A windsori víg nőkkel nyitnak
Színezd újra – Klasszikusok mai szemmel mottóval hirdette meg 2024/25-ös évadát a Komáromi Jókai Színház.
A nyitány Shakespeare A windsori víg nők című komédiája lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban október 11-én Szikora János rendezésében, Gál Tamással a főszerepben.
Stanislaw Ignacy Witkiewicz Hőbörgő János Mátyás Károly című abszurdját Gardenő Klaudia állítja színpadra. Jókai Mór Az elátkozott család című művét Telihay Péter rendezi a Jókai-évhez kapcsolódva. A kassai Thália Színház Molière Tartuffe-jével vendégszerepel Komáromban Matusek Attila irányításával. Az évadot Béres Attila rendezésében Woody Allen vígjátéka, a Játszd újra, Sam! zárja.
A gyermemeknek kínálják Szabó Magda Tündér Laláját Rédli Károly színpadi munkájaként.
Gál Tamás igazgató örül annak, hogy legutóbb 300 bérletessel gyarapodtak, három új felnőtt bérletett indítottak a Covid-óta. Tavaly 168 előadást játszottak, ez eléri a létszámukhoz képesti maximumot.