Személyes színház

Csütörtökön is teljes erővel üzemelt a színház Tusványoson, ezúttal leginkább a marketing világa felől. A megszokott Teátrumi Mocorgó és sok-sok gyerek indította a reggelt, amely gyorsan fordult a következő nap első csillagaiba a Kvíznight elhivatott résztvevőinek társaságában. Egyszóval, a tegnapi nap mocorogtunk, színházat vettünk, vagy legalábbis mélyebben beleláttunk, hogy miként lehetne, az Újszínházzal pénzfolyóról beszéltünk, majd kvízzel és Teátrumi koncerttel zártunk az eseménydús napot.

A tegnap délelőtt ismét a Gyergyószentmiklósi Halvirág Bábszínház szórakoztatta Vert visz veretlent, avagy a Róka és a Farkas barátsága című előadásával a kicsiket, miközben folyamatosan tartott a kézműves és logikai foglalkozás, mászkálás és főzőcske a kis játékkonyhában. Mint mindig, ma is boldog mosollyal távozott a kis nyüzsgő tömeg.

img_5450.jpg

Majd komolyra fordult a szó, és a Magyar Teátrum beszélgetésén Színházat vegyenek! címszó alatt fiatal kutatók (Fehér Euridiké, Hidvégi Áron) és igazgatók (Fekete Péter, Wischer Johann) beszélgettek a színházba csábítás módszereiről. Többek között szó esett a személytelenségében is személyes online kommunikáció előnyeiről és hátrányairól, összevetve azokat a hagyományos módon történő jegyértékesítéssel; habár a vélemények helyenként eltértek, fontosságáról mindenik résztvevő meggyőződéssel beszélt. A kutatók bemutatóiból számos érdekes adatra is fény derült, közülük néhány:
• leginkább a 40 és 49-es korosztály preferált a színház, mint látogatott művészeti ág
• a színházlátogatás nemcsak Budapesten, de vidéken is magas
• a rendező személye az idősebb, műveltebb korosztály számára jelent határozó tényezőt
• a celebfaktor viszont, az idősebb és iskolázatlanabbak körében befolyásolja a döntést
• az emberek 70%-ának van kedvenc színésze
és
• a színházról való tájékozódás 23%-a online, és csupán 1%-a történik közönségszervezőn keresztül.

13835859_1761335924146486_587386341_o.jpg

Még sok kérdés vár válaszra, annyi biztos, határozott stratégia szükséges, mind a színházba járók megtartásához, mind a meghódítatlan réteg bevonzásához.

Ennek folytatásaként, Földi László, Dörner György és a Hungaro Együttes gondolatébresztő Pénzfolyó előadásán vehettek részt az arra kíváncsiak, és még a székek hátánál elterülő padlón ülő emberek számából is elmondható, sokakat foglalkoztatott a téma. A rövid véleménymegosztásokkal közbeiktatott zenés produkció, félelmet nem ismerő erővel csúszott bele aktuálpolitikai és mentalitásbeli kérdésekbe. A taps nem maradt el, az előadás zavartalanul folyt, az emberek hálásak voltak az őszinte beszédért.

img_5487.jpg

Majd, az események felvették éjszakai tempójukat és a Teátrumi Sátornál csapatokba szerveződtek a még kitartó színházat kedvelők, akik részt vettek az éjféli kvíz este. Be kell vallani, a kérdések nem hagyták magukat, mégis makacsul érkeztek a helyes megoldást tartalmazó, fura csapatnevű kvízlapok. A gondolkodást segítette a Három zenekar két tagjának érzéki zenéje, így jó hangulatban zárulhatott a csütörtöki nap is Tusnádon.

Bereczki Ágota