Szegeden a Csárdáskirálynő és az Elfújta a szél

Balázs Péter is fellép az Operettszínház nyári előadásában

ACsárdáskirálynő című operettel és Elfújta a szél musicallal érkezik idén nyáron a Budapesti Operettszínház a szegedi Dóm térre. Mindkét produkciót csak ezeken az előadásokon látható fesztiválszereposztással állítják színpadra össze.

-A jelenlegi vezetés első önálló szezonja lesz az idei nyári. Aki sikert szeretne, a Csárdáskirálynőt hívja, mi is csatlakoztunk ehhez a hagyományhoz -kezdte gondolatait Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, aki biztos abban, a tíz éve műsoron lévő előadás Szegeden hozza legjobb formáját majd. A másik produkcóval kapcsolatban kifejtette: az Elfújta a szél magyarországi bemutatóját tavaly nyáron tartottuk a Dóm téren, az egyik legnagyobb sikerük volt a tavalyi szezonban, így evidens, hogy idén is visszahívják. Ezen a nyáron újdonságokat is tartogat majd az előadás: nemcsak új színészekkel találkozhat majd a közönség, hanem új szerepeket is írtak a darabba.

Somogyi Szilárd, az Elfújta a szél rendezője elmondta: a Margaret Mitchel Alapítvány kérésére igazodni kell az alapműhöz, vagyis minden színesbőrű szerepet színesbőrű színésznek kell formálnia. Ez feladta a leckét a színháznak, végül megtalálták a megfelelő szereplőket. Ennek köszönhetően áthelyeztek néhány hangsúlyt a darabban. Nádasi Veronika számára, aki tavaly még a színesbőrű Mammyt alakította, és a darab több fontos dalát énekelte, új szerepet írtak: Scarlett testvérét, Suellent O’ Harát, aki ezután ebben a szerepben énekli majd el a számokat. A női főszerepet, Scarletett Szegeden Janza Kata formálja majd, aki jelenleg, a budapesti előadásokban a szerep riválisát, a kurtizán Belle-t alakítja.

Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója azzal indokolta ezt a döntését, hogy az a színésznő nem játszhat madamot a szegedi színpadon, aki az Elizabeth koronás főjeként robbant be a musicalszínjátszásba. Rhett Butler szerepét a színésznő gyakori partnere, Szabó P. Szilveszter formálja.

Az előadásban látható lesz Dolhai Attila, Szulák Andrea, Szomor György, Muri Enikő, Serbán Attila, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Pintér Tibor, Brasch Bence, Ekanem Bálint, Louanda Bird, Asiama Evelyn és Ecoma Emmanuel is.

A direktor a Csárdáskirálynő kapcsán emlékezetett: idén 100 éve tört ki az első világháború. Az operettek születésének idején még tudták, milyen háborúba indulni. Habár manapság nem írnak operetteket, ahogy Shakespeare sem alkot már, de ezek a művek a mai napig érvényesek. Egyedül a játszásmód változik időről időre. Másképp adták elő a Csárdáskirálynőt a legendás, Honthy Hanna-Feleki Kamill féle, 1954-es előadásban, mint ma, vagy 20 év múlva fogják.

A mostani nyári verzióba meghívták Forgács Pétert Feri bácsi szerepére, míg Balázs Pétert Leopold Mária herceg megformálására. Vereczky Szilvia szerepén Bordás Barbara és Fischl Mónika, míg Edvin hercegén Boncsér Gergely és Dolhai Attila osztozik majd. A szubrett és a táncos komikus szerepekben Dancs Annamária és Szendy Szilvi, valamint Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid váltják egymást.

Csicsely Zoltán

Szegeden a Csárdáskirálynő és az Elfújta a szél

Balázs Péter is fellép az Operettszínház nyári előadásában

A Csárdáskirálynő című operettel és Elfújta a szél musicallal érkezik idén nyáron a Budapesti Operettszínház a szegedi Dóm térre. Mindkét produkciót csak ezeken az előadásokon látható fesztiválszereposztással állítják színpadra össze.

– A jelenlegi vezetés első önálló szezonja lesz az idei nyári. Aki sikert szeretne, a Csárdáskirálynőt hívja, mi is csatlakoztunk ehhez a hagyományhoz. – kezdte gondolatait Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, aki biztos abban, a tíz éve műsoron lévő előadás Szegeden hozza legjobb formáját majd. A másik produkcóval kapcsolatban kifejtette: az Elfújta a szél magyarországi bemutatóját tavaly nyáron tartottuk a Dóm téren, az egyik legnagyobb sikerük volt a tavalyi szezonban, így evidens, hogy idén is visszahívják. Ezen a nyáron újdonságokat is tartogat majd az előadás: nemcsak új színészekkel találkozhat majd a közönség, hanem új szerepeket is írtak a darabba.

Image

Kerényi Miklós Gábor, Harangozó Gyula, Somogyi Szilárd

Somogyi Szilárd, az Elfújta a szél rendezője elmondta: a Margaret Mitchel Alapítvány kérésére igazodni kell az alapműhöz, vagyis minden színesbőrű szerepet színesbőrű színésznek kell formálnia. Ez feladta a leckét a színháznak, végül megtalálták a megfelelő szereplőket. Ennek köszönhetően áthelyeztek néhány hangsúlyt a darabban. Nádasi Veronika számára, aki tavaly még a színesbőrű Mammyt alakította, és a darab több fontos dalát énekelte, új szerepet írtak: Scarlett testvérét, Suellent O’ Harát, aki ezután ebben a szerepben énekli majd el a számokat. A női főszerepet, Scarletett Szegeden Janza Kata formálja majd, aki jelenleg, a budapesti előadásokban a szerep riválisátát, a kurtizán Belle-t alakítja.

Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója azzal indokolta ezt a döntését, hogy az a színésznő nem játszhat madamot a szegedi színpadon, aki az Elizabeth koronás főjeként robbant be a musicalszínjátszásba. Rhett Butler szerepét a színésznő gyakori partnere, Szabó P. Szilveszter formálja.

Image

Az Elfújta a szél főszereplői

Az előadásban látható lesz Dolhai Attila, Szulák Andrea, Szomor György, Muri Enikő, Serbán Attila, Kerényi Miklós Máté, Lehoczky Zsuzsa, Pintér Tibor, Brasch Bence, Ekanem Bálint, Louanda Bird, Asiama Evelyn és Ecoma Emmanuel is.

A direktor a Csárdáskirálynő kapcsán emlékezetett: idén 100 éve tört ki az első világháború. Az operettek születésének idején még tudták, milyen háborúba indulni. Habár manapság nem írnak operetteket, ahogy Shakespeare sem alkot már, de ezek a művek a mai napig érvényesek. Egyedül a játszásmód változik időről időre. Másképp adták elő a Csárdáskirálynőt a legendás, Honthy Hanna-Feleki Kamill féle, 1954-es előadásban, mint ma, vagy 20 év múlva fogják.

A mostani nyári verzióba meghívták Forgács Pétert Feri bácsi szerepére, míg Balázs Pétert Leopold Mária herceg megformálására. Vereczky Szilvia szerepén Bordás Barbara és Fischl Mónika, míg Edvin hercegén Boncsér Gergely és Dolhai Attila osztozik majd. A szubrett és a táncos komikus szerepekben Dancs Annamária és Szendy Szilvi valamint Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid váltják egymást.

Csicsely Zoltán

Képek: szerző és Budapeti Operettszínház