Maradjunk kapcsolatban!

Színi krónika

SZENTIVÁNÉJI FESZTIVÁL

Készült

on

Németh Fruzsina Lilla írása

A Szentivánéji álom Shakespeare egyik leggyakrabban játszott és sokféle módon feldolgozott vígjátéka. A tündéri és az emberi világ megjelenítéséről, azok ütköztetéséről, a káprázat és a valóság játékáról, az álom és ébrenlét egyensúlyáról és a szenvedélyes szerelemről szóló mese sok rendezőt megihletett már a magyar és a világi színháztörténetben egyaránt. S mint mese, egyszerre bájos és elbűvölő, ugyanakkor komoly. Olykor halálosan komoly.

A vígjáték „vonzerejének” Egressy G. Tamás sem tudott ellenállni, és a Spirita Társulattal együtt megrendezte az Athén Fesztet a Bethlen Téri Színház színpadán. Az Athén Fesztet, amelyen karszalag szolgált belépőjegyként, és négy fura biztonsági őr – az átnevezett mesteremberek, azaz Tetőfi, Tompor, Lavór és Sipák – nézik át a táskáinkat. És amely fesztivál történetesen éppen Szentiván-éjen zajlik.

A 25. életévét betöltő ifjú rendező nem tévedt, amikor az égi és a földi szint összekötését magában rejtő klasszikus mű cselekményét egy „klasszikus” nyári fesztivál keretei között képzelte el. Hiszen napjainkban tündérszerű alakokkal találkozni, a föld fölötti lebegés állapotát átélni, a felhőtlen gondtalanság mámorában létezni leginkább nyáron, egy (bármilyen jellegű) fesztivál keretében van módunk. Azon is leginkább éjfél után, a csillagos ég alatt, a hajnali órákban. A színpadi fények hirtelen váltakozása, valamint a cikázó színes fénysugarak alkalmazása szintúgy ezt az időszakot sejteti. Ahogyan Galkó Janka díszlete is tökéletesen megidézi, elénk varázsolja a jól ismert „fesztivállapotot.” A csupán a fesztiváli alapkellékekre, azaz a különböző méretű és típusú sátrakra épülő látványvilág egyben járásként is szolgál. A sátrak azok, amelyeken át közlekednek a szereplők. Vagy néha belefekszenek. Ahogyan ez fesztiválozóknál már megszokott.

A kontextust tovább erősítette a kortárs zenék, az internetes világunkból jól ismert hangeffektek és a modern, mindennapi ruhák használata. A szintén Galkó által megálmodott jelmezek úgy alkottak egységes fesztiváli öltözetet, hogy közben minden karakter egyéniség maradt. Tudjuk, nem a ruha teszi az embert – ám a színpadon egy jó jelmez nagyon sokat tud hozzáadni az adott figurához.

A kissé sztereotipizált szereplők – például a bigott édesanya, Égea (Nagy Katalin), vagy a „tipikusan” szószátyár Tompor (Seres Dániel) – az egész teret bejárták, „belakták” sátraikkal. Olyannyira, hogy még a nézőtérre vezető folyosó mennyezetén is lógott egy kifeszített pózna. Fesztiválos hangulat terjengett a levegőben, minden elő volt készítve. Ám az előkészületek megléte után az előadás fesztiváli kerete ugyanúgy lógott a levegőben, mint a belépéskor a ponyva a folyosó tetején. Az eredeti, egyedi koncepció adta lehetőségeket a rendezés nem aknázta ki minden ponton. A sokszereplős, egymásra gyönyörűen felépített jeleneteket, illetve a színészi játékot nem gátolta, de különösebben nem is segítette, támogatta a keret. Mintha egy festményt néznénk: a keret csodaszép, a vászon minősége jó, a rajta ábrázolt festmény nagyon kifejező. Csupán a vászon széle nincs odaragasztva minden ponton a kerethez, adott esetben kis is lehetne venni azt és át lehet helyezni egy másik szép keretbe.

Talán a legtöbb szereplőt magába foglaló Egressy-rendezés erőssége még a látványon kívül a színészi összjáték. Noha a Nádasdy Ádám által lefordított monológok és a káromkodásokkal, kortárs filmekből való idézetekkel, (visszatérő és ismétlődő, néha túlzásokba eső) humoros fordulatokkal teletűzdelt párbeszédek nem minden jelenetben hangzottak el érthetően és jól hangsúlyozva, a közös játék ereje és a színpadot átjáró elsöprő energia mégiscsak fesztiválossá, egy jól együttműködő csapat „bulijává” varázsolta a színdarabot. Ezt az energiaáramot segítették az akrobatikus elemeket tartalmazó, Thury Zita koreografálta táncos betétek, valamint a (kicsit talán túl hosszúra sikeredett) rapp altatódal is, amelyet az elején egysíkú, később egyre nagyobb amplitúdókkal játszó Kovács Vanessza – azaz Titánia – tündérei (Vincze Erika, Galambos Zsófi, Martos Hanga) adnak elő. Nemcsak a közönség soraiban ülő diákok, hanem a színészek is élvezték a csattanós, poénos és (az olykor túl teátrális) szerelmi jeleneteket. Élvezte Fejér Máté az együgyű, egy-egy nagyon találó szót elejtő Lavór szerepét; a folyton bukdácsoló, a fesztivál fura, folyton (össze)kavaró figurájává váló Pukk szerepében szórakoztatott minket Bárány Gergely. Pukk, aki nem mellesleg, leszbikus hajlamú úrnőjének, a domina felszerelésben megjelenő Oberának (Korcsmáros Felícia) tartozik engedelmességgel – s talán kicsit hajt is rá. Már-már paródiába hajló, a némafilmes epizódokra hajazó jelenteket produkált Czibere Krisztián és Szélpál Eszter, azaz Theseus és Hyppolita.

            140 perc tömény szórakozás, nevetés, játék. Játék egymással és Shakespeare-rel, fénnyel és szöveggel. A Szentivánéji álom annyira vígjáték lett a Spirita előadásban, hogy felmerül a kérdés: komolyan lehet-e, komolyan kell-e venni ezt az egyébként filozofikus, fantasztikumban gazdag mesét? Talán nem is kell a mai fiatalságnak ezen gondolkodnia, csak élvezni az Athén Feszten történteket, mindenfajta felelősség és következmény nélkül. Hogy aztán a fesztiváli életképek megtekintése után, a nosztalgiázó mosollyal az arcukon becsekkoljanak a Bethlen Téri Színház büféjében, és ezt írják a posztba: #SzentivánéjiÁlom. Shakespeare társaságában.

Ui.: Ezen a fesztiválon bármi megtörténhet. Még az is, hogy a szamárfüles Tompor nemcsak a színpadon bukkan fel, hanem…

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

ZN/FOOTER.php