Sütemények királynője

 

ERIKA ÉRTENI ÉS ÉREZNI FOGJA

Mindig könnyebb azután vágyakozni, ami még nincsen a birtokunkban, mint azután, ami viszont már a miénk. Az emberek szeretnek panaszkodni. Ez nemcsak magyar, hanem alapvető emberi tulajdonság is. Ám az elégedetlenkedések és felháborodások közepette rendre következik egy fordulópont, amely megállásra és visszahőkölésre sarkallja a panaszkodót. Amely más megvilágításba helyezi a jelenlegi élet(helyzet)ét: kiváltságos helyzetben van. Amikor elhalkul a gúnyos, másokon való nevetés Ez a fordulópont lehet esemény, halál közeli pillanat, mások történetének elbeszélése – vagy egy színdarab.

 

A Szkéné odúszerű termében a nézők helyet foglaltak, és még egy kis ideig farkasszemet néztek a kis, kör alakú színpadon ülő, fekvő, térdelő színészekkel: Pintér Bélával és Társulatával. (Szintén) A társulatvezető által rendezett, A Sütemények Királynője címet viselő darab hirtelen sötéttel kezdődik. S a sötétségben egyszer csak felhangzik egy szignál, amely arról értesíti a közönséget, hogy Kosár István rendőrtiszt (Pintér Béla) e hangfelvétellel szeretné felköszönteni lányát – és egyben a történet főhősét, Erikát – hetedik születésnapja alkalmából. Ezután kigyúlnak a fények, és elkezdődik a – valóság. Itt csak 75 percig tart. Máshol egy egész életen át.

 

Egy felvonás folyamán egy-két népdalbetét és a magnóból felcsendülő régebbi popslágerek próbálják elterelni a szereplők és a közönség figyelmét a szörnyű tényekről. Az életben sikoly és sírás marad. Vagy az sem.

 

Kosár Erika (Enyedi Éva) esetében nem beszélhetünk fikcióról. Kosár Erika iszákos édesapja, az életet keserűséggel szemlélő és saját halálát kívánó, bántalmazott édesanyja, agresszív unokatestvérei köztünk (is) élnek. Sőt, a gyermekein fizikai bántást is alkalmazó, trágár beszédű nagynéni, Anikó (Csatári Éva) és teljes lelki elnyomásban élő, elmeállapotában kissé beteg nagybácsi, Miska bácsi (Bencze Sándor), valamint a semmibe vett nagypapa (Quitt László) sem idegen tőlünk. Mert mindannyian képesek vagyunk bántani másokat. Mentálisan vagy testileg. Családon belül vagy kívül.

És a forgószínpad forog. Nem áll meg, mert valaki mindig húzza. Ideális esetben a család tagjai teszik ezt, felváltva. Vagy netán együtt hajtják igába fejüket, hogy együttes erővel húzzák és forgassák az élet forgószínpadát. Ám rosszabb esetben ez a feladat egy emberre hárul. És minden igavonó barom egy idő után elfárad. Ez történik a rendőrtiszttel is. Ez a fáradság és a sok, családjáért meghozott (felesleges?) áldozat eltorzíthatja az ember személyiségét. S ez az eltorzulás sok mindenben megmutatkozhat: az alkoholban, az agresszióban vagy akár egy ördögmaszkban, amelyben Pista a darab elején mozgásba hozza a kis kerek tárcsát. Az életét.

 

Lassan forgó, kisméretű színpad, amelyen ott van mindenki. Az egész család. Összezsúfolva egy szűk helyen. Középen ül kis székén Erika, és – kezdetben – Lajos bácsi, az osztályfőnök (Deák Tamás) kérdéseire válaszol. A feleletek családlátogatásra ösztökélik a szemüveges, hippi stílusú ruhában megjelenő Lajost, aki a kislány édesanyjának kollégája is. És amelyek között van igaz is, hamis is. De vajon mely tartalmakat éli meg a gyermek igaznak, és melyről próbálja elhitetni magával: ez nem része az életének? Erre egy felnőtt sem tud választ adni. Már csak azért sem, mert igazából a legtöbb felnőtt magával van elfoglalva. Ezt pedig a gyermek nem értheti. Csak valahol lelke legmélyén szorongatja egy érzés, amelyet nem tud meghatározni, és amely nem távozik belőle egykönnyen. Ellentétben béltartalmával. Hiszen ebbéli gondok miatt is elegyedett a tanár beszélgetésbe a törékeny alkatú kislánnyal.

