Szemenyei János újra Kecskeméten

Színészi és szerzői feladatok is várnak Szemenyei Jánosra az idei évadban a kecskeméti Katona József Színházban. A sokoldalú fiatal tehetséget a Bánk bán, Az egérfogó és Az eltört korsó című előadásokban láthatjuk, emellett őt kérték fel a Winnetou zenéjének megkomponálására is.

– Az első bemutatód a Bánk bán, Bagó Bertalan rendezésében. Milyen emlékek fűznek ehhez a darabhoz?

– Szégyen, nem szégyen: hiába olvastam el Katona József drámáját többször is, sosem fogott meg igazán, mert alig lehet érteni. Persze tudtam, hogy miről szól, az iskolában még kötelező tananyag is volt, de nem tartozott a legkedveltebb olvasmányaim közé. A mi előadásunk alapja egy átirat, amelynek mai nyelvezete segített abban, hogy én is felfedezzem: a Bánk bán egy remek darab. Az előadásban Biberachot játszom. Korábban az a kép élt bennem erről a szereplőről, amit más színházi előadásokban láttam: a legtöbbször velejéig romlott embernek ábrázolják. A rendezővel közösen arra törekedtünk, hogy megtaláljuk az ő igazságát is, és ezzel árnyaljuk a karaktert. Sokkal izgalmasabb megmutatni azt, hogy honnan jut el idáig, mintha csak ráhúznánk ezt a „jaj, de gonosz vagyok” attitűdöt.

– Az előadás szerint mi Biberach igazsága?

– Talán az a frusztráció, ami rengeteg emberben megtalálható. Van egy célja, de még úgy sem sikerül elérnie, hogy közben másokon kapaszkodva, taposva kergeti azt. Ettől egyfajta „minden mindegy” állapotba kerül. A figura külső megjelenése tovább erősíti ezt a vonalat: zsíros hajával és régies szemüvegével még kevésbé lesz vonzó… Egyénként nekem sokat jelentett, hogy ebben a próbafolyamatban volt egy hosszabb szünet: tavasszal kezdtük, majd nyáron kihagytunk pár hetet, és aztán a bemutató előtt vettük elő újra. Úgy tapasztaltam, hogy a szünet alatt határozottan ért a szerep.

– A Bánk bán után egy Agatha Christie krimiben lépsz színpadra, mint Trotter felügyelő. Kedveled ezt a műfajt?

– Számomra nagy kérdés, hogy mennyire érdekli a krimi az embereket, amikor tele vagyunk pszicho-thrillerekkel és horrorfilmekkel. Szimplán az, hogy ki a gyilkos, már nem biztos, hogy izgalmas – nekem például Columbo nyomozó ugrik be, aki a tévésorozat minden részében ugyanazt a sémát követi. Így kihívást jelentő feladat egy bűnügyi történetet a színpadon életre kelteni.

– Hogyan jellemeznéd Trotter nyomozót?

– Nehéz úgy beszélni erről, hogy közben ne áruljam el, ki a tettes… A történet szerint a szereplők egy panzióban gyűlnek össze, ahonnan aztán nem tudnak kimenni, olyan nagy hó van. Csakhogy közben többen is meghalnak. Trotter azért jön, hogy fényt derítsen a gyilkos kilétére. Megtudjuk róla, hogy fiatal kora ellenére nagyon koncepciózus és céltudatos, jól végzi a munkáját. Cseke Péter rendezővel azt találtuk ki, hogy az én kölykös megjelenésemet állítjuk ellentétbe a nyomozói profizmussal – így lesz játékos a karakter. A célunk az, hogy a közönség mindig másról gondolja azt: ő bűnös, eközben a gyilkost játszó szereplő úgy tegye le a jeleket, hogy a nézők fejében csak a végén álljon össze a kép.

– Színészi kvalitásaid mellett a zeneszerzői vénádat is megmutathatod majd Kecskeméten: téged kértek fel a Winnetou dallamainak megkomponálására. Játszani is fogsz a darabban?

– Arra kértem Réczei Tamás művészeti vezetőt, a darab íróját, hogy szereplőként ne számítson rám. Többször is próbáltam, de nekem nem működik a kettő egyszerre – az egyik a másik rovására megy. Jó példa erre Mundruczó Kornél Nehéz Istennek lenni című darabja, amelyben először zeneszerzőként vettem részt, később pedig beálltam az egyik színész helyére. A mai napig kiesek a szerepemből, amikor a dalok következnek, mert ösztönösen azt figyelem, hogy jók-e a szólamok, kell-e valakinek segíteni. Így a Winnetou-nál már előrelátóbb voltam.

– Miből merítesz ihletet ehhez a feladathoz?

– Amikor zenét szerzek, mindig valami mást, valami újat szeretnék csinálni, már csak azért is, hogy kipróbálhassam magam a különböző stílusokban. Ezért most sem egy új indián musicalben gondolkodom. Természetesen beleástam magam az indián motívumokba, utánajártam, milyen hangszerek, akkordok és témák jellemzik. De úgy vélem, ha már Gangxta Zolee játssza a címszerepet, akkor használjuk ki azt, hogy mindenki tudja, ki ő és milyen műfajt képvisel. Nyilvánvalóan nem fogom arra kérni: énekelje nagyon komolyan, hogy „én vagyok Winnetou, mormolok egy imát az éghez”…, mert ez nevetséges lenne, nem lenne önazonos. Szerintem neki azt kell csinálni, amihez a legjobban ért, és ez a rap. Emellett érdekes ellentét lehet a bendzsó és a harmonika. Egyszóval egy lendületes, nagyon mai, fiatalos zenét képzelek el, olyan slágerekkel, amelyeket akár a rádióadók is szívesen játszanának.

B. L.