Színházat csak az csináljon, aki imádja

Szöszi Szolnokról

Mindenki így ismeri: Szöszi. Bachmann Márta ügyelő nemrég ünnepelte születésnapját, és azt, hogy már negyven éve dolgozik a szolnoki Szigligeti Színházban. A Patika előadás előtti első és második figyelmeztető között beszélgettünk, miközben munkáját végezte.

– Körbejárom a színpadot. Megnézem, hogy minden a helyén van-e. 1973-ban szerződtem a Szigligetihez. Táncosnőként kezdtem, azután 79-ben szültem, és utána, már mint ügyelő jöttem vissza. Ez már a táncosnői karrierem végén volt. Azelőtt Kecskeméten voltam, ott kezdtem 15 éves koromban a táncot, ott dolgoztam 10 évig. Aztán két évig Olaszországban táncoltam, és mikor visszatértem, Pesten laktam a férjemmel, bárokban is felléptem, például a Moulin Rouge-ban…

Most megnézem, a súgónak megvan-e a lámpája, mert állva súgja az első felvonást. Ez a lavór már a harmadik felvonáshoz kell. Most kimegyek a táncjárásba, kinézek a nézőtérre, nem maradt-e ott a színpadra vezető mobil lépcső. A színészek éppen összemondják az első jelenet szövegét, ezt a nézőtér nyitásáig megtehetik. Kimegyek a csapóajtón, hogy nem szorul-e. Megnézem, hány óra, mindjárt bemondhatom a második figyelmeztetést. Megnézem a monitoromon a közönséget, jönnek-e? A második figyelmeztető után csak a színpadra koncentrálok…

Két unokám van. Az első tizennégy éves, a második tíz hónapos. Mind a kettő fiú. A lányomat sosem engedtem a színházba. Nem akartam, hogy itt ragadjon. Most boldogan otthon van a gyerekeivel, jól érzi magát a családjával…

Imádom a színházat. Színházat csak az csináljon, aki hivatásszerűen imádja. Itt, a színházban nagyon jó a hangulat, szeretnek engem, és én is őket! Bár még újabb negyven évig csinálhatnám! Engem az tart fiatalon, hogy még dolgozhatok. Minél többet dolgozom, annál jobban érzem magam!