Szép magyar komédia – Babits Mihály Kamaraszínház

Bodolay bukolikája

Vicc az egész – jellemzi önmagát facebook oldala borítólapján a Babits Mihály Kamaraszínház. Csakugyan. Végvári vitézek és török janicsárok vérbő dulakodása közepette, kacagtatnak bennünket a Múzsák Kaj Ádám színpadán.

A Babits Mihály Kamaratársulatot 2017. május 24-én alapították meg azzal a nem titkolt céllal, hogy Esztergomnak és a régiónak (a felvidéki tömb- és szórványmagyarságot is beleértve) állandó kamaraszínháza legyen. Alapítók: Kaj Ádám rendező és társulatvezető, Kéner Gabriella, Maronka Csilla, Báhner Péter és Sorbán Csaba színművészek, Hollós Gábor rendező, Pipei Borbála látványtervező, Pásztó András és Szemes Péter dramaturgok, Vörös István író, költő, egyetemi tanár, valamint Braun Barna kreatív munkatárs. A társulat kiemelt feladatának remélte, hogy az esztergomi ifjúságot színházélményhez juttassa.

Egy sor Bodolay Gézán, Bodolay Gézával nevelkedett/kupálódott színpadi alkotó. Nézem a Szép magyar komédiát. Bodolay az ifjú Brechtnek aligha tulajdonított több eszet, mint amennyi volt neki, tehát körülbelül éppen a magához valót, amely engedte tudnia, hogy a darabjai rangját megillető, alsó-közép kategóriás színésznek fél szavát sem értette volna meg a nagyérdemű, ha azt neki hátat fordítva mondják. Így keletkezhetett a frontalitás, s hozzá az izzadságos teória. Vicc az egész – hallom lelki fülemmel a rendező szavát –, mert látom, ahogy a szereplők műgonddal illesztgetik magukat frontális pozícióba, mielőtt majd kulminálniuk kell érzelmileg. A korai-Brecht színészeinél izmosabb tálentumú játszókkal – a szó legnemesebb értelmében vett, ó-avantgárd performáció.

A darab fölépítése:

Ajánlás az erdélyi asszonyokhoz

A komédia summája (tartalma)

A szereplők felsorolása

Prológus (bevezetés, előhang)

Actus I. (1. felvonás)

–Scena I. (1. szín) Credulus monológja a hajnalhoz.

–Scena II. Credulus Angelica és Julia hasonlóságáról mesél egy barátjának, Licidának.

–Scena III. Credulus megtudja Sylvanus juhászától, Dienestől, hogy annak gazdája, akinek ő beszélt Juliáról, szintén szerelmes Juliába.

–Scena IV. Sylvanus monológja, melyben a Julia iránt érzett szerelméről beszél. (Elmondja a megkomponált versgyűjteményben is szereplő Ó, nagy kerek kék ég… kezdetű verset.)

Actus II.

–Scena I. Julia monológja Thyrsisről, aki világgá ment, amikor őt a megivott méreg miatt halottnak hitte.

–Scena II. Barátnője, Briseida megpróbálja rábeszélni Juliát, hogy fogadja el Credulus szerelmét.

–Scena III. Galatea beszél Sylvanussal, aki Julia kedvéért elhagyta őt.

–Scena IV. Briseida elmondja Credulusnak, hogy megint nem tudta rábeszélni Juliát arra, hogy az Credulust szeresse.

Actus III.

–Scena I. Credulus sikertelenül próbálja meghódítani Juliát.

–Scena II. Sylvanus a kősziklának panaszkodik. (Ismét egy vers a gyűjteményből: Ó, magas kősziklák…)

–Scena III. Briseida megrója a hűtlen Sylvanust.

–Scena IV. Galatea egy inget ígér Dienesnek, ha az átad Sylvanusnak egy kosár epret.

Actus IV.

–Scena I. Sylvanus arról beszél Credulusnak, hogy a Szerelem (Cupido) az oka annak, hogy ő is beleszeretett Juliába.

–Scena II. Julia azt mondja Briseidának, hogy régi szerelméhez való hűsége miatt soha senki mást nem fog szeretni, Credulus hallgatózik egy bokor mögött.

–Scena III. Sylvanus nem fogadja el Dienestől az epret, amit Galatea küldött.

–Scena IV. Credulus monológja, felmetszi egy fára búcsúversét, és öngyilkos akar lenni.

Actus V.

–Scena I. Sylvanus elveszi Credulustól a kést, és lemond Juliáról.

–Scena II. Julia elolvassa a fára vésett verset.