 

 

Erika sok mindent nem ért. Nem érti, hogy a mocskos – a ruházat és a nyelvhasználat alapján –, vidéki otthonban anyukája, Olga miért akar folyton visszatérni Teremtőjéhez, és miért viselkedik kislányával úgy, mintha soha életében nem akarta volna, hogy a világra jöjjön. Nem érti nagynénje ocsmány beszédét, és szatyrával kisebbik fiára – vagyis a kislány kisebbik unokabátyjára–, Zolikára mért állandó ütlegeléseket. És nem érti, hogy a nagyobbik unokabáty, a Zolika testvére, Tibi (Thuróczy Szabolcs) miért nem kap. Szinte soha. Nem érti, hogy a papa miért iszik, és hogy miért kell hálásnak lennie. Nem érti pontosan, miféle konfliktus húzódik a papa és öccse, Miska bácsi között: mit jelenthet az, hogy „eltartani”? Nem érti, hogy a nagypapa vezényletével miért kell citerán játszani mindenkinek. Ám a népdalokat, azokat érti. Talán szereti is. Hiszen sokszor együtt éneklik, ütik a ritmust is hozzá: ki a padlón, ki a másik fején. A lényeg a ritmus és a dallam. A szöveg (még) nem számít.

 

Erika sok mindent nem ért. De annál többet érez. Érzi a maró fájdalmat, amikor saját születésnapján sem hagyják békén unokatestvérei, és cikizik bekakilása miatt. Kegyetlenül érzi édesanyja elhidegülését. Annak ellenére, hogy elkészítette a kisleány kedvenc tortáját, a Sütemények Királynőjét. Érzi a rendőrtiszt szeretetét akkor, amikor az mosolyog. De nem érzi, ha dúvadként, alkohollal átitatva nekiesik anyjának, Tibinek vagy Zolikának. Érzi, hogy valami nem stimmel, ha Anikó néni széttárja a combját, és a papa beteszi…(juj, oda se szabadott néznie!). Érzi a konyak édes-kesernyés ízét, és megérzi az ezután jövő szédelgést is.

 

Erika érzi, hogy lehetne ez másként is. Kaphatna ő szeretetet és biztonságot is. Hiszen szíve mélyén erre vágyik, nem (feltétlenül csak) a tortára.

 

És azt is megérzi aznap, a hetedik születésnapján, hogy egy idő után a házat otthagyó Lajos bácsi sok mindent értett ˝kedves Pistám” és a körülötte élők körülményeiből. S amikor elszabadulnak az indulatok, amikor az otthon pokollá változik, amikor mindenki ordít, ver, sérelmez – vagyis kezdetét veszi a mindennapos rövid(?)film, a kis barnahajú leány egyenesen osztályfőnöke lakásához siet. Talán menedéket kérhet tőle. Ám Lajos bácsi is érez. Érzi, hogy Erika lehet a következő… a következő.

 

 

Vannak olyan színházi előadások, amelyek adnak. Pintér Béla csap. Kegyetlenül, olykor durván, de a józanítás szándékával. Tanuljunk meg azután vágyakozni, ami a miénk. Legyünk bár mocskos szájú Anikók, lecsúszott Miska bácsik, alkoholista Pisták, vagy teljesen kiégett, megrendült Olgák – a felismerés, a rádöbbenés képessége mindannyiunkban megvan. Az esély mindenkinek megadatik. Kinek mire.

Ne engedjük, hogy Erika megegye a szarral megkent Sütemények Királynőjét! És ha megteszi, ne hitessük el vele, hogy ez finom! Ne hagyjuk, hogy ő húzza egyedül a széthullott családját tartó korongot!

Inkább kapjuk fel az ölünkbe, nézzünk mélyen a szemébe – hiszen családja egyik tagja sem teszi ezt meg – vigyük el a legközelebbi cukrászdába! Mutassuk meg, ízleltessük meg vele: van finom(abb) sütemény is, ami (csak) rá vár! Akkor tényleg győzni fog. Ahogyan a rendező ígérte a darab ajánlójában.

És akkor Erika érteni és érezni fogja: nem csak Sátán kutyájának szelleme az, akinél tökéletes biztonságban érezheti magát.