Szikora Jánost választották a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójává

Szikora János Jászai Mari-díjas rendezőt választotta meg a Vörösmarty Színház igazgatójának pénteki ülésén Székesfehérvár közgyűlése; az augusztus elsejétől hivatalba lépő új direktor megbízatása öt évre szól.
A közgyűlést követő sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta: a képviselőtestület – amely nagy többséggel szavazott bizalmat a szakmailag kimagasló színvonalú pályázata alapján megválasztott igazgatónak – olyan politikai döntést hozott, amely bírja a szakma támogatását is.
Mint mondta, a teátrumot Székesfehérvár történelmi múltjának, szellemiségének és csaknem egymilliárd forintos költségvetéséhez méltón kívánják “visszahelyezni a színházi világ térképére”. A városvezető hangoztatta: meggyőződése, hogy a Vörösmarty Színház erős színházzá, vidéki színházi fellegvárrá emelhető.
Szikora János az előtte álló feladatok közül a sajtótájékoztatón kiemelte: legfontosabbnak a társulatépítést és a színházlátogató közönség visszahódítását, továbbá a teátrum és az oktatás kapcsolatának szorosabbra fűzését, valamint Székesfehérvár és az ország történelmi múltjának, értékeinek színházi bemutatását tartja.
Olyan színházi modellben gondolkodik, amely szervesen kapcsolódik a város szellemi, kulturális és oktatási életéhez.
A múlt értékeinek bemutatását egyebek között királydráma pályázatokkal, a város lakosságát “megszólító”, egy-egy királyunk életét bemutató, nyári nagy történelmi játékokkal szeretné megvalósítani, és tervezi királyainkkal kapcsolatos, Székesfehérvárhoz kötődő országos tévévetélkedő megrendezését is. Úgy fogalmazott, kiemelt feladatának tekinti, hogy virtuális értelemben a lelkekben újraépítse a Szent István által alapított Nagyboldogasszony bazilikát.
A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára azt követően írt ki pályázatot – immár másodszor – az intézményt fenntartó városi önkormányzat, hogy a közgyűlés tavaly április 27-én megszüntette a teátrumot addig vezető Vasvári Csaba megbízatását. Az első pályázat eredménytelen volt, a mostanira tízen jelentkeztek.
Az új igazgató megválasztásáig, illetve hivatalba lépéséig az igazgatói jogköröket ellátó Quintus Konrád igazgatóhelyettes irányította, illetve irányítja augusztus elsejéig az intézményt. Munkájáért a sajtó nyilvánossága előtt is köszönetet mondott Székesfehérvár polgármestere.
A következő évad terveit még az igazgatóhelyettes és csapata készítette el, s – ahogy a megválasztott igazgató az MTI kérdésére válaszolva elmondta – abban “alapvető változások nem lesznek.”