Színház a jövő nemzedékéért

 

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni. Egyes szakemberek szerint a színházba járásra is igaz ez az állítás – ezt bizonyítják a baba-előadások, melyek már hazánkban sem ismeretlenek a családok előtt. A gyermek és ifjúsági korosztály színházi nevelését a kecskeméti Katona József Színház is kiemelt feladatának tartja, ezért évek óta két olyan darab szerepel a műsortervben, amely elsősorban nekik szól. A teátrum „gyermekstratégiájáról” Cseke Péter színházigazgatóval beszélgettünk.

 

– Ön miért tartja fontosnak, hogy évről-évre több gyermek jusson el a kecskeméti teátrum előadásaira?

– Ha van egy felelős kulturális kormányzat, és azt szeretnénk, hogy húsz, negyven vagy hatvan év múlva is legyenek színházba járó emberek, akkor már gyermekkorban el kell kezdeni a színházi kultúrára való nevelést. Főleg az északi országokban járnak élen ezen a téren, ahol számos baba-előadással kedveskednek a családoknak. Főként ritmusokra, énekhangra, színekre épülnek azok a darabok, amelyeket kifejezetten a pici gyereknek szánnak. Ez óriási dolog, és be is bizonyosodott, hogy nagy előnyükre válnak ezek az élmények a fejlődésben. Ma már hazánkban is egyre ismertebb ez a műfaj. Ha valaki nem kisbabaként, hanem például kisiskolásként lépi át a színház ajtaját, akkor is egy egész életre meghatározó az első élmény. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy magas szintű produkciókat lássanak a gyerekek. Bár nem Kecskeméthez tartozik, de nekem nagy szívfájdalmam, hogy húsz éve megszüntették a Budapesti Gyermekszínházat, s ma egyedül a Kolibri Színház készít kifejezetten gyermekeknek szóló előadásokat. A Kolibri befogadóképessége 211 fő – ha ezt összevetjük azzal, hogy egy kétmilliós, Európai Uniós nagyvárosról van szó, akkor elég szomorú tendencia mutatkozik. Vidéki városokban ennél jobb a helyzet.

– Hány gyermekbérletese van jelenleg a kecskeméti színháznak?

– Több mint hatezer gyermekbérletet értékesítettünk a 2010/2011-es évadra. Az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is két előadást kínálunk a számukra, odafigyelve arra, hogy legyen egy kicsiknek szóló előadás, a másik pedig a nagyobbakat célozza meg. Az idei évadunkban a Popeye szólt az idősebbeknek, az áprilisban bemutatásra kerülő „Kérek egy álmot” című mesejáték pedig kifejezetten a kicsiknek íródik. A következő színházi szezonra egyébként egy újdonsággal is készülünk: új, zenés gyermekbérlet bevezetését tervezzük. A Kelemen László Kamaraszínházban hétvégenként tartanánk a kicsiknek egy sorozatot, amelyen megismerkedhetnének a különböző hangszerekkel, zenével és a zenei stílusokkal. A program végén pedig akár egy gyermekoperát láthatnának. Úgy gondolom, Kodály városában különösen fontos a zenei műveltség, amit ezzel a sorozattal a színház is tudna növelni.

– Vannak visszajelzések a gyerekektől?

– Számos pozitív visszajelzést kapunk, mindig nagyon nagy szeretettel jönnek ide a gyerekek. Nemcsak előadást nézni járnak hozzánk – vannak olyan csoportok, akik a színházépületet járják körbe, mások pedig próbákra ülnek be. Ilyenkor lehetőség van arra, hogy beszélgessenek a rendezőkkel, a színészeinkkel. Nagy figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetű családok gyermekeire is. A Színészek az Ifjúságért Alapítványunk az egy százalékos adóból, valamint a Színészbál bevételéből olyan apróságokat és diákokat hív meg egy-egy előadására, akik anyagi helyzetük miatt önerőből ezt nem tehetnék meg. Ők nagyon hálásak ezért a lehetőségért.

 

Bár még az olvasópróbái sem kezdődtek meg, máris komoly előkészületek előzik meg a „Kérek egy álmot” című mesejáték színpadra állítását. Ezt a darabot ugyanis kifejezetten a hírös város teátruma készül, nyilatkozta lapunknak Hárs Anna dramaturg, aki épp az utolsó simításokat végzi a színdarabon.

– Ki a szerzője ennek a mesének?

– A mese ötlete Cseke Péter fejéből pattant ki néhány évvel ezelőtt, de az is a fiókban pihent jó ideig. Majd amikor fölmerült az idei bemutató gondolata, az igazgató úr engem kért meg, hogy dolgozzam ki részleteiben is a darabot.

– Miről szól a mese?

– A történet egy varázslatos éjszakán játszódik, amikor az álmok valóra válnak. Összetalálkozik néhány ember a színházban előadás után – két takarító, a világosító, a portás néni, egy tűzoltó, egy unokahúg –, és összehozza őket ez a furcsa helyzet, meg a galiba, amit egy nehezen megidézett, kisebbségi komplexussal küzdő varázsló varázslata okoz.

– Milyen speciális tényezőkre kell odafigyelni egy kifejezetten gyermekeknek szóló darab esetében?

– Arra, hogy ne legyen buta a szöveg és a történet, csak azért, mert gyerekeknek szól. Viszont legyen izgalmas, ám követhető. A figurák legyenek szerethetőek, a mondatok mondhatóak, a nyelv pedig játékos. A verbális és nonverbális humor is kulcsfontosságú.

– Melyek azok a témakörök, látványelemek, amelyek a tapasztalat szerint lekötik a nebulók figyelmét? S mi az, amit ezek közül a „Kérek egy álmot” esetében is hasznosítanak?

– A gyerekeket nyilván az a világ foglalkoztatja elsősorban, ami körülveszi őket. Persze ezzel mi, felnőttek is így vagyunk. Mindenesetre jó az, ha ráismerhetnek a saját életük elemeire – akkor is, ha elemelt vagy kifacsart formában látják őket. Nézőként szeretjük az ismerős dolgokat új megvilágításban látni. A látványos megvalósítás, a frincfranc is leköti a gyerekek figyelmét, legalábbis ideig-óráig biztosan. De mi inkább csak fényekkel és zenével fogunk játszani ebben az előadásban, nem lesz röpködés vagy tűzijáték. Reméljük, azért izgalmasnak találják majd. A bemutatót április 6-án tartjuk.

Bera Linda