sem ideológiai elvekre, sem a korábban megszerzett szakmai tapasztalatokra hivatkozva senki se sajátíthassa ki a mások feletti ítélkezés, a megfellebbezhetetlen igazság birtoklásának jogát. És valóban: adjunk több teret, kapjanak az újabb és újabb generációk szellemi közösségei újabb és újabb lehetőséget az alkotáshoz.

Kedves Magyar Színházi Közösség!

Abban mindannyian egyetértünk, hogy az, aki közpénzt, az adófizetők pénzét használja fel, annak a közösség érdekeit kell szolgálnia. Hogy mik a közösség érdekei, abban eligazíthat bennünket a közönségünk, amely minden este lábbal szavaz a műsorunkra, az előadásainkra, a programjainkra, az általunk prezentált kulturális értékekre. Figyeljünk azokra az emberekre, akik kitartanak mellettünk, akik minket választottak, akik a mi intézményeink és alkotócsoportjaink körül közösséggé kovácsolódtak, és figyeljünk adófizetőkre, arra a szélesen értett és értelmezett közösségre, amelyben és akiknek dolgozunk!

Kérem, hogy különösen figyeljetek a fiatalokra: ők lesznek azok, akik holnap betöltik a színházakat. Nekünk pedig elemi érdekünk és alapvető felelősségünk, hogy ne csak ma töltsük meg a színházakat és kultúrházakat, hanem holnap és holnapután is.
Mi, akik itt vagyunk ebben a teremben, legyünk őszintén kíváncsiak egymás véleményére és hívjuk egymást közös alkotómunkára – még akkor is, ha a magánéletben mások a politikai nézeteink.

Ne hagyjuk, hogy a közös alkotás lehetősége elvesszen, és hogy ne vesszen el, azért csak mi és csak együtt tudunk tenni. Nagy a felelősségünk a jelenben és abban is, hogy hogyan alakul a szakma jövője. Kezdjük tehát azzal, hogy megkeressük azokat a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk. Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy ennek nincs akadálya. Szép kihívás ez az alkotásra képes elméknek és lelkeknek!

Kedves Barátaim!
Teljesítem, amit vállaltam és ígértem nektek. Már dolgozunk azon, hogy elkészüljön Magyarország kulturális térképe: hogy pontosan lássuk, hol vannak azok a fehér vagy szürke foltok, ahová a kultúra csak alig jut el. A kulturális akadálymentesítésre égető szükség van. Hiszek abban, hogy a legkisebb faluban vagy egy lakótelepi panel tizedik emeletén élő család is el tud jutni színházba, múzeumba – hiszen ahogy mindannyian, úgy ők is megérdemlik, hogy átéljék azt az örömöt, amit a művészetek befogadása jelent.
És nemcsak ők, hanem minden gyerek is, évente legalább egyszer: ha őket most nem tanítjuk meg a kultúra és a művészetek nyelvére, akkor elvesztettük őket, ha gyermekként nem értik meg a művészetünket, akkor felnőttként sajnos messze el fogják kerülni kulturális tereinket. Tanítsuk őket, vonzzuk be őket: hiszen a mi általunk prezentált esztétika és értékek lesznek majd számukra azok a fogódzók, amelyekbe kapaszkodhatnak, az anyaföld, amelybe majd gyökeret ereszthetnek.

Kedves Barátaim!
Arra szeretnélek kérni titeket, hogy ne felejtsük el azokat az embereket sem, akik munkájukkal lehetővé tették, hogy most itt legyünk, azok legyünk, akik vagyunk.
Köszönjük meg az elődeinknek és a segítőinknek, hogy itt lehetünk.
Köszönet illeti ezért a kulturális tárca korábbi vezetőit, az ő gondolataikat, harcaikat, kezdeményezéseiket és eredményeiket – azt az örökséget, amit tovább vihetünk.
És köszönet illeti a mestereinket, a tanárainkat, azokat az alkotóművészeket, akiktől elleshettük a szakma fortélyait, akik megtanították nekünk, mi a minőség és a szépség, mi az érték és mi az ocsú. Amit tőlük kaptunk, kutya kötelességünk óvni és továbbadni.

És köszönet illeti a színházi és előadóművészi háttérszakmák képviselőit is: hogy mindig számíthatunk rájuk, ott vannak a háttérben és segítik a munkánkat, alázattal és sokszor lehetetlen kéréseket teljesítve végzik a feladatukat, fogják a biztosító kötelet, amikor a levegőbe emelkedünk. Kérem őket, ne hagyjanak itt bennünket, rendezni fogjuk a bérüket – és bár mindig mondjuk, hogy a fizetésünk 20%-át tapsban visszük haza, de a kéréseiket komolyan veszem, keressük a megoldást, mert pontosan tudjuk, látjuk és értjük, hogy milyen nélkülözhetetlen az ő munkájuk.

És köszönet illeti a nézőinket, a közönségünket is: ők tartanak ki mellettünk, az ő kritikus szeretetük vesz minket körül, amikor színpadra lépünk, amikor álmodni merünk, amikor megvalósítjuk álmainkat.
És végül köszönöm, én személyesen az előadóművészi szakma egészének, amit tőlük, amit tőletek kaptam. Ebben a közegben nőttem fel, itt tanultam meg szinte mindent, amit tudok, és erre a tapasztalatra, tudásra és csapatra támaszkodva tudom majd a kultúra többi területén is elvégezni a munkámat.

Barátaim!
Arra kérlek Titeket, hogy merjünk hangosan büszkék lenni a színházainkra, az intézményeinkre, a létesítményeinkre, a művészeinkre! Hiszen a művészet szabad! Amióta világ a világ, arra szolgált, hogy a gondolkodó, önálló véleménnyel bíró emberek kifejezzék hitük szerinti érzelmeiket: izzanak, lángoljanak, alkossanak!
Merjünk büszkék lenni magunkra, és mutassuk meg itthon és külföldön is a teljesítményünket, az értékeinket, a tudásunkat és a tehetségünket! Merjünk büszkék lenni értékeinkre, és hagyjuk a múltban kisebbrendűségünket.

Kedves Kollégák!
Eredményes évadkezdést, sikerekben gazdag évadot kívánok nektek!
Boldogító színészbüfés beszélgetéseket a próbák után!
Tapsot és tapsot és sok tapsot!
És annak a felelősségnek a megélését, hogy a kezünkben, a kezetekben van a gyermekeink még meg sem született gyermekeinek a sorsa.
Magyarok lesznek-e, tudnak-e majd húsz év múlva magyarul beszélni, olvasni és írni, és tisztelik-e majd más nemzetek kultúráját és értik-e azt a nyelvet, amelyen megszólítják majd őket szerte a világban.
Barátaim, tegyük a dolgunkat, ahogy azt vállaltuk!”