–Scena III. Galatea megbízásából Dienes azt hazudja Sylvanusnak, hogy Galatea egy másik férfit hívott találkára, Sylvanus féltékenyen siet Galateához.

–Scena IV. Credulus összetalálkozik Juliával, és arra kéri, hogy ölje meg, Julia tiltakozik, mire Credulus keseregve megemlíti Angelicát, Julia faggatni kezdi, mire Credulus elmeséli neki történetét, s elárulja, hogy valójában Thyrsisnek hívják. Erre Julia is felfedi kilétét: azonos Angelicával.

–Scena V. Sylvanus kibékült Galateával, a két szerelmespár boldogan siet vacsorázni. Conclusio (kimenetel) Dienes tréfásan búcsúzik a hallgatóktól.

Play Balassi. Széplaky Géza minimum kettős szerepben lép elénk, de inkább hármasban, négyesben vagy ötösben: ő egy testben-lélekben Kredulusz és a költő Balassi, a duhaj nemes Balassi, a végvári vitéz Balassi, és önreflexiójában Balassi: Balassi utókora a költőtanítvány Rimay Jánostól kezdve, Cseh Tamásig és Bereményi Gézáig, kiknek dala elhangzik az előadásban, mintegy szellemi nyitány gyanánt.

„Erőszakos ember volt, fékezhetetlen várúr, környezetének és alárendeltjeinek zsarnoka – írja a krónika. – Ha egyéniségét költeményeitől különválasztva nézzük, kevés rokonszenves vonást találunk életében. Olyan volt, mint a legtöbb törökkori Balassa: rakoncátlan vérű, féktelen indulatú, szenvedélyesen pörösködő, önzőn hatalmaskodó, kiszámíthatatlanul szeszélyes. Elbízott kíméletlenségével sok fájdalmat okozott másoknak. Nemestársait meg-megfenyegette, jobbágyait durván zsarolta, török foglyait kegyetlenül kínozta. Életét mohón és könnyelműen élte ki. Míg jobbérzésű kortársai nagy alapítványokkal és jótéteményekkel egyengették a magyar művelődés útját, ő hatalmas vagyont pazarolt el léha kedvteléseire.”

Költészete, ugyanakkor a magyar reneszánsz irodalom csúcspontja, a Szép magyar komédia Thyrsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galateával való szerelmekrül – ez a teljes cím – pedig kiérlelt irodalmi programra vall. A darabban alkalmazza a dekórumot: a szereplők nem egyformán, a kor irodalmi nyelvén beszélnek, hanem a társadalmi rangjukhoz illő formában: a főszereplők „fentebb stílben”, a pásztorok pedig mókásan bumfordi bájjal.

„Akarám azért ez komédiaszerzést új forma gyanánt elővenni.” – vallja Balassi, és a dráma műformájában folytatja Júliájának címzett epekedő ajándékai sorát: az emlékezetre alig érdemes olasz szerző, Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztorjátékát úgy dolgozza át, hogy a pásztorból vitéz-költővé avanzsált hős a hasonmása legyen. E szellemben mozgatja színészeit a jelenkor rendezője is, korképzet-társítássá tágítva Balassi trubadúros-alanyian lírikusi dramaturgiáját.

A halál alapja az unalom. Végvári békében – tetszőleges, hogy vidéken, lakótelepen vagy tradicionális budai villanegyedben – menekedik az unalom elől a nemzet lakóközössége. Júlia: Bacsa Ildikó, Szilvánusz: Kanda Pál, Galatea: Kéner Gabriella, Licida/Gyenes: Báhner Péter és Briszeida: Maronka Csilla. Gyarapodási projekttel (újgazdagodás), hírkereskedelemmel (tudósítás a pásztorórák földjéről), szerelemszövéssel (kerítői és vonakodói attitűddel), a pihenőre térő hőseik sebe nyalogatásával, vagy éppenséggel egy kis török-betörés elszenvedésével bizonygatva önmaguknak és egymásnak, hogy az élet homokórájában képes felfelé is pörögni a por, de legalább azt, hogy támadhat benne homokvihar. Végvári vitézek/török janicsárok: Baranyai Péter, Bodolai Zoltán, Borza Márk, Braun Barna, Hudák Gergő László, Winkler Gellért.

Persze, komédiában – legott a kortársiban – nem lehet helye a maszatmentes boldog-végnek. Tíz év értelmetlen különlét után, a folt visszatalál a zsákjához. A folt mindig folt marad, ám mivé lesz addig a zsák?  Posztpásztorjáték: a posztmodern karikatúrája. A fonákjáról megmutatva sejlik fel az, ami az életben szép lehet.